„A férjem 40 tehenet hagyva maga után halt meg… Szükségem van valakire, aki tudja, hogyan mentse meg ezt a farmot” – mondta az özvegy.
Azon a napon, amikor a kerítés leomlott, Isabel Mendoza azt hitte, hogy az életéből már csak az omlás következik.
A tehenek kijöttek a nyíláson, egymást lökdösve az út felé. A nő utánuk rohant, lisztes kézzel, ruháját az ujjai között gyűrve.
– Gyere vissza! Kérlek, gyere vissza!
Egyikük sem engedelmeskedett.
1887 októbere volt. Hideg szél fújt a Sierra Nevada lejtőin, és a távolban a csúcsok nehéz telet jósoltak.
Három hónap telt el azóta, hogy a férje, Rafael meghalt, miután villámcsapás ért, miközben marhákat terelt. Mielőtt elindult, kávét kért tőle.
Isabel melegen tartotta, amíg a szomszédok meg nem érkeztek egyedül a lóval.
Most a 40 tehén menekült az úton, és nem tudta, hogyan állítsa meg őket.
Aztán megjelent egy lovas.
Egy fekete lovon lovagolt, melynek homlokán fehér csillag volt. Látta a kerítést, a szarvasmarhákat és a kétségbeesett asszonyt. Anélkül, hogy bármit is kérdezett volna, elállta a szarvasmarhák útját, és egy rövid füttyentést hallatott.
A ló precízen megfordult. Az első tehenek hátráltak; a többiek követték őket.
– Menj el a réstől – mondta az idegen –, és hagyj nekik egy kis teret.
Pár perc múlva már bent is voltak.
A férfi leszállt a lováról, felemelt egy keresztrudat, és a saját kötelének egy darabjával rögzítette.
Izabella rámeredt.
„A férjem 40 tehenet hagyva halt meg” – mondta elcsukló hangon. „Szükségem van valakire, aki tudja, hogyan mentse meg ezt a farmot.”
A férfi levette a kalapját. Körülbelül 43 évesnek látszott, és fáradt arckifejezése volt, ami látszólag nem az utazásnak volt köszönhető.
– Csak átutazóban vagyok.
– Maradj ma este. Holnap dönts.
Felnézett az észak felé vezető útra. Aztán észrevett egy tehenet, amely az itatóvályú mellett sántikált.
– Egyik este. És holnap még megnézem, hogy van-e, mielőtt elmegyek.
Alejandro Salazarnak hívták. A lova Lucero volt.
Vacsora közben keveset beszélt. Isabel babot, tortillát és sajtot szolgált fel neki. Néma hálával evett, amitől összeszorult a mellkasa.
A temetés óta szinte mindenki La Querenciába jött, hogy megmondja neki, adja el.
Az az ember azzal kezdte, hogy megjavított valamit.
Később, az ablakból látta, hogy a férfi elővesz egy kis üveg italt. Sokáig tartotta a kezében, de nem nyitotta ki.
Izabella nyugtalanul feküdt le.
Hajnalban Sándor még mindig ott volt.
Talált egy tüskét a tehén patájában. Miután ellátta, megkérdezte, hogy megmutathatja-e a legelőket, a kutat és a takarmányraktárakat.
A pajta mögött megfeketedett földet találtak.
– Itt volt a széna – magyarázta Isabel. – Ugyanebben a viharban égett le.
Alejandro hallgatott.
Az arcán látszott, hogy rosszabb a helyzet, mint képzelte.
—Mondd el.
–Elég élelem nélkül állatokat fogsz elveszíteni ezen a télen.
– A földet is elveszítem. Jövő ősszel lejár a kölcsön.
Isabel a mellkasához szorította a számlakönyvet.
–Tudom, hogyan kell házat vezetni. Tudom, mennyibe kerül egy-egy zsák. De Rafael döntött mindenben az állatállományról.
– Ezt meg tudja tanulni.
– Megtaníthatsz engem?
Alexander a pajta felé nézett.
–Volt egy ranch-om. Elvesztettem.
Mielőtt megkérdezhette volna, hogyan, egy szekér hajtott be az udvarra.
Don Ramiro Castañeda, a város marhafelvásárlója, mosolyogva, makulátlan kalappal ereszkedett le.
– Azért jöttem, hogy megmentselek a szerencsétlenségtől, Doña Isabel. Megveszem tőled a 40 tehenet.
Nyomorúságos összeget ajánlott.
Amikor meglátta Alejandrót, mosolya megváltozott.
–Nézd, ki jött vissza. Azt hittem, meghaltál valami bárban.
A cowboy mozdulatlan maradt.
Ramiro Isabelhez fordult.
– Mielőtt rábíznád a tanyádat, kérdezd meg tőle, hogyan veszítette el az apjáét. Nálam vannak a papírok.
Elment, elviselhetetlen csendet hagyva maga után.
Alejandro összegyűjtötte a szerszámait.
– Holnap elutazom.
De másnap reggel Isabelt ott találta, amint két csésze kávéval várta.
– Mielőtt elmennél, kérlek, magyarázd el, hogyan mentenéd meg ezeket a teheneket.
Leült, legyőzve ettől a konkrét kéréstől.
Áttekintették a számlákat. Alejandro azt javasolta, hogy adnak el hét öreg tehenet, megtartják a fiatalokat, és különleges védelmet nyújtanak a tizenegy vemhes tehénnek. A bika is maradjon. Az eladásból származó bevételből takarmányt vásárolnak; a többit egy magaslati legelőn kaszálják, amelyet évek óta nem használtak.
„Nem lesz elég eladni Ramirónak” – figyelmeztetett. „A hegyek túloldalán vásár van.”
Isabel most először látott kiutat a munkából és a számokból.
– Maradj az első hóesésig.
Alejandro a kezében tartotta a poharat.
– Először is tudnod kell, hogy ki vagyok.
Az apja egy 200 szarvasmarhával rendelkező farmot épített. Halála után Alejandro inni kezdett, hogy megbirkózzon a gyásszal. Elhanyagolta a szarvasmarhákat, adósságokat halmozott fel, és kölcsönöket fogadott el Ramirótól.
Egyik este, több napnyi ivászat után, fizetési fenyegetés mellett aláírta az ingatlan adásvételi szerződését. Alig emlékezett a tollra.
A menyasszonya elhagyta. Elhagyta a völgyet, és éveket töltött mások földjén dolgozva.
– Két évvel ezelőtt egy patakban ébredtem, majdnem teljesen befagyva. Lucero még mindig mellettem volt. Nem mozdult.
Elővette az üveget.
– Azon az estén vettem. Sosem bontottam ki. Mindig magammal hordom, hogy emlékezzek rá, milyen messzire jutottam.
Izabella félbeszakítás nélkül hallgatta.
