Eltette a nyugtát és felkelt.
Azon a délutánon Julián elvitte oda, ahol hónapokkal korábban kidőlt a kerítés. Tizón néhány méterre legelészett tőle.
– Amikor itt megláttalak, azt hittem, szükséged van valakire, aki megmenti a ranchodat – mondta. – Aztán rájöttem, hogy te tanítottál meg arra, hogy maradjak.
Elővett egy egyszerű ezüstgyűrűt.
„Anyámé volt. Egyszer odaadtam Luciának, és ő visszaadta nekem. Megtartottam, mert azt hittem, soha többé nem leszek az a fajta férfi, aki képes lenne felajánlani neki.”
Letérdelt a nedves földre.
„Nincs saját ranchom. Van Tizónom, a kezeim és egy életem, amiről végre gondoskodni akarok. Ha elfogadod, feleségül veszlek, amikor készen állsz.”
Elena befogta a száját, egyszerre sírt és nevetett.
– Amikor egy év telt el Tomás halála óta.
Julián várt.
Júniusban házasodtak össze a falu templomában. Mateo csendben vett részt az esküvőn. Lucía levelet küldött, amelyben békét kívánt nekik. Az öreg szarvasmarha-tenyésztő volt a vőlegény. Elena kérte, hogy ne legyen alkohol a fogadáson, és senki sem vitatkozott.
Amikor elkezdődött a nyári vihar, néhány vendég a veranda felé rohant. Elena a tölgyfa alatt maradt Juliannal.
„Félsz?” – kérdezte.
-Igen.
– Bemegyünk?
Megrázta a fejét, és megfogta a férfi kezét.
– Inkább táncolni szeretnék.
Táncoltak az esőben, miközben mennydörgés dübörgött a hegyek felett.
Az évek során El Encino ismét növekedett. Elena továbbra is vezette a könyvelést. Julián a szomszédos tanyák fiúit tanította meg a paták ellenőrzésére, az ellésekben való segédkezésre és a legelő gondozására. A régióban néhány özvegy elkezdte felkeresni Elenát, amikor adósságokkal és olyan főkönyvekkel szembesültek, amelyeket nem értettek.
Leültette őket a folyosón kávéval.
– Először a számokat ellenőrizzük. Aztán a legelőt. És akkor megtanítom fütyülni.
Julian soha többé nem ivott.
Sok évvel később, amikor Tizón idős korban meghalt, eltemették a kerítés mellé, ahol találkoztak. Julián a régi, törött gerendát a földbe szúrta, és egy csillagot faragott a fájába.
– Az a ló velem maradt, amikor én nem tudtam, hogyan maradjak önmagammal.
Elena a vállára hajtotta a fejét.
– Aztán egy korhadt kerítéshez vitte.
El Encinóban öregedtek meg.
Egy délután, amikor már teljesen ősz hajuk volt, együtt ültek a veranda padján, miközben vihar közeledett a hegyek felől. Az első mennydörgés robajlása messziről hallatszott.
Julian megszokásból megfogta Elena kezét.
Mosolygott.
– Már nem ijesztenek meg.
-Tudom.
– Akkor miért fogod még mindig a kezem?
Julian a ház előtt legelésző szarvasmarha 40 leszármazottjára nézett, és összeszorította az ujjait.
– Mert sok évvel ezelőtt megígértem neki, hogy soha többé nem hagyom egyedül a viharban.
Amikor elállt az eső, Elena felállt, két ujját a szája elé tette, és egy rövid, határozott füttyentést hallatott.
Egymás után emelték fel a fejüket a tehenek.
Aztán elindultak felé.
Julián elmosolyodott.
– Még mindig ott van neki az anyósa
Elena a legelőre, a kerítésre, Tizón távoli sírjára és a férfira nézett, aki egy délután érkezett, abban a hitben, hogy csak arra jár.
– Mindannyian – válaszolta a nő
Milyen érzés volt elolvasni ezt a történetet? Ha megérintett vagy érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani, hogy minél több ember felfedezhesse. ❤️
Még sok izgalmas történet vár rád. Görgess lejjebb, és kattints a „Továbbiak Jerrytől” gombra, hogy folytathasd. Köszönjük, hogy elolvastad! 👇
