– De nem azért vagyok itt, hogy parancsokat adjak – figyelmeztetett. – Ha ez fennmaradni akar, meg kell tanulnod Tomás minden munkáját.

– Akkor kezdd azzal, hogy megmondod, hová tegyem a kezeimet.

A következő napokban 32 kerítésoszlopot cseréltek ki, új drótot feszítettek ki, és kaszával meg egy szekérrel felmásztak a magas legelőre. Elena velük dolgozott, amíg a keze tele nem lett hólyagokkal. Megtanult fütyülni is. Először alig tudott levegőt venni; később sikerült egy ferde hangot kiadnia, amitől egy vörös üsző felkapaszkodott a fejére.

– Már hallotta – mondta Julian.

Elena Tomás halála óta először mosolygott.

Egyik délután, miközben egy tölgyfa alatt ettek, Julián azt tette, amiről eddig nem beszélt.

Apjának nagy farmja volt a szomszédos völgyben. Halála után Julián inni kezdett, hogy elviselje a gyászát. Elhanyagolta a kerítéseket, az oltásokat és a fizetéseket. Ramiro elkezdett kölcsönadni neki pénzt, és olcsó szarvasmarhákat vásárolni tőle. Egyik este, több napos ivászat után, egy okiratot és egy üveget tett elé.

–Átadtam apám farmját egy olyan adósságért, amit még csak nem is értettem.

Azt a nőt is elvesztette, akit feleségül akart venni.

– Luciának hívták. Visszaadta nekem a gyűrűt, és azt mondta, hogy nem tudna hozzámenni valakihez, aki az üveget részesíti előnyben.

Julian elővette a kis üveget a kabátjából.

–Ez volt az utolsó, amit vettem. Két évvel ezelőtt egy befagyott patakban ébredtem. Tizón egész éjjel velem maradt. Azóta összecsukva hordom, hogy emlékeztessem magam arra, hová soha többé nem akarok visszamenni.

Elena megfigyelte, hogy a dugó sértetlen.

– Egy feltételt szabok. Ha kinyitod, elhagyod El Encinót.

– Ez jogos.

A vásár a vártnál jobban sikerült. Mind a hét tehenet korrekt áron eladták, és annyi takarmányt vettek, hogy kitartson a télire. Ramiro megpróbálta hiteltelenné tenni a szarvasmarhákat azzal, hogy betegek, de egy tapasztalt tenyésztő megvizsgálta az állatokat, és mindenki előtt ellentmondott neki.

Azon az estén több férfi is meghívta Juliant inni.

Néhány másodpercig a kulacsot bámulta.

– Köszönöm. Kávéval fogom megünnepelni.

Elena nem húzta magához, és nem is könyörgött neki. Csak várt mellette.

Visszafelé menet Julián bevallotta, hogy 12 éve senki sem bízott benne így.

De Ramiro nem állt meg. Elkezdte terjeszteni a városban, hogy Elena, egy frissen megözvegyült férfi, egy részegessel él. Mateo megismételte a pletykát, és ismét követelte, hogy adja el a házat.

– Már rólad és arról a férfiról beszélnek az emberek.

– Az emberek nem etetik a teheneimet, és nem fizetik a kölcsönömet.

– Maga a bátyám özvegye.

– Pontosan ezért nem fogja senki helyettem eldönteni, hogy mit kezdjek azzal, amit rám hagyott.

Napokkal később Ramiro megtalálta Juliánt a patak mellett. Egy borítékot hagyott neki pénzzel és egy üveg tequilával.

– Menj északra. Ha maradsz, bemegyek a bankba, és szólok nekik, hogy egy alkoholista kezeli a garanciát.

Julian majdnem egy órát töltött azzal, hogy mindkét üveget nézegette: az újat és a régit.

Elena ott találta.

– Kinyitotta?

-Nem.

Kihúzta a dugót a Ramiro által hozott üvegből, és a földre öntötte a tartalmát. A borítékot megtartotta, hogy visszaadja a tanúk előtt.

– A régi üveged a te harcod. Ez a másik egy csapda.

Azon az éjszakán leesett az első hó. Julian emlékezett a megállapodásra.

– Holnap felnyergelem Tizónt.

Elena a hópelyhek alatt lévő tehenekre nézett.

– Hadd maradjon a tél. Még mindig nem tudom, hogyan csináljak mindent egyedül.

Julián beleegyezett.

Decemberben megmentettek egy borjút, aki együtt lófrált az úton. Januárban, amikor a köztük lévő bizalom kezdett valami olyasmire hasonlítani, amit egyikük sem mert megnevezni, egy nő érkezett bérelt autóval.

Lúcia volt az.

Leült a konyhába, még mindig gyászruhában.

– Egy férfi ebből a városból azt mondta nekem, hogy Julián érdeklődik felőlem. Hogy látni akar.

Elena érezte, hogy összeszorul a mellkasa.

Amikor Julián belépett és meglátta Luciát, elsápadt.

– Nem küldtem érted.

Lucia összevonta a szemöldökét.

– Ramiro Castañeda igent mondott.

Elena letette a csészét az asztalra.

– Most már tudjuk, miért hozta magával.

De a kár már megtörtént. Féltékenység, bánat és hónapokig tartó félelem keveredett Elenában.

– Ha vele akarsz menni, csak rajta. Az első hóesés már elvonult.

Julián nem válaszolt. Csak kiment, felnyergelte Tizónt, és a falu felé indult, miközben újabb vihar kezdett gyülekezni a hegyek felett.

3. RÉSZ
Lucia értette meg először.

– Nem értem jött – mondta Elenának. – Ramiro kihasznált engem. Te pedig Juliánt pontosan oda taszítottad, ahová az a férfi akarta.

Elena kiment a folyosóra. Tizón már fekete pontként látszott az ösvényen.

Az első mennydörgésre megremegett. Tomás halála óta a viharok lélegzet-visszafojtva tombolnak. Ezúttal azonban nem menekült el. Emlékezett egy délutánra a magaslati legelőn, amikor Julián egy szikla alá húzta, és újra és újra elmondta neki, hogy nem kell egyedül szembenéznie a félelmével.

Emlékezett a vásári menzára is.

Hová menne egy férfi, aki két éve küzdött az alkohol ellen, ha csak azt hinné, hogy újra elveszíti az otthonát, a lakását és a szeretett nőt?

Elena felnyergelte Tomás szelíd kancáját, és a hóban, villámlással a falu felé lovagolt.