Alma előjött a pult mögül, és megölelte. Aztán megcsókolta, anélkül, hogy fontos audienciára vagy bármilyen kezdetet jelző órákra lett volna szükség.
„Essünk?” – kérdezte.
Kivette a mandarinokat egy zacskóból. A nő kibontotta a szalvétát és felszeletelte a tortát.
Az ablaknál ültek, nyitva az ajtó, a kis csengő alig rezdült a szélben. Leonardo a régi padra nézett, és erőltetett magára egy mosolyt.
A telefon rezegni kezdett az asztalon. Némára állította, mielőtt újra kicsengett.
Alma már mesélt neki a reggeléről, és ezúttal egész délutánja volt, hogy meghallgassa.
