Diego hivatalos megállapodás keretében felfüggesztette Ramirót a tisztsége alól. A vitatott szerződéseket felülvizsgálták, és a begyűjtött dokumentációval együtt panaszt nyújtottak be. A bírósági vizsgálat hónapokig eltartott.

Diego több klasszikus autót is eladott, hogy fedezze a béreket, amíg a jogtalanul eltulajdonított pénzeszközöket visszaszerezték. Felvett egy külsős igazgatót, Carmen Llorentét, és olyan ellenőrzéseket vezetett be, amelyek megakadályozták az állatorvosi bizonyítványok kiállítását egyéni hitelesítés nélkül. Antonia azt is kérte, hogy fizikai születési naplót vezessenek.

„Ha a képernyőn ismét az áll, hogy senki sem született, legalább lesz valaki, aki meg tudja mutatni a kézzel írott dátumot” – magyarázta.

A genetikai elemzés megerősítette, hogy Faro Calima fia, és kivételes szaporodási értékű mén. A vemhesség tévesen elveszettként szerepelt a belső nyilvántartásban. A ménesgazdaság megkezdte a nyilvántartások helyesbítését és az eladott jogok tulajdonjogának tisztázását. Soha senki nem említette többé az áthelyezését.

Amikor a Főiskola bejelentette, hogy nincs bizonyíték arra, hogy Ana önként állította volna ki a vizsgált bizonyítványokat, zokogásban tört ki az autójában. Diego ült a volán mögött. Nem mondta, hogy mindennek vége.

„Akarod, hogy csináljak valamit?” – kérdezte.

–Hazahajtok. Ma már nem akarok semmi mást bizonyítani.

De az otthon már nem a Las Encinas hálószobáját jelentette. Ana kibérelt egy kis épületet Jerez külvárosában, négy bokszban és egy rendelőnek is megfelelő hellyel. Ott rendezte be saját lóklinikáját.

Diego meglátogatta, amikor a lány meghívta.

„Finanszírozhatom a felújítást” – ajánlotta fel.

– Nem akarom, hogy megint olyan helyet vegyél, ahol valaki elveheti tőlem a kulcsokat.

A válasz fájt. Diego ennek ellenére nem erőltette a dolgot. Ana beleegyezett, hogy bizonyos berendezéseket bérel a cégétől egy szabványos megállapodás keretében, számlával és részesedés nélkül. Olyan kapcsolatot szeretett volna, amely nem kényszeríti arra, hogy feladja a függetlenségét.

Azt is világossá tette: még nem döntött úgy, hogy véget vet a házasságának, de a tanyaházba sem fog visszatérni, hogy úgy tegyen, mintha az előző hónapok családi vita folyt volna.

Diego elkezdte előzetes bejelentés nélkül látogatni. Megtanult kérdéseket feltenni, mielőtt döntést hoz, elkísérni orvosi vizsgálatokra, és tiszteletben tartani azokat a napokat, amikor jobban szeretett egyedül lenni. Néhány beszélgetés rosszul végződött. Mások csendes vacsorával zárultak.

Ana a 38. héten egészséges kislánynak adott életet, Inésnek. Diego sírt, amikor először tartotta a karjaiban. Ana nem a tökéletes házasság ígéreteként értelmezte ezeket a könnyeket; egyszerűen csak egy apát látott, akit meghatott a lánya.

Az első néhány hónapban álmatlan éjszakákat, fürdést, bevásárlást és órákig tartó gondozást vállalt, hogy Ana felépülhessen. Ahogy a lány fokozatosan visszatért a munkába, soha többé nem említette, hogy hagyta volna végezni a munkáját. Szülőként és szakemberként alakították ki az időbeosztásukat, nem pedig tulajdonosként és alkalmazottként.

A klinika négy hónappal a születés után nyílt meg. A táblán a „Beltrán Equine Center” felirat állt. Ana megtartotta a kizárólagos döntési jogkört a szerződéseik felett. Diego akkor töltött velük időt, amikor mindketten beleegyeztek. Rendszeres látogatások, nehéz beszélgetések és soha meg nem szegett kötelezettségek voltak.

Egy tavaszi délutánon Antonia meghívta őket, hogy láthassák Calimát és Farót. Az immár megerősödött csikó átszaladt a réten, és visszatért az anyjához, amikor az szólította. Inés a babakocsijában aludt, mit sem sejtve a történetről, amely még a születése előtt elkezdődött.

Diego a fehér csillagra meredt az állat homlokán.

– Hónapokig azt hittem, hogy a pénzküldéssel mindenkiről gondoskodom.

Ana megsimogatta Calima nyakát.

– Az istállóért kapott pénz. Nem hallgathattam, mi történik odabent.

Nem védekezett. Megkérdezte, hogy elviheti-e a kocsit az árnyékba, és várta a válaszát.

Később, amikor a klinika sötétedéskor bezárt, Ana meglátta Diegót az ajtóban Inéssel a karjában. Tudatta vele, hogy eljön értük. A távolban Faro Calima után vágtatott a tiszta áprilisi fényben.

– Miben segíthetek? – kérdezte Diego.

Ana átadta neki a lánya táskáját, és a saját kulcsával bezárta az irodát.

– Kezdd azzal, hogy ezt veszed.

Diego a vállára vetette.

Soha többé senki nem mondta, hogy az a csikó soha nem létezett. És Anának már nem kellett lovak között aludnia ahhoz, hogy valaki higgyen neki.