– A fiú gondolkodott, mielőtt cselekedett volna – mondta a cowboy. – Ha hagyott volna minket elfutni, katasztrófa lett volna.

A földbirtokos Cenizára nézett a fák alatt.

Hónapokig viccnek szánta azt a lovat és azt az embert. Most nem talált hová tennie a megvetését.

Azon az estén visszatért Santa Lucíába, és kinyitotta Beatriz szobájának az ajtót.

Minden a bezártság szagát árasztotta. Az asztalon egy rajzot talált: Valeria gyerekként, Ceniza fiatalemberként, és ő, amint a gyeplőt tartja, miközben a felesége mosolyog.

Leült az ágy szélére.

Azért választotta el magát a lótól, mert fájt az emlékezés. Később el akart válni a lányától is, mert fájt neki, hogy nem dönthetett helyette.

Nem ugyanaz a vereség volt. Majdnem ő okozta a másodikat.

Hajnalban Tomasához ment. Mateo a szerszámokat tisztogatta az utazás után.

Severiano felismerte az ecsetet.

–Én faragtam azt a levelet Beatriznek.

Kinyújtotta a kezét Ash felé, mire a ló megszagolta az ujjait.

„Elhagytam” – mondta. „Aztán odaadtam neked, hogy megalázzalak.”

Mateo letette az ecsetet.

-Igen.

A válasz jobban fájt, mint egy hosszú vádaskodás.

–Visszafizetem neked a levont összeget. Nem kellett volna elveszítened.

– Köszönöm. De ami történt, azt nemcsak te meg én láttuk.

A földbirtokos lassan bólintott.

Mielőtt bármi mást tehetett volna, megváltoztak a pletykák. Már nem nevezték Mateót alkalmatlannak. Azt mondták, hogy megnyerte magának a lovat, majd a lányát, végül pedig az apját, hogy átvegye a ranch irányítását.

A fiatalember ezt hallotta a boltban.

Azon az estén bejelentette, hogy elfogad egy munkát messze a várostól.

Tomasa a kezében tartotta a csészéjét.

– Tényleg akarod, vagy azt akarod, hogy abbahagyják a beszélgetést?

– Nem akarom, hogy Valeria higgyen nekik.

–Akkor beszélj vele. Ne bízd a döntésedet azokra, akik gúnyolódtak rajtad.

Valeria másnap megérkezett, és készen találta a szerszámokat.

– Azt tervezted, hogy felmondasz?

Mateo elmagyarázta, amit hallott.

Szomorúan nézett rá.

– Apám a büszkesége miatt akarta eldönteni az életemet. Te pedig a félelmed miatt próbálod eldönteni.

Máté lehajtotta a fejét.

– Nem akarlak ebbe belerángatni.

– Most itt vagyok. És választhatok.

Addig beszélgettek, amíg Tomasa enni nem hívta őket. Mateo eltette a szerszámait. Továbbra is kereste a lehetőségeket, de nem futott el a szeretett nőtől, hogy kielégítse azokat, akik soha nem voltak elégedettek.

Napokkal később Severiano megkérte őket, hogy Cenizával együtt menjenek el a Santa Lucíai vásárra.

Mateo felismerte az udvart, a vásárlókat és jó néhány férfit, akik nevettek. Érezte anyja kezét a karján.

A főnök felmászott egy emelvényre és csendben várt.

– Itt gúnyolódtam Mateo Salinas-szal, amiért lovakat akar tenyészteni. Adtam neki egy állatot, amit én magam is hagytam elsorvadni. Aztán elvettem tőle az állást és a fizetést is, mert a lányom őt akarta.

Valeria Tomasánál maradt.

– Visszaadom a visszatartott pénzt. De ez nem elég. Szeretnék bocsánatot kérni tőle azok előtt, akik tanúi voltak annak, amit tettem.

Severiano lelépett a peronról.

Mateonak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Elfogadom a bocsánatkérését. A bizalomnak majd később kell megjönnie.

-Értem.

A földbirtokos bocsánatot kért Valeriától is, és elismerte, hogy a Guadalajarába utazásról szóló döntés az övé volt.

Aztán javaslatot tett: a nyugati karámokat egy kis lótenyésztési és rehabilitációs vállalkozásnak használják. Ő létesítményeket és tőkét, Mateót pedig munkaerőt és tapasztalatot biztosítana. A feltételeket írásba foglalnák és aláírás előtt átnéznék.

Mateo nem fogadta el az udvaron.

– Utána fogok nézni. És mindenki időben megkapja a bérét. Nem akarom, hogy egy másik munkavállaló attól függjön, hogy a munkaadó jókedvűen ébred-e fel.

Severiano a tekintetét fürkészte.

-Igazad van.

A vállalkozás hónapokkal később beindult. A vártnál magasabb kiadások, az állatok több gondozásra szorultak, és viták alakultak ki, amelyeket az asztalra tett számlákkal rendeztek.

A fiú, aki otthagyta a rozsdás patkókat, az elsők között kért munkát. Egy zsákban érkezett meg velük.

„Én voltam az” – vallotta be. „Azt akartam, hogy a többiek nevessenek, és ne szórakozzanak velem.”

Mateo emlékezett a darabok súlyára a szerszámain.

– Elkaptak.

A fiatalember zavartan bólintott.

– Nem fogom kérni, hogy felejtsd el. De szeretném megtanulni.

Mateo fizetett próbaidőre alkalmazta, mint bármelyik másik tanoncot. Az első reggelen megmutatta neki, hogyan kell közelíteni egy ideges csikóval, és hogyan kell kérdéseket feltenni anélkül, hogy bármelyiket is gúnyolná.

Amikor befejezte, a régi patkókat Ceniza gyeplője mellé akasztotta.

Nem azért őrizte meg őket, hogy emlékezzen arra, ki bántotta meg. Arra akart emlékezni, hogy amikor egy hibát kell kijavítania, milyen érzés olyan valaki előtt dolgozni, aki arra számít, hogy kudarcot vall.

Valeria vezette a feljegyzéseket és a patkolókovács mellett tanult. Tomasa akkor hagyhatta abba a mosónői munkát, amikor Mateo ki tudta fizetni egy új tetőt és egy száraz padlójú házat.

Egy évvel később Mateo és Valeria összeházasodtak a kápolnában. Munkásokat, szomszédokat és barátokat hívtak meg. Ceniza az árnyékban maradt, sörényében egy egyszerű szalaggal.

Severiano nem mondott beszédet. Megölelte a lányát, majd Mateót.

Idővel megtanulta, hogy mielőtt parancsokat adna, kérdezzen. Nem mindig volt könnyű neki. Valeria emlékeztette erre, és egyre jobban hallgatott.

Évekkel később az unokája kefélte Cenizát, a nyakától kezdve. A nyugdíjas ló Tomasa háza mellett legelészett.