Ezt az információt adtam meg a rendőrségnek.

Azonban meg kellett értenem, miért akarhatja a saját fiam a halálunkat.

Aztán kaptam egy üzenetet Alejandrótól.

Apa, nálam vannak a dokumentumok. A helyzet rosszabb, mint képzeltük.

Diszkréten válaszoltam neki, és megkértem, hogy várjon kint a könyvelővel, aki beleegyezett az együttműködésbe.

Közben úgy tettem, mintha rosszul lennék.

– Ricardo, le kell ülnöm egy pillanatra. Fáj a mellkasom.

–Persze, apa. Menj fel pihenni.

Az aggodalma őszintének tűnt, de a tekintete minden mozdulatomat figyelte.

Lassan mentem fel.

Egy oldalsó ablakból láttam, hogy Alejandró a kert közelében várakozik.

Mutatott nekem egy mappát.

Belül átutalási bizonylatok, hamis szerződések és dokumentumok voltak több nem létező cégtől.

„Patricia sikkasztott pénzt a cégtől” – magyarázta nekem. „De Ricardo tudja ezt. Mindketten benne vannak.”

— Mennyi pénz?

– Több mint tizennyolcmillió peso. És van még valami: a fiad rengeteget tartozik veszélyes embereknek.

Úgy éreztem, nem kapok levegőt.

Alejandro folytatta:

—Találtunk családi vagyonnal kapcsolatos dokumentumokat is. Valaki megpróbálta az aláírásodat felhasználni pénzügyi kötelezettségek jóváhagyására.

– Soha nem engedélyeztem semmit.

– Tudom, apa. Pontosan ezért nem kérünk, hogy ma este semmilyen dokumentumot ne írj alá.

Hirtelen lépteket hallottunk.

Alejandro elhúzódott az ablaktól.

Visszamentem a folyosóra, és egy pohár vízzel a kezemben ereszkedtem le.

A nappaliban Patricia visszanyerte mosolyát.

– Apósom, éppen rólad beszéltünk. Ricardo valami fontosat akar javasolni neked.

A fiam egy fekete mappával jelent meg.

– Apa, alá kell írnod ​​néhány dokumentumot. Ez egy formalitás, hogy átszervezzük a cég eszközeit.

–Most? A születésnapodon, Patricia?

Kínosan felnevetett.

– Holnap fontos megbeszélésünk lesz.

Kinyitottam a mappát.

Engedélyezték a családi vagyon felhasználását üzleti kötelezettségek fedezetéül.

– Ez nem formalitás – feleltem. – Veszélyeztetik az örökségünket.

Ricardo arca megkeményedett.

– Mindig mindent meg kell kérdőjelezni.

– Kötelességem elolvasni, mielőtt aláírom.

– A kötelességed, hogy bízz a fiadban!

Mercedes felállt.

– Ricardo, ne beszélj így apáddal!

Patricia olyan hidegséggel vágott közbe, amit még soha nem hallottam tőle.

– Mercedes asszony, már élvezte a pénzét. Most azokra kellene gondolnia, akiknek még előttünk áll az élet.

A szoba elcsendesedett.

„Mi van, ha nem írom alá?” – kérdeztem.

Ricardo becsapta a mappát.

– Akkor nagyon komoly problémánk lesz.

Abban a pillanatban megszólalt a telefonom.

Sándor volt az.

Csak négy szót írt:

Már tudjuk, ki fizetett.

Lent egy banki bizonylat fényképe látható.

A címzett egy olyan cég volt, amely kapcsolatban állt a balesetben érintett teherautóval.

Az átutalás egy Patricia által kezelt számláról érkezett.

De a meghatalmazás Ricardo nevére szólt.

Felnéztem a fiamra.

Látta a képet a képernyőmön.

Az arckifejezése teljesen megváltozott.

Aztán Patricia a füléhez hajolt, és valamit suttogott, amit alig hallottam:

– Ha apád beszéd közben hagyja el ezt a házat, akkor végem van.

Ricardo benyúlt egy bútor fiókjába.

Amikor újra rám nézett, pisztolyt tartott a kezében.

3. RÉSZ

– Hagyd a telefont az asztalon, apa.

Ricardo a mellkasomra mutatott.

Néhány másodpercig semmi mást nem hallottam, csak Mercedes lélegzetvételét.

A feleségem a kanapé mellett állt, és még mindig a kezében tartotta a kék hortenziákat, amelyek miatt késett az érkezésünk.

Azok a virágok teljesen oda nem illőnek tűntek abban a szobában, ahol a saját fiunk fenyegetett meg minket az előbb.

– Ricardo – mondtam lassan –, tedd le.

– Tégy úgy, ahogy mondom!

Patrícia odalépett hozzá.

„Nem kell semmi őrültséget csinálnod. Csak arra van szükségünk, hogy apád megértse a helyzetet.”

– Milyen helyzetben? – kérdezte Mercedes. – Hogy megpróbáltak megölni minket?

Patrícia elsápadt.

– Senki sem próbált megölni senkit!

„Akkor magyarázd el, miért szabadult ki a teherautó pontosan akkor, amikor meg kellett volna érkeznünk” – válaszoltam. „És miért bérelte fel személyesen Ricardo a sofőrt.”

A fiam összeszorította a fogát.

— Te nem tudod, miről beszélsz.

–Tudom, hogy a sofőr a helyükön hagyta a kerékékeket. Tudom, hogy valaki hozzányúlt a járműhöz. És tudom, hogy maga is érintett volt a kifizetésekben.

Patricia tett egy lépést felém.

– Após, összekevered a dolgokat. A te korodban normális, hogy bizonyos helyzeteket félreértelmezel.

Mercedes félbeszakította.

– Soha többé ne használd fel a férjem korát arra, hogy sértegesd.

A menyem felé fordult.

–Fogd be a szád! Ha nem lennének a rohadt virágaid, ez az egész nem történt volna meg.

Ezek a szavak a levegőben lebegett.

Patricia azonnal megértette, mit mondott.

Ránéztem.

– Mi nem történt volna?

– Úgy értettem, hogy nem lett volna ekkora ijedtségünk.

– Nem, Patricia. Azt mondtad, hogy ha nem lennének a virágok, semmi sem történt volna.

Ricardo lehunyta a szemét.

Most először láttam igazi félelmet az arcán.

Számunkra ez nem félelem volt.

A félelem azért volt, mert a felesége túl sokat árult el.

– Patricia, elég volt ebből – parancsolta.

De már elvesztette az önuralmát.

– Belefáradtam a színlelésbe! Belefáradtam, hogy rád mosolyogjak, miközben te döntöd el, mikor segítsek és mikor nem!

Mercedes letette a csokrot az asztalra.

– Segítettünk nekik megvenni ezt a házat.

– És soha nem hagyták, hogy elfelejtsük!

– Soha nem kértünk tőlük egyetlen pesót sem vissza.

Patricia keserűen felnevetett.