8 éven át tettettem, hogy szegény vagyok… „A személyzeti bejáraton fogsz bejönni.” A nővérem emiatt ki akart tiltani az esküvőjéről. Anyám azt mondta: „Tessék 500 dollár, és csinálj úgy, mintha a rendezvényszemélyzethez tartoznál. Julian családja túl előkelő.” Még egy hamis testvért is felbérelt a családi fotókhoz… Fogalmuk sem volt róla, kivel is állnak valójában szemben.

A birtok magánkönyvtárának nehéz mahagóni ajtajai becsukódtak, kizárva a bulit újraindítani kétségbeesetten próbáló esküvői zenekar tompa hangjait.

Bent Julian, az apja, Arthur, Harrison Sterling és én álltunk.

Chloe megpróbált betolakodni, és tudni akarta, miért parancsolgat a „lúzer húga” az újdonsült férjének, de Harrison szó szerint bevágta az ajtót az orra előtt, bezárva a reteszt.

– Ki a fenének képzeled magad? – kérdezte Julian, és abban a pillanatban felém fordult, hogy becsukódott az ajtó. A bourbon hamis bátorságot adott neki. – Besétálsz ide temetkezési vállalkozónak öltözve, és parancsokat kezdesz ordítozni apámnak? Megkérem a biztonságiakat, hogy dobjanak az óceánba!

Harrison Sterling mélységes szánalommal és teljes undorral vegyes tekintettel nézett Julianra. „Julian, fogd be a szád!”

– Elnézést? – csattant fel Julian, egója lángra lobbant. – Te nekünk dolgozol, Harrison!

– Ő Maya Caldwell – mondta Arthur Vance halkan.

Ránéztem az idősebb férfira. Arthur arca olyan volt, mint a régi pergamen. Rám meredt, szeme tágra nyílt a szörnyű felismeréstől. Abban a pillanatban felismert, hogy az asztalhoz léptem. Kétszer találkoztunk titkosított videohíváson keresztül, a kamerám kissé elmosódott volt, hogy megvédje a kilétemet, de a hangom és a ritmusom félreérthetetlen volt.

– Ő az Apex Innovations alapítója és vezérigazgatója – folytatta Arthur remegő hangon, ahogy a katasztrófa nagysága rátelepedett. – Ő a vevő, Julian.

Julian megállt. Az oxigén mintha azonnal eltűnt volna a szobából. Rám meredt, majd az apjára, végül a kezemben tartott fekete bőrmappára. Az arrogáns, érinthetetlen vőlegény a másodperc töredéke alatt szertefoszlott, helyét a rémült, fojtogató valóság vette át.

– Te… te vagy a vevő? – dadogta Julian, és úgy lépett hátra, mintha fegyvert fogtam volna rá. – De te… számítógépeket javítasz. Hondát vezetsz.

– Én vagyok a vevő – helyesbítettem simán, miközben a szoba közepén álló nagy tölgyfa íróasztalhoz sétáltam. – Vagyis inkább az voltam. Egészen addig, amíg körülbelül négy perccel ezelőtt nyilvánosan nyilvánosságra nem hozott egy ötvenmillió dolláros titoktartási megállapodással védett, titkosított technológiai eszközt egy teremnyi ellenőrizetlen civil előtt.

– Nem én neveztem meg a céget! – könyörgött Julian elcsukló hangon, a pánik végre áttörte.

„Te nevezted meg az eszközt, Julian. Ez egy lényeges jogsértés” – mondtam, miközben lecipzároztam a fóliót. „De komolyan? Ez volt a legkevésbé sértő dolog, amit ma délután a kellő gondosságom során találtam.”

Előhúztam egy vastag köteg nyomtatott pénzügyi dokumentumot a mappából, és a fényes mahagóni íróasztalra dobtam őket. Átcsúsztak a fán, és Arthur előtt álltak meg.

