1. RÉSZ
Az egész város meg akart verni egy 10 éves fiút, amikor Gabriel Navarro elé állt, és megállásra kényszerítette a városi parancsnokot.

Matías Torres mezítláb futott végig a jaliscói San Jerónimo téren, egy zsemlét szorongatva a mellkasához, három férfival a nyomában. Fausto Barragán parancsnok is köztük volt, aki azt kiabálta, hogy végre elkapták a tolvajt, aki hónapok óta csirkeólakból és boltokból rabolt ki.

Gabriel, a Los Sauces ranch tulajdonosa éppen kiszállt a teherautójából, amikor meglátta a fiút a kioszk mellett botladozni.

– Senki sem nyúlhat hozzá, amíg valaki be nem bizonyítja, mit lopott.

Faust elvörösödött.

– Ne avatkozz bele, Gabriel. Az a gyerek ott lop, ahol tud.

– Akkor mondd meg, ki látta.

Senki sem válaszolt.

A pék elismerte, hogy hiányzik egy zsemle, de nem látta Matíast elvenni. Egy nő esküdött, hogy a fiú tojásokat lopott tőle, bár azt sem tudta volna megmondani, hogy mikor. Gabriel a kisfiúra nézett: sovány, poros, olyan tekintettel, mint aki minden lehetséges kimenetelt felmér.

– Velem jössz.

Mátéus hátrébb lépett.

– Nem akarok neki semmivel tartozni.

– Először egyél. Aztán megbeszéljük az adósságaidat.

Azon az estén Los Saucesben Teresa Navarro úgy üdvözölte a fiút, mintha Gabriel kígyót hozott volna a házba. Teresa, Gabriel húga, vezette a farmot, mióta Gabriel felesége, Elena 11 évvel korábban meghalt. Megtanulta nyomon követni a számlákat, a mezőgazdasági munkásokat és a betakarítást, és egyáltalán nem tetszett neki, amikor a fiú magyarázat nélkül érkezett.

– Majd holnap leadod – mondta, és az asztalhoz állt.

Matías lenézett a tányérjára.

„Kinek?” – kérdezte Gábriel.

Terézia nem válaszolt.

A fiú négy babos tacót evett, egy másikat pedig elrejtett az ingébe. Amikor észrevette, hogy Gabriel meglátta, megdermedt.

– Nem loptam. Az enyémen volt.

Gabriel közelebb hozta a szalvétába csomagolt tortillát.

—Válassz 2-t. Nem kell itt ételt elrejtened.

Matías úgy nézett rá, mintha ezt a mondatot nehezebb lenne elhinni, mint bármilyen fenyegetést.

Később Don Chuy, aki közel 40 évig volt a család házvezetője, felismerte a fiút. Látta már aludni a templom tornáca alatt, üres karámokban, sőt még egy elhagyatott szekéren is.

„Etelt lopott, főnök. Ez igaz. De nagy különbség van aközött, és aközött, hogy ő a város tolvaja.”

Éjfél körül Matías Gabrielt kereste a folyosón. Egy kis takarót cipelt a mellkasán.

– Anyukám mondta, hogy mutassam meg neki ezt.

Elővett egy ezüstérmet, amelyen egy apró Szűzanya volt virágokkal körülvéve.

Gabriel úgy érezte, nem kap levegőt. Elena évek óta hordott egy hasonlót.

— Honnan szerezted?

– Az anyám. Lucía Torresnek hívták.

A név semmit sem jelentett, amíg Matías hozzá nem tette:

– Itt dolgozott. Doña Elena adta neki, amikor mennie kellett.

Teresa megjelent mögöttük, és elsápadt, amikor meglátta az érmet.

– Lucía nem ment el. Miután pénzt lopott, elmenekült.

Matías ökölbe szorította a kezét.

– Az anyám nem volt tolvaj.

– Mindenki ugyanazt mondta.

– Mindannyian hazudtak.

Gabriel közbelépett, mielőtt a vita elmérgesedett volna.

– Él még az édesanyád?

A fiú arca megváltozott.

– Négy hónapja halt meg. Előtte megjegyeztette velem a nevét, ezt a ranchot és a sajátját. Azt mondta, meghallgatod, hogy még mindig az az ember-e, akit Doña Elena ismert.

Gábriel nagyot nyelt.

– Mit hallgass?

Matías kinyitotta a kis zacskót. Az érem mellett egy fakanál, gombok és egy ferde vonalakkal összehajtott papírdarab volt benne.

– Hogy a testvére, Sebastian soha nem hagyta el Jaliscót.

Teresa elejtett egy csészét. Darabokra tört.

Gabriel megdermedt. Családja 17 éven át azt hajtogatta, hogy Sebastián, miután összeveszett az apjával, elhagyta az államot.

– Mit mondasz?

Matías a papírra mutatott.

– Anyám tudta, hol vagyok.

-Ahol?

A fiú felnézett.

—Eltemették.

Terézia hátrált egy lépést.

– Hagyd abba! Történeteket talál ki.

Matías furcsa félelemmel nézett rá, mintha felismert volna valamit, amit évek óta hallott.

– Anyukám is azt mondta, hogy ezt fogod mondani.

Gábriel a húgához fordult.

– Mit tudsz Luciáról?

Terézia nem válaszolt.

– És mit tudsz Sebastianról?

A hallgatása rosszabbnak bizonyult, mint egy vallomás.

Matías kihajtogatta a térképet.

–Anyám mutatta az utat. Volt ott egy mesquite fa, amit villámcsapás kettéhasított, két kő V alakban, és egy faragott kereszt. Aztán jött a sír.

Gabriel hideg kezével elvette a papírt.

Aztán Matías kimondta, ami aznap este végleg elromlott:

– És a sír nem a legfontosabb. Anyám elrejtett valamit a közelben, mert azt mondta, ha valaki megtalálja, akkor kiderül, miért ölték meg a testvérét.

Követted volna Matíast, vagy kirúgtad volna? Mondd el, oszd meg, és a 2. részt kommentben találod.

2. RÉSZ
Másnap reggel Gábriel nem a sírt kereste. Először is úgy döntött, kideríti, miért nevezi San Jerónimo egész lakossága Matthiast tolvajnak.

Felkereste Doña Matildét, aki azt állította, hogy hat tojás eltűnt. Don Chuy hetet talált egy fiók alatt, ahol egy tyúk fészket rakott. A boltban a pék bevallotta, hogy soha nem látta a fiút a kenyérhez nyúlni. Egy szomszéd, aki azt állította, hogy pénzt vesztett, végül bevallotta, hogy Matías be sem lépett a házába.