– Nem kellett volna megkérdezniük. Ernestónak mindig olyan arckifejezése volt, mintha Ricardo még mindig egy gyerek lenne, aki képtelen a saját ügyeit intézni.

Ránéztem a fiamra.

– Ezt gondolod?

Ricardo nem válaszolt.

– Fiam, tényleg azt hiszed, hogy segítünk megalázni téged?

– Sosem értetted, mit jelent a saját árnyékodban élni – mondta végül. – Alejandro az okos volt. Alejandro a felelősségteljes. Alejandro soha nem hibázott. És nekem mindig be kellett bizonyítanom, hogy megérdemlem, hogy a nevedet viseljem.

A szavai jobban fájtak, mint a fegyver.

Emlékszem, amikor Ricardo tizenkét éves volt, és eljött velem a műhelybe. Órákat töltött azzal, hogy nézte, ahogy motorokat javítok. Mindent meg akart tanulni.

Emlékeztem az első üzleti vállalkozására is, amikor pénzt veszített, mert megbízott egy eltűnt partnerében.

Én fedeztem az adósságait.

Azt hittem, segítek neki.

Soha nem gondoltam volna, hogy ez a gesztus egy újabb megaláztatássá vált a fejében.

– Ricardo, sosem akartam, hogy versenyezz a bátyáddal.

– De mindig is így tettünk, apa. Még akkor is, ha nem akartad látni.

Patricia kihasználta ezt a vallomást.

– Hallod, Ernesto? A fiad egész életében próbált neked valamit bizonyítani. És most te úgy vádolod, mintha bűnöző lenne.

– Nem az érzéseiért vádolom – feleltem. – Azért vádolom, amit tett.

Ricardo ismét felemelte a fegyvert.

– Elég volt ebből!

Mercedes közénk helyezkedett.

– Ha le akarod lőni az apádat, először engem kell megnézned.

Éreztem, hogy megáll a szívem.

– Mercedes, állj félre!

Nem mozdult.

–Kilenc hónapig hordoztalak a méhemben, Ricardo. Vigyáztam rád, amikor lázas voltál. Megtanítottalak járni. Megvédtelek, amikor hibákat követtél el. De soha nem gondoltam volna, hogy eljön a nap, amikor meg kell védenem tőled az apádat.

A fiam remegni kezdett.

– Anya, kérlek…

– Tedd le azt a pisztolyt.

Patricia megragadta a karját.

– Ne hallgass rájuk! Ha sikerül a rendőrségre vinniük minket, mindent elveszítünk.

Aztán megértettem, hogy eljött az ideje, hogy felfedjük, amit tudtunk.

– Most már nem tudják megállítani, Patricia.

Rám nézett.

— Miről beszélsz?

– Alejandro együttműködik a hatóságokkal. A cég könyvelője átadta az eredeti dokumentumokat. Az átutalásokat, a hamis szerződéseket, a pénz átutalására használt számlákat… mindent.

Patrícia hátrébb lépett.

– Az a nő titoktartási nyilatkozatot írt alá.

– A titoktartási megállapodás nem legalizálja azokat a bűncselekményeket, amelyeket valaki felfedez.

Ricardo kissé lejjebb engedte a fegyvert.

Gloria elárult minket?

– Gloria nem volt hajlandó tovább részt venni abban, amit csináltál.

Patrícia az ablak felé nézett.

Most először veszítette el teljesen az arroganciáját.

– Ricardo, mennünk kell.

– Nem fognak semmit megoldani azzal, hogy elszöknek – válaszoltam.

A fiam újra beíratott.

– Add ide a telefont.

Ott hagytam az asztalon.

-Itt van.

–És mondd meg Alejandrónak, hogy menjen el.

– Ez nem rajtam múlik.

Ricardo két lépést tett előre.

–Komolyan beszélek!

– Én is, fiam.

Elviselhetetlen csend lett.

Aztán egy hang hallatszott a folyosóról.

– Ricardo, tedd le a fegyvert!

Sándor volt az.

Két nyomozótiszt kíséretében lépett be, akik már korábban is részt vettek az ügyben.

A fiam ijedten fordult meg.

– Maradj ki belőle!

Alejandro felemelte a kezét.

„Nem akarok veled veszekedni. Csak azt akarom, hogy anya és apa elmenjenek innen.”

– Mindig te vagy az – vágta rá Ricardo. – Mindig ott teremsz, hogy bebizonyítsd, te vagy a jobb.

– Nem azért vagyok itt, hogy bármit is bizonyítsak.

-Természetesen!

– Azért vagyok itt, mert még mindig a testvérem vagy.

Ez a kifejezés mintha megzavarta volna.

Patricia viszont kétségbeesetten kezdett keresgélni a pénztárcája után.

Az egyik tiszt megkérte, hogy maradjon ott, ahol van.

– Asszonyom, kérjük, maradjon a szobában.

– Ez családi ügy!

—Olyan eseményeket is vizsgálunk, amelyek több bűncselekményt is magukban foglalhatnak.

Ricardo a kezében tartotta a pisztolyt.

Alejandro újra megszólalt.

– Testvér, figyelj rám. Már megtaláltuk a bankszámlakivonatokat. Tudjuk, hogy Patricia több céget is létrehozott, hogy csalárd kifizetéseket fogadjon el a cégedtől.

– Semmit sem tudsz.

– Azt is tudjuk, hogy egy állítólagos alapítványt használt pénz mozgatására anélkül, hogy igazolta volna annak eredetét.

Patrícia mozdulatlan maradt.

Alejandro folytatta:

– És tudjuk, hogy egy része azoknak az embereknek a kezébe került, akiknek Ricardo pénzzel tartozott.

Ránéztem a fiamra.

– Melyik emberek?

Ricardo lehajtotta a fejét.

-Apu…

—Mondd el.

A hangja szinte hallhatatlanul jött ki.

– Pénzt kértem, hogy a cég működhessen.

-Mennyi?

-Sok.

– Ricardo, mennyit?

—Tizenkétmillió peso.

Mercedes a szája elé kapta a kezét.

– Istenem…

„Azt hittem, visszakaphatom” – folytatta. „Voltak fennálló szerződéseink. Ha kapnék még egy kölcsönt, fedezni tudnám a korábbi adósságokat.”

— És mi történt?

– A szerződések meghiúsultak. A kamatlábak folyamatosan emelkedtek. Elkezdtek fenyegetni.

Patrícia közbelépett.

– Találtam egy módot a pénzszerzésre.

Alejandro ránézett.

— Olyan szolgáltatásokról számlákat állítottál ki, amelyek soha nem léteztek.

– Megtettem, amit kellett, hogy megmentsem a férjemet!

– És aztán a pénzt olyan adósságok törlesztésére használtad, amelyek nem szerepeltek a könyvekben.

Nem válaszolt.

„Dokumentumokat is hamisítottak, hogy megpróbálják veszélyeztetni a szüleink vagyonát” – tette hozzá Alejandro.

Ricardo mintha tíz évet öregedett volna néhány perc alatt.