A családom hosszú éveken át úgy bánt velem, mintha a világon sem lennék. Aztán az öcsém hazatérési ünnepségén anyám durván megragadta a csuklómat, hogy kirántson a családi fotóból – és ezzel akaratlanul felfedte a karomon azt a tetoválást, amitől a Delta Force legkeményebb parancsnoka döbbenten elnémult. Abban a szent másodpercben, ahogy megláttam a tekintetét, rájöttem: valaki ott az udvaron pontosan tudja azt a titkot, amiről a saját családomnak soha sejtelme sem volt.

Könnyek gördültek le az arcomon. „Szörnyen nézel ki, Mercer.”

– Látnod kellene a másik fickót – köhintett.

Vale félbeszakította az újraegyesülést. „Elég. Elfoglalt ember vagyok, Claire. Add ide a titkosító kulcsot.”

Lassan feltűrtem az ujjamat, felfedve a fekete tintát. – Ezt komolyan gondolod?

Vale arcán mohóság és megkönnyebbülés áradt szét. Közelebb lépett. „Igen. Daniel kis biztosítása. Add ide, és talán békében hagyom a családodat.”

Egy durva, visszhangzó nevetést hallattam. – Soha nem értetted meg őt igazán, Charles.

Vale mosolya eltűnt. – Elnézést?

– A tetoválás nem a kulcs – mondtam, és beléptem a személyes terébe. – A főkönyv már megfejtve van. Mindenünk megvan. A számlák, a nevek, a vérpénz.

Vale szeme veszélyes résnyire szűkült. „Blöffölsz. Még ha meg is van, akkor sem érhetsz hozzám. Én vagyok a hírszerző apparátus. Olyan embereket temetek el reggelire, mint az apád. Richardról jut eszembe… elmondta már valaha az igazat a megmentésedről?”

Megmerevedtem. „Engedélyezte a drón használatát.”

Vale rosszindulatúan felnevetett. „Így is tette. De kérdezd meg tőle, miért kapták meg a mentőcsapat először rossz koordinátákat, ami majdnem a halálodhoz vezetett.”

Összeszorult a gyomrom. „Hazudsz.”

– Tényleg? – dorombolta Vale. – Richard elárult téged, hogy megvédje a saját karrierjét.

– Hazudik, Claire – visszhangzott Daniel rekedtes hangja a kápolnában.

Vale megpördült. – Fogd be a szád, Mercer!

– Eszméletemnél voltam a műveleti központban, amikor megérkezett az adás – folytatta Daniel, a széke kerekeit markolászva. – Richard Whitaker mindkét koordinátakészletet továbbította. Az első készlet hamis volt. Tudta, hogy lehallgatod a kommunikációját, Vale. Rossz helyet adott a gyilkos csapataidnak, és egy vak csatornán keresztül küldte a valódi koordinátákat, hogy megmentse a nőt.

Daniel egyenesen Vale-re nézett, sebhelyes arca diadalmas gúnnyal fojtotta el a tekintetét. „Richard túljárt az eszeden. És azóta is ömlik az egód.”

Vale végre elvesztette önuralmát. Arca tiszta, hamisítatlan dühtől pirult el. „Mindkettőtöknek el kellett volna égnie azon a hegygerincen!” – sikította, hangja visszhangzott a boltozatos mennyezetről.

Daniel elmosolyodott. Széles, ijesztő mosoly volt. – Mondd ezt még egyszer a jegyzőkönyv kedvéért, Charles.

Vale egy másodperc töredékével később vette észre a hibáját.

Daniel kerekesszékét felszerelték egy mikro-adóval, mielőtt kihozták. Nekem egy vevőegység volt a melltartóm bélése alá kötve.

A kápolna nehéz tölgyfa ajtajai hevesen becsapódtak.

„FBI! SENKI NE MOZOGJON!”

