Nem akartam előtte sírni.
Nem ott.
— Hányszor?
-Négy.
Ugyanaz a négyszer, amikor fájdalomra ébredtem.
– Santiago tudta?
Mateo túl sokáig várt a válasszal.
– Másodszorra meglátott egy jelet, és panaszkodott nekem.
– De folyton téged küldött értem.
-Igen.
Ez a szó teljesen eloszlatott minden kétséget.
A férjem tudta, hogy a bátyja átlépte velem a határokat.
És ahelyett, hogy megállította volna, csak arra utasította, hogy legyen óvatosabb.
– Mit terveztél ma csinálni?
Mateo mély levegőt vett.
– Készíts itt képeket. Akkor Santiago holnap szembesíteni akart veled. Azt akarta mondani, hogy hónapok óta gyanakszik ránk. Utána megmutatta a képeket, és közölte, hogy ha nem írod alá a megállapodást, mindent elküld a szüleidnek és az igazgatótanácsnak.
Fernanda tudta?
– Nem mindent.
– Mit mondott neked?
–Hogy labilis voltál. Hogy sokat ittál. Hogy megpróbáltál különválni, de azzal fenyegetőztél, hogy tönkreteszed a társaságot.
Különös nyugalmat éreztem.
Még a szeretője is kapott egy kitalált verziót rólam.
Mindenkinek hinnie kellett, hogy Santiago az áldozat.
Eltettem a telefont.
– Azt szeretném, ha ismételgetnéd Mauricio előtt, amit az előbb mondtál.
Mateo sírni kezdett.
– Zsófia, bocsánatot kérek.
– Nem kérem a megbocsátásodat.
– A bátyám mindig támogatott. Ő fizeti a lakásomat, az autómat…
– Ez megmagyarázza, miért engedelmeskedtél. De nem igazolja.
Mauricio közeledett.
Mateo újra elmesélte a történetet, ezúttal egyenesen a kamerába nézve.
Amikor befejeztük, Mauricio kíséretében elhagytam a parkolót.
Azt tanácsolta, hogy ne menjek vissza egyedül.
Volt egy másik tervem.
Még egyszer Santiago szemébe kellett néznem.
De először az ügyvédemmel, Veronicával mentünk.
Napok óta megosztottam vele az egyes dokumentumok másolatait.
Amikor meghallotta Mateo vallomását, letette a mobiltelefonját az asztalára.
– Ez már nem csak egy válás.
-Tudom.
– Ne írj alá semmit, amit Santiago eléd tesz. Ne fenyegess azzal, hogy közzéteszel valamit. Ne tárgyalj vele egyedül. Mindent dokumentálunk, és megfelelően benyújtjuk a panaszt.
Bólintottam.
Pontosan ezt akartam hallani.
Nem egy olyan bosszújelenetre vágytam, ami később visszaüthet rám.
Valódi következményeket akartam.
Azon az estén visszatértem a lakásba.
Santiago a kanapén ült.
Amikor meglátott, hogy belépek, felállt.
–Mi történt? Mateo felhívott, és azt mondta, hogy probléma van.
Ott álltam, és néztem őt.
Milyen hihetetlen volt felfedezni, hogy egy arc ugyanolyan maradhat, és ugyanakkor egy idegenhez tartozhat.
Úgy döntöttem, hogy cselekedem.
Eltakartam az arcomat és sírni kezdtem.
– A bátyád megpróbált kihasználni engem.
Santiago kinyitotta a szemét.
-Hogy?
Megölelt.
Az egész testemet uralnom kellett, hogy ne lökjem el magamtól.
– Elvitt egy szállodába.
– Az a nyomorult!
Olyan jól játszott, hogy egy pillanatra megértettem, hogyan sikerült éveken át becsapnia.
Elszakadt tőlem.
– Majd beszélek vele.
-Nem.
– Zsófia, ő a bátyám.
– Pontosan ezért szeretném, ha itt lennél velem.
Néhány másodpercig rám nézett.
Félelmet láttam.
Semmi gond.
Félelem.
„Emlékszel mindenre, ami történt?” – kérdezte.
Ott volt.
A kérdés, amit hallanom kellett.
Nem kérdezte, hogy Mateo bántott-e.
Nem kérdezte, hol van.
Nem kérdezte meg, hogy szükségem van-e orvosra.
Megkérdezte, mennyire emlékszik rá.
Lenéztem.
– Nem sokat. Vannak homályos részeim.
A teste ellazult.
Csak egy mozgalom volt.
De láttam.
Simogatta a hajamat.
– Valószínűleg a stressztől volt. Pihenj egy kicsit. Majd holnap átgondoljuk, mit csináljunk.
Azon az éjszakán csukott ajtónál aludtam, Mauricio pedig az épület előtt parkolt le.
Reggel kilenckor megérkezett Veronica és egy másik ügyvéd az irodájából.
Santiago pólóban és sportnadrágban jelent meg a szobában.
– Mit csinálsz itt?
Leültem vele szemben.
Három mappát tettem az asztalra.
Most először nem kellett többé színlelnie.
– Ülj le, Santiago!
Nem tette meg.
-Ez mit jelent?
Bekapcsoltam a felvételt.
Mateo hangja betöltötte a szobát.
„Megint alszik.”
Aztán megjelent Santiago hangja.
„Hozd ide! Ne hagyj rajta semmilyen nyomot.”
Az arca elvesztette a színét.
Kikapcsoltam a hangot.
–Megvan Matthew tegnapi vallomása is.
Csend.
Letettem a számlakivonatok fényképeit az asztalra.
– Száznyolcvanezer peso a testvérednek.
Aztán az áthelyezés Fernandába.
—Bérleti díj. Orvosi tanulmányok. Terhességi költségek.
Santiago nagyot nyelt.
Elhelyeztem Mauricio fényképeit.
Fernandával csókolózott a lakás előtt.
– És végül, az ügyvéddel írt e-mailjeid, amelyekben kitalált képekkel akartál nyomást gyakorolni rám, hogy lemondjak a részvényeimről.
-Szófia…
– Még nem végeztem.
Kaptam egy másolatot az orvosi dokumentációról.
– Bizonyítékok vannak a memóriavesztéses epizódjaimra, és arra, hogy az utolsó csapda előtt kivizsgáláson voltam.
Aztán megmutattam az üveget, amit Mateo adott nekem.
– Ezt elemzésre fogjuk benyújtani.
Santiago leült.
Nem azért, mert én parancsoltam neki.
Mert a lábai már nem tartották tovább.
– Meg tudom magyarázni.
– Pontosan ezt mondta a bátyád is.
– Az ő ötlete volt.
Kitört belőlem a nevetés.
– Mateonál vannak a befizetéseid. A hívásaid. Az utasításaid.
Santiago sírni kezdett.
– Hibáztam.
-Nem.
Odaléptem az asztalhoz.
–Hiba elkövetni annyit tesz, mint elfelejteni egy évfordulót. Hiba elkövetni annyit tesz, mint valami kegyetlent mondani egy vita során. Hónapokig tervezted, hogy bedrogozol, felhasználod a testvéredet, megalázol, és elhiteted velem, hogy a kimerültségtől elveszítem az emlékezetemet.
– Soha nem engedtem, hogy bántson téged.
– Azt mondtad neki, hogy ne hagyjon nyomot.
Santiago hallgatott.
Nem volt lehetséges válasz.
Veronika közbelépett.
