Lövés.

Basilio térdre esett, mindkét kezét a hasára téve. Úgy nézett Adelára, mintha még mindig a tehetetlen nő lenne a szekérről.

– A nagybátyád azt mondta, nem lesz hozzá bátorságod.

– A nagybátyám soha nem találkozott velem.

A vezető megpróbált a fegyveréért nyúlni. Adela elrúgta. Basilio a földre rogyott és mozdulatlanul feküdt. Inés zokogva lépett ki a sarokból. Mateo odalépett Adelához, de a lány hátralépett és ismét rászegezte a fegyvert.

– Egyetlen lépést se tegyél. Te vezetted apámat a szakadékba?

-Igen.

A kurta válasz megtört benne valamit.

– Fizetett érte?

-Is.

Adela addig húzta a ravaszt, amíg meg nem érezte a mechanizmus ellenállását.

– Akkor mondj egy okot, hogy ne öljem meg.

– Mert Julián Ríos felbérelt, hogy színleljem az útját. Tudta, hogy Esteban kiüríti a fűrészmalmot, és gyanútlanul akarta elővenni a főkönyvet.

Mateo lassan letérdelt, kinyitott egy ládát az asztal alatt, és kivett belőle egy bőrbe csomagolt csomagot. Benne egy megfeketedett könyv, nyugták és egy Adela apjának aláírásával ellátott kimutatás volt. Julián feljegyezte az összes titokban eladott szállítmányt, az összes koholt adósságot, és Esteban három kifizetését egy durangói tisztviselőnek.

Az utolsó lapon az állt, hogy Mateo vigye el a Sas-szakadékba, ahol egy megbízható öszvérhajcsár elvezeti majd Chihuahuába. A terv kudarcot vallott. Esteban lecserélte az öszvérhajcsárt Basilióra. Amikor elérték a hidat, egy palló leszakadt, és Julián a lovával együtt elesett. Mateo kötéllel mászott le, de halálosan megsebesülten találta.

„Az apja kényszerített, hogy elvigyem a könyvet” – mondta Mateo. „Tanúként írtam alá, mert ez volt az egyetlen dolog, amit tehettem érte. Esteban azzal vádolta Juliánt, hogy megszöktem a pénzzel, engem pedig azzal, hogy meggyilkoltam. Felmentem a hegyekbe, hogy biztonságban tartsam ezt, amíg találok valakit, akit nem váltottak meg.”

– Kereshetett volna minket.

– Megpróbáltam. Esteban elfogott két levelet. Aztán embereket küldött, hogy gyújtsák fel a régi kunyhómat. Azt hittem, ha közeledem hozzád, veszélybe sodorlak.

– És amikor megtudta, hogy kik vagyunk, ismét elhallgatott.

Mateo a tekintetét fogva tartotta.

„Mindenkiben bizalmatlan voltál, aki segítséget ajánlott. Ha azt mondtam volna, hogy eltitkolom az igazat apádról, akkor Inéssel mentél volna ki a viharba. Úgy döntöttem, megmutatom neked a papírokat, amikor leszálltunk a gépről. Gyávaság volt, pedig azt hittem, hogy megvédelek.”

Adela leengedte a fegyverét, de nem bocsátotta meg neki. Átkutatta a támadók nyeregtáskáit, és talált egy Esteban által aláírt levelet: Basiliónak vissza kell szereznie az okiratot, a könyvet és a két nővért; ha ellenállnak, felgyújtja a kunyhót mindenkivel együtt. Leónnál hamisított váltók és a fűrészmalom pecsétje is volt.

Semmilyen magyarázat nem törölhette el az öt évnyi családi hazugságot. A gyászra sem volt idő. Mateo és Adela becsomagolták a holttesteket, egy sziklás eresz alá helyezték őket, és megjelölték a helyet, hogy értesítsék a hatóságokat. Aztán a fészerből előkerült deszkákkal megjavították az ajtót.

A következő napokban a kunyhót jeges távolság töltötte be. Mateo csak a legszükségesebbekre válaszolt, és a tűz közelében aludt, távol Adelától. Adela minden este átnézte a könyvet. Felismerte apja kézírását apró háztartási jegyzeteken: Inés cipőjére fordított kiadás, Adela gyógyszere, és a néhai feleségének ajánlott szerenád kifizetése. Esteban nemcsak fát lopott tőlük. Apja szerelmét az elhagyatottság történetévé változtatta.

Egy kora reggel Adela Mateót találta Canelót nyergelve.

– Úgy lesz?

– Egyedül megyek le a bizonyítékokkal. Te és Inés itt biztonságban lesztek.

– Már egyszer döntött helyettünk. Nem fogja újra megtenni.

–Lehet, hogy több ember érkezik az úton Estebanból.

– Akkor két fegyverre lesz szükségünk.

Mateo bólintott. Nem kért többé bocsánatot; elkezdte átalakítani a szánt kétkerekű kocsivá. Ez az egyszerű engedelmességi cselekedet volt a híd első pallója, amelyen Adela még mindig nem volt biztos benne, hogy át akar-e kelni.

Májusban Bocoyna felé ereszkedtek le. Inés prémek között haladt, arca piroslott. Adela Canelo mellett sétált, és az erdőt őrizte. Mateo Esteban levelét az ingében hordozta, Julián könyvét pedig övvel erősítette a testére.

A városban nem történt azonnali igazságszolgáltatás. A városi bíró külön vallomásokat vett fel, két vidéki rendőrt küldött a holttestek felkutatására, és elrendelte a dokumentumok biztosítását. Esteban tagadta az aláírását, és Mateót azzal vádolta, hogy elrabolta unokahúgait. A durangói közjegyző azonban megerősítette az okiratot; egy szakértő összehasonlította a váltókon lévő pecsétet a León nyeregtáskáiban találttal; és három munkás azonosította a Julián által regisztrált titkos szállítmányokat.

A család, amely addig megvetette Adelát, megváltoztatta a véleményét, amikor rájöttek, hogy visszaszerezhetnek egy részét a pénzüknek. Több unokatestvérük még megölelte is őket, és a fűrészmalom egy részét kérték.

– Amikor azt hitték, hogy halottak vagyunk, senki sem kérdezősködött felőlünk – mondta nekik Adela a bíróság előtt. – Ne keverjétek össze az igazságszolgáltatást az örökléssel.

A folyamat hónapokig tartott. Esteban elvesztette vezetői pozícióját, csalás és a támadás elrendelése miatt bíróság elé állították, ingatlanjait pedig lefoglalták a jóvátétel garantálása érdekében. Adela nem hirtelen vagyonra tett szert: visszaszerzett egy eladósodott fűrészmalmot, megrongálódott gépeket és 17 fizetés nélküli családot. Úgy döntött, hogy eladja a föld egy részét, először kifizeti a munkásokat, és megtartja a házat, ahol Inés lakhatott.