Santiago nem mozdult.

Azabache újabb kettőt adott.

– Most nézd meg – mondta Lucía.

A ló megállt, de nem menekült el.

– Ennyi mára.

– 20 perc után?

– 5 lépés után, amiket úgy döntött, hogy megtesz.

5-én Santiagónak sikerült rákötnie a kötőfékeket; 7-én Azabache beleegyezett, hogy elkíséri. 8-án, miután kétszer is félreállt, megengedte Santiagónak, hogy felüljön a nyeregbe.

– Ne javítsd ki – parancsolta Lucía. – Maradj nyugton.

A mén légzésének több percre volt szüksége, hogy lelassuljon.

– Ad neked egy esélyt.

Amikor leszállt a buszról, Santiago sápadt volt.

– Még soha egy ló nem éreztette velem azt az érzést, hogy még a lélegzetvételhez is engedélyt kell kérnem.

– Most már érted, mit érzett.

Kilencedikén egy kört tettek meg a lovardában. Voltak kitérők és ügyetlen korrekciók, de együtt célba értek.

Don Martín a kerítésről figyelte az eseményeket.

– Az az állat egészen másnak tűnik.

– Ugyanaz – felelte Lucía.

– Pontosan. Ez az érdeme.

A kiállítás reggelén a vásártér tele volt lakókocsikkal, tenyésztőkkel, családokkal és vásárlókkal. Beatriz egy makulátlan gesztenyebarna kancával érkezett, és leült a bizottság közelébe. Amikor meglátta, hogy Santiago van feltüntetve Azabache hivatalos felvezetőjeként, alig változott az arckifejezése.

Luciát lehagyták a pályáról.

Ez jobban fájt, mint amire számítottam.

A Jet Black több száz reggel eredménye volt, amelyeken anélkül jelent meg, hogy bármit is kérdezett volna. Amikor azonban a nevét kiáltották, egy másik is a nevére ugrott.

Santiago a sora előtt érkezett.

– Még visszavonhatom.

-Nem.

– Ha valami baj történik…

– Ne próbálj meg jobban teljesíteni, mint tegnap. Csak csináld ugyanúgy.

Azabache orrával megérintette Lucia tenyerét.

– A korláton leszek – mondta.

Santiago nyeregbe ugrott.

Beatriz teljesítménye szinte tökéletes volt. Kanca minden lépésváltást pontosan végrehajtott, és tapsot kapott. Beatriz visszatért a helyére, tudván, hogy mindent megtett a győzelemhez szükséges módon.

Aztán bejelentették Rancho La Herradurát és Azabache mént.

Ahogy beléptek, a ló túl magasra emelte a fejét. A lelátókról beszűrődő zaj megfeszült. Santiago óvatosan fogta a kezét.

Az első kör kiegyenlítetlenül alakult.

Lucia a korlátba mélyesztette az ujjait.

A második körben Santiago összeszedett ügetést kért a lehető legkisebb jelzéssel. Azabache várt egy pillanatra.

Aztán beleegyezett.

Mormogás futott végig a lelátókon. Sokan ismerték a ló történetét. Néhányan hallották, hogy veszélyes. Mások tudták, hogy három kiképző is kudarcot vallott vele.

Santiago postai utalványt kért.

Azabache odaadta.

Azt kérte, hogy álljanak meg.

A mén megállt.

Azt kérte, hogy hátrálhassanak három lépést.

Feketefejű habozott.

Lucia lélegzete elállt.

Aztán a ló tett egy lépést, majd még egyet, és még egyet.

Nem vak engedelmesség volt, hanem együttműködés.

Amikor leértek az ösvényről, Santiago leszállt a lováról, és egyenesen Lucíához ment. Átadta neki a gyeplőt.

– Ezt te építetted.

Lucia a lóra nézett.

– Mi építettük.

Perceken belül megszülettek az eredmények. Beatriz kancája tenyészminőségben győzött. Felvezetésben és temperamentumban Azabache meglepte a bírókat, de pontatlanságok miatt pontokat vesztett.

Rancho La Herradura összesítésben a 2. helyen végzett, 4 ponttal lemaradva Beatriz mögött.

Joel halkan káromkodott.

Don Martín megütötte a vállát.

– Nézz körül, mielőtt panaszkodsz.

Három vevő közeledett Santiagóhoz.

Egyikük megkérdezte:

– Ez az a csődör, akivel senki sem tudott megbirkózni?

– Ugyanaz – felelte Santiago.

– Ki szerezte vissza?

Santiago Luciára nézett, de nem válaszolt azonnal.

–Először is megtudtuk, hogy a probléma nem az volt, hogy engedelmességre kényszerítettük. Az volt, hogy nem sikerült megmutatnunk neki, hogy vannak okai a védekezésre.

A visszaúton Lucia megkérdezte, miért nem mondta ki a nevét a vásárlók előtt.

– Mert azt akarom, hogy lássák az eredményeket, mielőtt úgy döntenek, hogy egy nő, akinek nincs szarvasmarha-tenyésztő családneve, nem tudhat többet a lovakról, mint ők – felelte Santiago. – Amikor visszatérnek Azabache-ba, a munkád már nem lesz furcsa történet. Bizonyíték lesz.

Lúcia hallgatott.

Egy pillanattal később eszébe jutott egy másik mondat.

– Azt mondtad, amikor legközelebb vásárolnak tőlünk.

Santiago az útra nézett.

-Igen.

Nyolc nappal később megérkezett a kiállítási bizottságtól a levél. Nem szankcióról volt szó, hanem egy korábban kezelhetetlennek ítélt mén rehabilitációjának hivatalos elismeréséről.

A dokumentum Santiagót nevezte meg a pálya vezetőjének, Lucía Herrerát pedig a rehabilitációs program vezetőjének.

Lucia kétszer is elolvasta a nevét.

– Már meg van írva – mormolta.

Santiago egy újabb mappát tett az asztalra.

– Én is szeretném, ha ezt leírnák.

Javasolt partnerség volt: a tenyésztési program nettó nyereségének 15%-a, beszállítói szerződések aláírásának joga, valamint a nyilvántartások és a stabil irányítás megosztott ellenőrzése.

Lucia nem válaszolt azonnal.

– Gondolkodnom kell rajta.

Santiago meglepettnek tűnt.

-Mert?

– Mert tudnom kell, hogy azért akarok-e maradni, mert ez az életem, vagy azért, mert félek attól, hogy újra semmim sem lesz.

Bólintott.

– Ez megérdemel egy választ tőled.

Lucía két napig gondolkodott rajta. A harmadik napon elment a karámba. Azabache saját elhatározásából odalépett a kerítéshez, és orrát a vállára hajtotta.

Aztán megértett valami egyszerűt: nem csak egyszer választotta a ranchot. Minden reggel ezt választotta. Akkor is ezt választotta, amikor Joel szabotálta. Amikor Beatriz megpróbálta hiteltelenné tenni. Amikor leesett a lováról. Amikor át kellett adnia Santiagónak a helyét a pályán. A választás nem hősies pillanat volt. Egy irány ismétlése volt, amíg az az életévé nem vált.