Aztán megmutatták nekem a képeket, azzal fenyegetőztek, hogy kiteszik őket a családomnak, a partnereimnek és a kollégáimnak, és megpróbáltak meggyőzni arról, hogy senki sem hinne az én verziómnak.

Szégyenbe akartak kergetni, hogy aláírjam.

És amíg én eltűntem a színről, Santiago Fernandával maradhatott, megvédhette pozícióját a cégen belül, és elkerülhette a pénzért és a részvényekért folytatott vitát.

Minden egyes dokumentumot lefényképeztem.

Elmentettem a másolatokat egy fiókba, amiről Santiago nem tudott.

Utána elmentem egy klinikára, és vizsgálatokat kértem, elmagyarázva a memóriavesztéses epizódjaimat. Az orvos mindent feljegyzett a dossziémban, és további vizsgálatokat rendelt el.

Felvettem a kapcsolatot Mauricio Salas-szal is, egy magánnyomozóval, akit egy megbízható kollégám ajánlott.

Két nappal később elküldte nekem az első fotókat.

Santiago belép egy lakásba Valle Oriente-ben.

Fernanda kinyitotta neki az ajtót.

Csókolózott vele.

A terhessége egyértelmű volt.

Ugyanazon az estén, vacsora közben Santiago teljes nyugalommal mosolygott rám.

– Holnap megint későn megyek ki.

– Újabb találkozó?

– Igen. Mateo be tud jönni érted.

Lesütöttem a tekintetem, hogy elrejtsem az érzéseimet.

-Tökéletes.

Még a kezem is megfogta.

– Tudtam, hogy megérted.

Gyengéden megszorítottam az ujjait.

– Természetesen, szerelem.

Pénteken mindent előkészítettem.

A magnó.

A mobilom.

Egy kis légmentesen záródó zacskó.

Egy nyomkövető, amit Mauricio a járművéből követhetett.

És egy üres üveg, hogy legyen kóstolóm Mateo által kínált italból.

Este 9:42-kor megjelent az autó az irodám előtt.

Mateo letekerte az ablakot.

– Gyere fel az emeletre, sógornőm.

Leültem.

Öt perccel később egy nyitott üveget adott át a kezembe.

– Tessék. Biztosan kimerült vagy.

Mosolyogtam.

Látszólag ittam egyet, de a folyadékot a számban tartottam, és diszkréten a zacskóba köptem, amikor a forgalom felé nézett.

Tizenöt perccel később hátrahajtottam a fejem az ülésen.

-Szófia…

Nem válaszoltam.

Mateo újra felhívott.

Semmi.

Aztán hallottam egy hívást.

– Már elesett – mondta.

Santiago hangja válaszolt a hangszóróból:

– Vidd a szokásos helyünkre. Ma este szükségünk van az utolsó fotókra.

Úgy éreztem, mintha égne a szemem, de nem mozdultam.

Majdnem negyven perccel később beléptünk egy szálloda mélygarázsába.

Mateo leállította a motort.

Hallottam, hogy kesztyűt húz.

Az ülés hátradőlni kezdett.

És amikor az ujjai megérintették a blúzom első gombját, kinyitottam a szemem.

Mateo falfehér lett.

– Mi… mit csinálsz ébren?

Felvettem a telefonomat.

A kamera már rögzített.

– Most pedig mindent el fogsz magyarázni nekem.

És az autó ablaka mögött egy másik kamera vakuja jelent meg.

Mateo kinézett.

Mauricio ott volt.

Abban a pillanatban a sógorom rájött, hogy nem egy alvó áldozatot vezetett csapdába.

Elvitte magát.

3. RÉSZ

– Zsófia, hadd magyarázzam el.

Máté felemelte a kezét.

Még mindig kesztyűt viselt.

– Ne gyere közelebb.

Sokkal nyugodtabban csengett ki a hangom, mint képzeltem.

Belül remegtem.

De napok óta erre a pillanatra készült.

Mauricio néhány méterre maradt, és egy olyan szögből rögzített, ahonnan az autó, Mateo és én is láthatóak voltunk.

– Nálam van az üveg – mondtam neki. – Megvannak a korábbi felvételek. Megvannak a jelekről készült fényképek. Megvannak a bátyád által neked küldött banki átutalások is. És van egy nyomozóm, aki felvételt készített rólad, miután – állításod szerint – eszméletlenül bevittél egy szálloda parkolójába.

Mateo arca teljesen megváltozott.

Már nem úgy nézett ki, mint az az arrogáns fiatalember, aki hónapokig mosolyogva „sógornőmnek” nevezett.

Úgy nézett ki, mint egy gyerek, aki valami túl nagy dolgot csinált, és csapdába esett.

–Santiago kényszerített.

Humortalan nevetést hallattam.

– Arra kényszerített, hogy 180 000 pesót számíts fel neki?

Mateo lesütötte a tekintetét.

– Nem tudtam, hogy idáig fogok eljutni.

– Túl messzire ment.

Elővettem a mobilomat.

-Beszél.

– Mit szeretnél, mit mondjak?

-Minden.

Mateo körülnézett.

– Ha beszélek, a bátyám megöl.

– Ha nem beszélsz, pár perc múlva beszélned kell a rendőrséggel.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Beleesett a vezetőülésbe.

– Fernanda terhes.

– Ezt már tudom.

Meglepetten nézett rám.

– Ezt te is tudod?

– Többet tudok, mint gondolnád.

Aztán elkezdte a vallomást.

Fernanda egy guadalajarai üzleti útja során ismerkedett meg Santiagóval.

A kapcsolat majdnem egy évig tartott.

Amikor teherbe esett, követelte, hogy hagyja abba a rejtegetését.

Santiago megígérte neki, hogy elválik, mielőtt a baba megszületik.

A probléma az volt, hogy kicsi, de fontos részesedésem volt a családi vállalkozásban.

Nem rúghatott ki csak úgy.

Továbbá egy vitás különválás kellemetlen kérdéseket vetett volna fel Santiago számos pénzátutalásával kapcsolatban, amelyeket vállalati számlákról hajtott végre.

Így hát ügyvédhez fordult.

Arra kért, hogy írjak alá egy megállapodást.

De tudta, hogy normális körülmények között soha nem egyezne bele, hogy mindent feladjon.

Ezért döntött úgy, hogy először engem pusztít el.

– Az volt a terv, hogy legyenek rólunk közös fotóink – vallotta be Mateo –. Először semmi túl explicit. Te alszol, én átölellek… aztán néhány kompromittálóbb kép.

Úgy éreztem, hánynom kell.

– És a márkák?

Mateo lehunyta a szemét.

– Az az én hibám volt.

– Nézz rám.

Elutasította.

– Nézz rám!

Végül felemelte a fejét.

– Santiago azt mondta, hogy csak pózolnom kellene a fotókon. De néha… kihasználtam.

Össze kellett szorítanom a fogam.