Több tucatnyi nehéz taktikai felszerelésben lévő szövetségi ügynök lepte el a termet, gépkarabélyokkal a kezükben. Graves ezredes közvetlenül mögöttük lépett be, oldalfegyverét Vale fejére szegezve. Graves mögött, úgy nézve ki, mint egy újjászületett férfi, ott állt Ryan.

Vale őrei azonnal eldobták fegyvereiket, felismerve, hogy jelentősen kevesebb fegyverük van.

Az ügynökök Vale-t az oltárhoz csapták, és kábelkötegeket húztak a csuklójára. Nem ellenkezett. Egyszerűen csak elfordította a fejét, és a szemembe nézett. Arca hideg, számító rosszindulatú maszk volt.

– Azt hiszed, ezzel én véget vetek? – suttogta Vale halkan.

– Azt hiszem, veled kezdődik – feleltem, és lefelé néztem.

Vale dermesztő, vértelen mosolyt sugárzott az arcáról. „Nem nyertél, Claire. Kérdezd meg Rebeccát, miért tartották életben Danielt hét évig. Kérdezd meg tőle, hogy ki védi valójában a hálózatot. Nem én vagyok.”

Miközben az ügynökök az ajtó felé vonszolták, Vale megadta neki utolsó, pusztító csapását.

„Malcolm Wren üdvözletét küldi. És jön az édesanyádért.”

6. fejezet: A megtört kör befejeződött

A név éles gránátként hullott a kápolnában.

Malcolm Wren. Volt nemzetbiztonsági tanácsadó. Jelenlegi védelmi miniszter. Az ország legbefolyásosabb katonai tisztviselője.

Nem ünnepeltük Vale letartóztatását. Kaotikus rohamban ürítettük ki a St. Catherine-t, a sötétség leple alatt egy biztonságos virginiai szövetségi bunkerbe vonultunk. A páncélozott szállítógépben fullasztó volt a légkör.

Napkeltekor az egész családom egy acél tárgyalóasztal körül ült. Velünk szemben Rebecca néni állt.

Idősebbnek látszott, megkeményedett a szellemként eltöltött évektől, de a szeme tele volt ugyanazzal a heves szeretettel, amire emlékeztem. Anyám addig sírt, amíg el nem fogytak a könnyei, és úgy kapaszkodott az állítólag halott nővérébe, mintha ha elengedné, újra eltűnne.

– Miért pont Wren? – kérdezte apám kimerülten rekedten. – Mit akar a védelmi miniszter Laurától?

Rebecca egy barna mappát tett az acélasztalra. Előhúzott egy kifakult, fekete-fehér fényképet. A képen anyám, talán huszonkét éves, melegen mosolygott a fiatal Malcolm Wren mellett.

Anyám arca kifehéredett. – Dolgoztam neki – suttogta remegő kézzel. – Mielőtt megismerkedtem Richarddal, alacsony beosztású politikai munkatárs voltam Londonban.

– Futár voltál, Laura – javította ki Rebecca gyengéden. – Wren téged használt fel titkos, szigorúan illegális utasítások nagykövetségek közötti kézbesítésére. Nem tudtad, mi van a borítékokban, de az ő neve nem szerepelt a naplókban. A tiéd igen.

Apám felállt, és hátralökte a székét. „Zsarolásra használja. Ha leleplezzük Wren kapcsolatát Vale-lel, Wren leleplezi Laurát, mint a csempészbanda kitalálóját.”

– Hamisított dokumentumokkal bizonyítja – bólintott Rebecca. – Ezért rejtőzködtem. Megpróbáltam módot találni arra, hogy megsemmisítsem a befolyását, mielőtt napvilágra kerül a főkönyv.

Ryan ököllel az asztalra csapott. – Szóval csapdába estünk? Rendelkezünk az adatokkal, hogy megbuktassuk a védelmi minisztert, de ha sikerül, anyánk szövetségi börtönbe kerül árulásért?

Nehéz csend telepedett a szobára.

Aztán megnéztem a pendrive-ot, amelyen a megfejtett főkönyv volt, és az asztal közepén pihent.