1. RÉSZ
A fiú egy szakadt hátizsákkal, üres gyomorral és egy kérdéssel jelent meg Don Ernesto kapuja előtt, amitől megdermedt az öregember vére: ha az édesanyja meghal a kórházban, vajon elfogadja-e, hogy a nagyapja legyen?

Don Ernesto Salgado egy telken élt Zamora külvárosában, Michoacánban. Bútorokat javított, citromot termesztett és csirkéket tenyésztett. Amióta felesége, Elena hat évvel ezelőtt meghalt, a ház túl rendezett és túl csendes volt.

A fiú körülbelül 8 éves volt. Kifakult iskolai pólót és nyitott orrú tornacipőt viselt.

—Hogyan nézhetsz ki?

– Nicolás. Mondtam már Nico-nak.

—Hogy jutottál el?

– Don Beto, a kenyérkereső. A buszmegállóban talált rám.

Nico előhúzott egy összehajtott papírdarabot. Rajta egy cím, Ernesto név és egy mondat állt: „Ha egy napig nem tudsz Doña Chelánál maradni, keresd Ernesto Salgadót.”

—Hogyan íródott ez a leírás?

– Az anyukám, Marisol Méndez.

Ernesto arcáról eltűnt az arc. Tizenhárom éve nem hallotta ezt a nevet.

Marisol bagettcsomagolóként dolgozott. Leesett egy emelvényről, és medencetöréssel, valamint belső vérzéssel kórházba került. Doña Chela, a szomszéd, két éjszakán át ápolta Nicót, de el kellett hagynia a várost. Mielőtt műtétre került volna, Marisol megadta neki ezt a címet, és megígértette vele, hogy nem mutatja meg a hátizsák tartalmát, amíg nem biztos benne, hogy Ernesto beengedte és ételt adott neki anélkül, hogy bármit is kért volna cserébe.

– Apám nem lakik velünk – mondta Nico. – Anya azt mondta, ne menjünk akárkivel.

—És mivel vagyok együtt?

A fiú a ruhaszárító kötélre és az üres székekre nézett.

– Mert úgy élsz, mint egy bolond. És mert azt mondta, hogy makacs.

Ernesto felemelte az állát.

-Makacs?

Nico felnyögött, lélekemelően.

—Hová mentetted?

-Reggel

—Miért?

– Fél zsemle

Ernesto megnyitotta a portónt.

—Bejegyzés

Nico nem jutott tovább

Ez azt jelenti, hogy maradhatok?

—Jelentős, hogy szögben van.

– Akkor folytatom az interjút.

— Keresés erre?

—Nem szükséges

Ernesto dühös akart lenni, de kiszakadt belőle a nevetés.

Babot, rizst, tortillát és szószos csirkét kapott. Nico lassan evett, és a végén két szelet tortillát tett egy szalvétába.

– Holnap lesz kaja

—Eso kocka eldobott hoy.

— És tudod mit?

Niko vállat vont.

– Holnap kiderül, hogy a felnőttek komolyan gondolták-e.

Válasz a dóliónak.

Azon az estén Ernesto előkészítette a kis szobát. Nico otthagyta a ruháit, de a hátizsákját szorosan a mellkasához szorította.

—Mit kérdezhetsz?

– Valami, amit anyám küldött neked.

—Dámelo

– Még mindig sz. Azt mondta, hogy először meg kell néznie, hogy megbízható vagy-e.

Éjfél körül Ernesto megtalálta Nicót a konyhában, amint ellenőrizte, hogy a szalvéta még ott van-e, ahol hagyta.

– Itt senki sem fogja elvenni az ételedet.

Nico bólintott

– Talán holnap megmutatom neki a hátizsákot.

6:10-kor Ernesto a folyosón ülve találta. Reggelizni és dolgozni akart. Az öregember a tyúkólra mutatott.

—Két szín követése

Nico a vörös-fekete kakasra nézett.

– És az a bűnöző?

– A neve tábornok.

Nico elvett egy tojást. A tábornok felkiáltott, a fiú pedig elszaladt és felmászott egy székre.

– Vigyétek el az állatotokat!

– Nem csinál veled semmit.

– Várja, hogy lejöjjek!

Reggeli után Nico behozta a hátizsákot. Kivett belőle egy festett virágokkal teli bádogdobozt. Ernesto elsápadt.

– Elenához tartozott.

– A felesége?

Tűk, egy horpadt gyűszű, gombok és egy mérőszalag voltak benne. Nico egy borítékot is letett az asztalra.

– Anya azt mondta, add oda neki, ha elmondod, hogy ki volt Elena számára.

Ernesto elmagyarázta, hogy Marisol 16 évesen kezdett el járni hozzá, mert Elena tanította őt varrni. Idővel Marisolból lett az a lány, aki soha nem született meg nekik.

– És miért hagyta abba az érkezését?

– Történtek dolgok.

Nico átnyújtotta neki a borítékot.

A levélben ez állt: „Don Ernesto: Ha Nico megérkezett, az azért van, mert nem volt más választásom. Elena adta nekem azt a dobozt, mielőtt meghalt. Keresd a kék gombot. És ne feledd, hogy néhány levelemet bontatlanul hagytad.”

Nico talált egy sötétkék gombot, aminek a szélén varrás volt. Elfordította, és kinyílt. Belül egy összegöngyölt papírdarab volt.

Ernesto kibontotta.

„Kérdezd meg Thomast.”

„Ki az a Tomás?” – kérdezte Nico.

-A bátyám.

-Hol laksz?

– 25 percnyire.

– Mennyi idő telt el azóta, hogy utoljára láttad?

Ernesto eltartott egy ideig.

—19 éves.

Nico úgy nézett rá, mintha valami őrültséget hallott volna.

Ernesto bement a szobájába, kinyitott egy fiókot, és talált egy régi fényképet: Elena, ő maga, Marisol és Tomás a ház előtt. A 17 éves Marisol fogta Tomás kezét.

Megfordította a fényképet.

Elena írt egy dátumot.

Pontosan 9 hónap telt el Nico születése előtt.

2. RÉSZ
Ernesto egész éjjel meg volt győződve arról, hogy a fénykép olyan igazságot rejt, amely képes darabokra zúzni azt a keveset is, ami a családból megmaradt. Reggeli közben Nico azonban megemlítette az apját.

–Ramón Péreznek hívták. Gyerekkoromban velünk élt, aztán elment.

Ernesto megkönnyebbülése rövid életű volt. Marisol levele továbbra is Tomásra mutatott.