Visszament az irodába.

—Elfogadom.

Santiago felkelt.

– Biztos vagy benne?

– Igen. De egy feltételt szeretnék. Az Azabache-val végzett módszert külön protokollként kell dokumentálni. Nem akarom, hogy szerencsének vagy megérzésnek tűnjön.

– Azt szeretnéd, hogy mások is megtanulhassák.

–Biztos akarok lenni benne, hogy senki ne törölhesse ki azzal, hogy véletlen egybeesés volt.

Santiago elmosolyodott.

– Akkor te írod meg.

Három héttel később bejegyezték a céget.

Beatriz szombaton tért vissza a tanyára. Egyedül érkezett.

Lucía Azabache-val dolgozott, és befejezte a kört, mielőtt közelebb ért volna.

– Hallottam a regisztrációról – mondta Beatriz.

– Köztudott volt.

Beatriz a ménre nézett.

–Azért jöttem, hogy egy dolgot mondjak, és nem fogom szépíteni. Már azelőtt megítéltelek, hogy egyáltalán láttam volna dolgozni. Jogos panaszt és érvényes szabályt alkalmaztam, hogy megpróbáljak félreállítani, mert azt hittem, betolakodó vagy, aki felborít egy jövőt, amit én természetesnek vettem.

Lucia keresztbe fonta a karját.

– Az a jövő sosem volt a tiéd.

Beatriz összeszorította az ajkait.

– Most már tudom.

Kemény csend lett.

– Nem fogom kérni a barátságodat – folytatta Beatriz. – És azt sem fogom színlelni, hogy megbántam, hogy versenyeztem ellened. De tévedtem a képességeidet illetően. Az számít, amit azzal a lóval tettél.

Lucia a tekintetét fogva tartotta.

– Ezt én elfogadom.

Beatriz felült a biciklijére és elment.

A következő szezon új szerződéseket és a módszer iránt érdeklődő tenyésztőket hozott. Joel végül az volt, aki a legjobban gondoskodott Lucía eredményeiről, Don Martín pedig úgy tett, mintha ez nem tenné őt büszkévé.

Hónapokkal később Santiago meghívta Lucíát, hogy üljön le Azabache karámja elé.

– El kell mondanom valamit olyan módon, ami nem hangzik kötelezettségnek.

Lucia várt

– A ranch működhetne, ha elmennél. A rendszereid megmaradnának. Joel vezesse a feljegyzéseket. Don Martín ismeri a protokollt. Többé nem vagy senkiházi a túléléshez.

Lucia zavartan nézett rá.

Folytatás:

– Azért mondom ezt, mert nem akarom kérni, hogy kényszerből maradj. Azt akarom, hogy maradj, mert itt akarsz lenni. A ranch-csal és velem.

Lucia hónapok óta először nem a tökéletes választ kereste.

—Elegáns

– A tanya?

-Is

Santiago elmosolyodott

—Eso fue cruel (Ez nagyon kegyetlen.)

—Pontosabban

Lehajolt a padra. Lucia elvette.

Nem voltak nagy ígéretek. Azabache békésen legelészett a kerítés túloldalán, senki sem próbált semmit sem bizonyítani.

Novemberben, még pirkadat előtt, Lucia kinyitotta az istállóját. A mén habozás nélkül odament hozzá. Evett a kezéből, majd kidugta a fejét a folyosón, amíg Lucia befejezte az etetést.

Amikor kiment a teraszra, Santiago várt és 2 kávézót.

—Jó napot!

—Jó napot!

Mögöttük Azabache belépett az istállóba, egy olyan állat nyugodt hangjával, amely már nem élt felkészülten a mindennel szembeni védekezésre.

Lucía a Chihuahua feletti sötét égboltra nézett, majd a ranchra, az irodára, ahol most a neve virított, és a kerítésekre, amelyeket hónapokig kölcsönkapottnak érzett.

Semmit sem adtak neki ingyen.

Senkit sem kellett elpusztítania ahhoz, hogy elérje.

Úgy érkezett, hogy nem tudott lovagolni, nem volt szarvasmarha-tenyésztő családneve, és nem volt hová visszatérnie. Ugyanúgy építette fel az életet, ahogy Azabache bizalmát is kiépítette: anélkül, hogy követelte volna a világtól, hogy azonnal fogadja el, de minden nap megjelent, amíg a jelenléte kérdésessé nem vált.

Santiago le mé a keze.

Azabache saját szabad akaratából közeledett az ajtóhoz.

És most először senkinek sem kellett bizonyítania azon a tanyán, hogy oda tartozik.

Milyen érzés volt elolvasni ezt a történetet? Ha megérintett vagy érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani, hogy minél több ember felfedezhesse. ❤️

Még sok izgalmas történet vár rád. Görgess lejjebb, és kattints a „Továbbiak Jerrytől” gombra, hogy folytathasd. Köszönjük, hogy elolvastad! 👇