– Mi ez? – kérdezte Arthur remegő kézzel, miközben a papírért nyúlt.

„Ezek a fia által a Vance Dynamics számviteli osztályának benyújtott végső költségelszámolások a harmadik negyedévről” – mondtam, és a hangom halálos, halk hangra halkult. „A mai reggeli igazságügyi ellenőrzés során a csapatom egy sor rendkívül kreatív kategorizálást talált. Julian nem csak elrejtette a mellékleveleket, hogy felfújja az értékesítési számait. 1,2 millió dollárt a „Stratégiai ügyfélvendéglátás” kategóriába sorolt.”

Julian arca sápadtból beteges, foltos szürkévé változott. Úgy nézett ki, mintha hányni fogna.

Körbejártam az asztalt, és megkopogtattam a főkönyv legfelső oldalát. „A saját esküvődet a cég költségeinek számoltad el, Julian. Az importált hortenziákat, a tányéronként négyszáz dolláros cateringet, a jégszobrokat, a vonósnégyest. Mindezt a Vance Dynamicsnak számláztad ki, miközben pontosan tudtad, hogy hétfőn záráskor az Apex Innovations átvállalja a vállalati adósságodat.”

A könyvtárban teljes csend honolt. Arthur Vance a főkönyveket bámulta, fia hamis aláírásait olvasgatta, vállai megereszkedtek, mintha valami fizikai súly nehezedett volna rá.

9. fejezet: Az ego felszámolása

Előrehajoltam, a kezeimet határozottan az asztalra helyeztem, és Julian rémült szemébe néztem.

– Anyám ötszáz dollárt ajánlott fel, hogy ma elbújjak az árnyékban – mondtam neki, és a hangom szinte remegett a hideg dühtől. – Azért tette, mert azt gondolta, túl szegény vagyok ahhoz, hogy veled mutassanak. Felbérelt egy álnővért, hogy a családi fotókon szerepeljen, mert a vérvonalad állítólag túl tiszta volt az én jelenlétemhez. És mégis, Julian, én fizetem a pezsgőt, amit az előbb megittál. Én finanszírozom ezt az egész szánalmas cirkuszt.

– Maya, kérlek – könyörgött Arthur, felnézve, és könnyek gyűltek idősebb szemébe. Teljesen feladta arisztokratikus méltóságát. – Átütemezhetjük az adósságot. Visszatérítjük a cégnek. A saját tőkémből fogom kifizetni. Nem tudtuk, hogy ezt csinálja.

– A tudatlanság nem mentség az M&A-ügyekben, Arthur – mondtam, miközben egyenesen felálltam, és megigazítottam a mandzsettámat. – A fiad csak teher. A vezetői struktúrád korrupt. És ettől a pillanattól kezdve a Project Olympus hivatalosan is felfüggesztésre került, amíg a könyvelésedet teljes körű szövetségi ellenőrzésnek vetik alá.

„Ezt nem teheted!” – kiáltotta hirtelen Julian, és kétségbeesett, állatias pánik lett úrrá rajtam. Remegő ujjal rám mutatott. „Bosszúból csinálod! A sajtóhoz fordulok! Megmondom nekik, hogy rosszhiszeműen cselekedtél, hogy tönkretegyed az esküvőmet! Beperellek vállalati kémkedésért!”

Harrison Sterling szó szerint felnevetett – sötét, humortalan, tiszta kétségbeeséstől teli hangon. „Megőrültél, Julian? Nem kell kémkednie utánunk. Mi adtuk neki a könyveket! Ő bizony ellehetetlenítette a szövetségi hírügynökségi csalást!”

Julianra néztem, és semmi mást nem éreztem, csak hideg szánalmat. „Menj a sajtóhoz, Julian. Kérlek. Mondd el nekik, hogyan sikkasztottál el egymillió dollárt a saját apádtól jégszobrok vásárlására. Majd meglátod, mit szól ehhez az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet.”