– Már nem félek annyira – mondta Izabella.

-Tudom.

– Akkor miért teszi?

Mosolygott.

– Mert még mindig akarok.

Amikor elállt az eső, Isabel a korláthoz lépett és fütyült.

A tehenek felemelték a fejüket.

Aztán elindultak felé.

Alejandro mellette állt, és együtt számolták őket, miközben a kávé melegen maradt a házban.