1. RÉSZ

– Ha engem is ki akarsz rúgni az istállóból, várj, míg megszületik a csikó.

Ana Beltrán anélkül mondta ki ezeket a szavakat, hogy felkelt volna a kiságyból. 34 hetes terhes volt, a bokái be voltak dagadva, és négy éjszakát töltött a szülészeti istállók mellett aludva a Las Encinasban, egy Jerez és Arcos de la Frontera között fekvő ménesben.

Diego Salvatierra, a férje, dermedten állt az ajtón beömlő esőben. Épp most tért vissza Zürichből, miután hat hónapon át egymást követő megbeszélésein adta el tech cége egy részét. Virágokat, vacsorát és annak örömét képzelte el, hogy korábban ér haza, mint várta. Arra viszont nem gondolt, hogy feleségét takarók, vödrök és szénaillat veszi körül.

– Ki rúgott ki a házból?

Ana egy papírlapra mutatott, amit a bejáratra ragasztottak: „A tulajdonos rendelete értelmében a belépés Dr. Beltrán számára korlátozott.” Alatta Diego aláírása állt.

– Én ezt nem írtam alá.

– Te sem válaszoltál, amikor elmagyaráztam, hogy az enyémet használják.

A következő istállóban Calima, egy 12 éves gesztenyebarna kanca, szorgalmasan kevergette a szalmát. Ana egy sérülés után rehabilitálta, és minden egyes sebhelyet ismert a lábain. Most pedig ellés előtt állt. A farm számítógépes nyilvántartása szerint azonban Calima öt hónappal korábban elvesztette a vemhességet.

Minden egy eltéréssel kezdődött a reprodukciós leltárban. Egy életképtelenként nyilvántartott embrió is szerepelt egy Portugáliába irányuló szállítási számlán. Aztán két másik kanca dokumentumai is előkerültek, módosított dátumokkal és ismétlődő azonosító számokkal. Ana magyarázatot kért Ramiro Salvatierrától, Diego unokatestvérétől, aki az elmúlt 14 évben a farm igazgatója volt.

„Ezek vezetési hibák. A terhességre koncentrálsz” – válaszolta.

Ana nem tétovázott. Ramiro felhívta Diegót, és kimerültnek, fontos szerződéseket veszélyeztetőnek nevezte a feleségét. Diego, akit lefoglaltak a tárgyalások, üzenetet küldött: „Kerüld a vitákat Anával. Tedd meg, ami szükséges, amíg vissza nem tér.”

Ramiro korlátlan felhatalmazásként értelmezte ezeket a szavakat. Visszavonta Ana professzionális hozzáférési kódjait, elrendelte, hogy senki ne adhasson át neki semmilyen dokumentumot, és bejelentette, hogy betegszabadságon van. Később megjelentek az aláírásával ellátott állatorvosi igazolások, bár soha nem ő állította ki őket.

Ana bérelt egy lakást Jerezben, konzultált egy ügyvéddel, és minden szabálytalanságról ellenőrizhető másolatot őrizett. De amikor Antonia, az istállóvezető figyelmeztette, hogy egy teherautó jön Calimáért, mielőtt ellést hozna, visszatért az istállóba. Nem akart kockáztatni; felbérelt egy állatorvost ügyeletre, és csak meg akarta akadályozni, hogy a kanca eltűnjön.

Diego újra elolvasta a hozzáférési tilalmat, és lesütötte a tekintetét.

– Majd én megoldom ezt.

– Először is nézd meg, mit akartak elvenni.

Ana kinyitott egy mappát. Benne egy 196 000 eurós számla volt egy Calima kölyök jogaiért. A vevő Portugáliában volt feltüntetve, és a dokumentum szerint az állatot már leszállították.

Mögöttük Calima kezdte mutatni a vajúdás első egyértelmű jeleit.

A csikó, amelyért valaki egy vagyont kapott, még nem született meg.

2. RÉSZ
Diego Ana jelenlétében szólította Ramirót.

– Miért alszik a feleségem az istállóban, és ki használta fel az aláírásainkat?

–Ana mindent félreértelmez. Az a kanca egy tökéletesen legális üzleti tranzakció része.

—Akkor nem lesz problémád a fájlok megőrzésével és az átvitel felfüggesztésével.

Ramiro hallgatott. Később azt válaszolta, hogy nem fogad el kihallgatást éjfélkor.

Ana nem ünnepelte Diego közbelépését. Hetek óta sokkal egyszerűbb kérdésekre számított. Megkérte, hogy menjen a fészerbe, és ellenőrizze a generátort, mert a vihar azzal fenyegetett, hogy áramtalanítja. Diego tiltakozás nélkül engedelmeskedett.

Antonia tiszta törölközőkkel érkezett. 63 éves volt, és már azelőtt gondozta a lovakat, hogy a farmon számítógépeket használtak volna.

„Láttam már csikókat elmenni innen a kora reggeli órákban” – vallotta be. „Ramiro azt mondta, hogy klinikára mennek. Néhányan soha nem tértek vissza, az anyjukat pedig később úgy jegyezték fel, mintha soha nem szültek volna.”

Ana megkérte, hogy ne vonjon le elhamarkodott következtetéseket bizonyítékok nélkül. Antonia ezután megmutatta a régi tenyésztési és születési naptárát. Feljegyezte a dátumokat, az állatok márkáját és az utánfutó rendszámát. Egyik sem egyezett tökéletesen a digitális feljegyzésekkel.

Röviddel ezután megérkezett Gonzalo Rueda, a sürgősségi állatorvos. Ana átadta neki Calima orvosi dokumentációját, és az istállón kívül maradt, nehogy megüssék. Diego vizet hozott, megvilágította a padlót, és követte Antonia utasításait.

3:18-kor megszületett egy sötét hajú hím csikó, homlokán egy kis fehér csillaggal. Calima lassan felült és nyalogatni kezdte. Ana a hasára tette a kezét és hangtalanul sírt.

– Minden rendben? – kérdezte Diego.

– Mindketten jól vannak. Most ez a lényeg.

Gonzalo ellenőrizte a nő létét. Ezután mintákat gyűjtött a genetikai származás ellenőrzésére, lefényképezte Calima azonosítását, és feljegyezte az időpontot. Antonia azt javasolta, hogy az újszülöttet Farónak (Világítótoronynak) nevezzék el, mivel a vihar éppen az út lámpáit oltotta el.

Hajnalban Diego kérte az eladáshoz kapcsolódó könyvelés felülvizsgálatát. Ana megmutatta neki, hogy a tranzakció alátámasztására használt születési anyakönyvi kivonaton a saját aláírása szerepel. A kiállítás dátuma egybeesett azzal a reggellel, amikor szülészeti kivizsgálásra vitték.

– Bizonyítani tudják, hol voltál – mondta.

– Persze. A kérdés az, hogy ki férhetett hozzá a rendszerhez, amíg én ott voltam.

Aztán megszólalt Antonia telefonja. Saul volt az, egy mezőgazdasági munkás. Épp most fényképezett le egy nyomtatott levelet, amit Ramiro hagyott a szállítóasztalon.