– Ne küzdj ellene – mondta élesen. – Hadd nyugodjon le a repülőgép.

Másodpercekkel később a repülőgép stabilizálódott.

2. fejezet

Mark a kezeit bámulta.

„Honnan tudtad?”

Pauline végül felé fordult.

„Mert láttam már prototípusokat ugyanezt csinálni, amikor megpróbáltak megölni.”

Mark most először értette meg, kik ültek az utasok között.

Az ezüst nyíl Pauline dzsekijén nem dísz volt. A repüléstörténet egy olyan fejezetét jelképezte, amelynek létezéséről a legtöbb ember nem is tudott.

Kint a Havoc 1 egy utolsó üzenetet küldött.

„6. számú özvegy, Nellis megtisztította a kifutópályát. Hozzák haza!”

Pauline a közeledő kifutópálya fényeire nézett, és halkan így válaszolt: „Pontosan ezt szándékozom tenni.”

3. RÉSZ:
A kifutópálya egyre közelebb ért, miközben Pauline kontrollált süllyedésbe kezdte a repülőgépet. Szinte minden figyelmeztető lámpa világított, mégis nyugodt maradt az arca.

Mellette Mark minden utasítást vita nélkül végrehajtott. A vészhelyzet kezdete óta most először hagyta abba a bizonyítási kísérletet. Egyszerűen csak tanult a repülőgépet most irányító nőtől.

„Felszerelés le!” – parancsolta Pauline.

Mark a vezérlők felé nyúlt.

„Három zöld” – erősítette meg, miután ellenőrizte a jelzőket.

Pauline bólintott, és kissé korrigált az oldalszél miatt.

Kint mindkét F-35-ös tartotta a pozícióját a végső megközelítésig, furcsa módon megnyugtatva az utasokat, hogy valaki vigyáz rájuk.

Ezután a sérült motor teljesen elveszítette az erejét.

A repülőgép megremegett. Több utas felkiáltott, amikor oxigénmaszkok hullottak a fejük fölé.

Chloe gyorsan áthaladt a kabinon, és segített a megrémült utazóknak megkötni őket.

Pauline minden riasztást hallott, de a szemét egy pillanatra sem vette le a kifutópályáról.

– Még mindig repülünk – mondta halkan. – Ez a lényeg.

Mark ellenőrizte a maradék eszközöket.

„Elveszítjük a kikötői motort.”

Pauline azonnal válaszolt.

„Akkor azzal a repülőgéppel repülünk, amink van.”

Nem volt félelem a hangjában, csak koncentráció.

Trimmelte a repülőgépet, kiegyensúlyozta a maradék tolóerőt, és pontosan oda állította az orrát, ahová kellett.

A kifutópálya egyre közelebb ért.

Az egyik F-35-ös pilóta ezt üzente: „6-os özvegy, sorakoznak.”

Pauline halványan elmosolyodott.

„Másold le.”

Aztán a pilóta hozzátette: „Ami számít, a nagyapám mesélt nekem rólad.”

Pauline tekintete egy pillanatra ellágyult, mielőtt visszatért a kifutópályára.

A repülőgép keményen, de biztonságosan landolt.

Gumik csikorogtak a járdán, és rövid időre füst szállt fel a futómű alól.

Pauline egyenesen tartotta a motor orrát, miközben a sérült motor még egyszer utoljára köhintett.

A mentőautók mindkét oldalról feléjük száguldottak.

Végül a repülőgép megállt.

Néhány másodpercig senki sem mozdult.

Aztán taps tört ki az egész kabinban.

Chloe eltakarta a száját, könnyek szöktek a szemébe. Mark csak bámult Pauline-ra.

Pauline kikapcsolta a csatját és felállt.

„Mindenkinek ülve kell maradnia, amíg a személyzet jelt nem ad” – mondta, ismét egy átlagos utas hangján.

Amikor a kabin ajtaja kinyílt, egy csoport Nellis-i tiszt várakozott kint.

A rangidős tiszt előrelépett és tisztelgett Pauline-nak.

Mark látta, ahogy több fiatalabb pilóta azonnal kiegyenesedik. Emlékezett rá, hogy gúnyolta a kabátján lévő ezüsttűt, és kifutott a vér az arcából.

– Bocsánatot kell kérnem – mondta Mark halkan.

Pauline ránézett.

„Hálával tartozol az utasoknak” – felelte. „Féltél, és hibákat követtél el. A lényeg az, hogy hallgattál rájuk, mielőtt túl késő lett volna.”

Mark bólintott, végre rájött, hogy a bátorság nem azt jelenti, hogy úgy teszünk, mintha a félelem nem létezne. Azt, hogy tudjuk, hogyan kell cselekedni a félelem ellenére.

Miközben Pauline lement a lépcsőn, Havoc 1 még utoljára körözött a feje fölött.

A pilotjel a következő frekvencián sugárzott:

„Özvegy 6, üdv itthon.”

Pauline megállt félúton lefelé a lépcsőn, és az ég felé nézett.

Megérintette a kabátján lévő régi ezüst nyílvesszőt, és suttogta: „Soha nem gondoltam volna, hogy még egyszer hallom ezt a hívójelet.”

De a történet ezzel még nem ért véget.

Egy Nellis-parancsnok közeledett, kezében egy lepecsételt mappával, amelyen Pauline neve szerepelt.

Arckifejezése szokatlanul komoly volt.

– Asszonyom, látnia kell valamit.

Pauline kinyitotta, és az arca megváltozott.

Belül egy fénykép volt a kísérleti repülőgépről, amellyel évtizedekkel korábban repült. Alatta egy titkos járatszám, amelyet még soha nem látott.

A parancsnok lehalkította a hangját.

„Valaki évek óta próbál megtalálni téged.”

Pauline a dokumentumra meredt.

Évtizedekig tartó hallgatás után a múlt, amit eltemett, hirtelen újra ott állt előtte.

És ezúttal nem az F-35 pilóták voltak az egyetlenek, akik Widow 6 felől vártak.

A sivatagi szél végigsöpört a Nellis aszfaltján, megperzselt kerozin és túlmelegedett fékek csípős szagát hozva magával.

Pauline Sanders az alsó fémlépcsőn állt, egyik biztos, napfoltos kezével a sárga korlátot szorongatta.

3. fejezet
Mögötte a mentőalakulatok gyorsan dolgoztak, vastag, sárga habcsíkokat húzva a füstölgő kikötőgondola felé.

A légiutas-kísérők kikísérték a megrendült utasokat a repülőgépből, és remegő vállaikat ezüst túlélőtakarókkal tekergették.

Mark Jensen Pauline mögött bukkant elő, fehér egyenruhája átázott az izzadságtól.

Remegő kézzel kapaszkodott a korláthoz, miközben nézte, ahogy a mentőalakulatok körülveszik a sérült repülőgépét.

Thomas Vance dandártábornok megállt három méterre a lépcsőtől.

Ropogós sivatagi terepszínű ruhát viselt, és az egyik karja alatt egy vastag, olívazöld futártáskát cipelt.

Vance mereven tisztelgett, és addig tartotta, amíg Pauline elengedte a korlátot, majd vissza nem fordította.