A kerítés mentén húsz biztonsági tiszt és néhány idős férfi várakozott, akik kopott kék, tesztszárnyakkal díszített pilótadzsekit viseltek.

Amikor a szedán megállt, az idős férfiak együtt léptek előre, és precíz díszőrséget alkottak.

Mindegyikük elmúlt nyolcvan, de az álluk továbbra is felemelt, a válluk pedig kiegyenesedett maradt.

Pauline belépett a hűvös földalatti hangárba, és tanulmányozni kezdte az arcukat.

Felismerte Tom Millert, korábbi telemetriai mérnökét, és Bob Hendersont, a repülősebészt, aki 1978-ban kezelte a törött bordáit.

– Hatos özvegy, üdv ismét a rajvonalon! – visszhangzott egy ősi, remegő hang a hangárban.

Egy idős férfi lépett elő a letakart prototípus mögül, elektromos kerekesszékben, ölében foltozott pilótadzseki terült el.

Pauline lassan közeledett felé, minden lépése visszhangzott a csiszolt betonon.

Arthur Pendelton vastag szemüvegen keresztül nézett, ráncos arca könnyes mosolyra húzódott.

– Elkéstél a megbeszélésünkről, Sanders – mondta Artie érzelemtől elcsukló hangon, miközben felemelte ízületi gyulladásban szenvedő, remegő jobb kezét.

Pauline lehajolt, átölelte törékeny vállait, arcát régi repülőkabátjának hideg gyapjújába préselve.

– Te makacs vén öszvér – suttogta Pauline a nyakába, miközben forró könnyek némán peregtek végig megviselt arcának ráncain. – Meg kellett volna várnod a kidobó parancsomat, mielőtt meghúznád az alsó másodlagos gyűrűt azon a kísérleti kapszulaülésen.

– Tudtam, hogy ha várok, megpróbálod majd egyedül visszasikolni azt az égő téglát a Vőlegény-tóhoz – felelte Artie halkan nevetve. – Ki kellett ütnöm minket, mielőtt sikerült volna a Kopasz-hegy oldalába löknöd minket, miközben próbáltad megmenteni a telemetriát.

Mark és Chloe az autó mellett maradtak, elsöprő erejűnek találták a megható jelenetet.

Mark hirtelen kicsinek érezte magát – egy modern pilóta, aki hozzászokott az automatizált rendszerekhez, és olyan emberek előtt állt, akik kézi erővel reptettek kísérleti rakétákat az űr peremére.

Arthur elnézett Pauline mellett, és észrevette Mark légitársasági egyenruháját és bűnbánó arckifejezését.

„Ő a jelenlegi fedélzeti mérnököd, Pauline? Egy kicsit sápadtnak tűnik ahhoz képest, hogy most élte túl a motormeghibásodást.”

Pauline kiegyenesedett, és piros ujjával megtörölte a szemét.

– Ő az első tisztem, Artie – mondta Pauline. – Ma megtanulta, hogy egy repülőgép az aerodinamika és a bátorság alapján repül, nem pedig a fényes digitális kijelzők és az automatizált FMC menük böngészése alapján.

Mark bizonytalan lábakon előrelépett, és lehajtotta a fejét.

„Uram, szörnyű feltételezésekbe bocsátkoztam ma. Tiszteletlen voltam Sanders ezredessel, amikor megpróbálta megmenteni az utasainkat. Mélységesen sajnálom.”

5. fejezet
Arthur hosszan tanulmányozta, majd megkocogtatta Mark ingén az ezüstös repülőgép-szárnyakat.

„Fiam, az eget nem érdekli az egód, a származásod vagy a fényes rézgombjaid. Csak egy dolgot tisztel: a hozzáértést.”

– Megmentette az életemet, uram – ismerte el Mark elcsukló hangon. – És megmentette minden férfi, nő és gyermek életét, aki ma reggel a kezünkbe helyezte a bizalmát.

Vance tábornok a fedett repülőgép mellé lépett, és megragadta az ejtőernyő kabintetőjének szélét.

„Pauline, nemcsak egy viszontlátásra hoztunk ma ide, hanem egy hatvan évvel lejárt hivatalos tartozás rendezésére is.”

Jelzésére négy pilóta egyetlen lendülettel elrántotta a zöld selymet.

A szövet a padlóra hullott, felfedve egy elegáns, matt fekete törzset, amelynek delta szárnyai továbbra is futurisztikusnak tűntek.

A Nightshade X-11 volt az, a kísérleti nagy magasságú elfogóvadász, amelyet Pauline egykor az űr peremén repült, mielőtt az feltételezetten megsemmisült volna.

A repülőgépet tökéletesen restaurálták, egészen a pilótafülke körüli eredeti figyelmeztető jelzésekig.

A lombkorona rácsa alatt friss fehér betűkkel hirdették az eredeti forrását:

PAULINE „ÖZVEGY 6” SANDERS EZREDES.

Mellette tizenhárom apró sziluett ábrázolta a hidegháború alatt sikeresen tesztelt kísérleti repülőgépeket.

Pauline kinyújtotta a kezét, és remegő tenyerét a sima, összetett bőrre helyezte.

„Azt hittem, ezernyi szilánkra égett szét a Tonopah száraz tómederében, miután a kikötői üzemanyagvezeték eltört.”

– Artie-val egy elhagyatott hangárban rejtettük el a roncsokat az 51-es körzetben – magyarázta Vance, miközben kinyitott egy bőrből készült bemutatódobozt. – Négy évtizeden át egy elkötelezett, nyugdíjas skunkworks mérnökökből álló csapat töltötte a hétvégéit azzal, hogy darabonként restaurálta a repülőgép törzsét az eredeti tervrajzok alapján.

Belül a Kiváló Repülő Kereszt és a Nemzeti Tudományos Érem nyugodott az elnöki aranypecséttel.

Alattuk egy pár fényesen csillogott a parancsnoki pilóta űrhajós szárnya.

– A Pentagon ma tizenkettő órakor hivatalosan feloldotta a Nightshade Projekt titkosítását – jelentette be Vance. – A repülési adatait teljes mértékben visszajuttattuk a nemzeti levéltárba, a rangját pedig véglegesen dandártábornokra módosítottuk.

Pauline a medálokat tanulmányozta, mielőtt Arthur felé fordult.

„Sosem érdekeltek a szalagok, Thomas. Csak az érdekelt, hogy hazahozzuk a fiúkat, és bebizonyítsuk, hogy a terv repülni tud.”

– Az ország hatvan évnyi köztisztelettel tartozik neked, Pauline – mondta Arthur, és megszorította a kezét. – Sötétben rejtőztünk, hogy a nemzet kifejleszthesse azt a lopakodó technológiát, amely ma biztonságban tartja a fiatal F-35-ös pilótákat.

Kintről tévéautók és híradóhelikopterek távoli zaja szűrődött be a vastag szellőzőaknákon keresztül.

A rendkívüli polgári partraszállás híre már nemzetközi szinten elterjedt.

– A sajtó a főkapunál gyűlt össze, Sanders tábornok – mondta Vance, az órájára nézve. – Háromszáz kereskedelmi utas mesél jelenleg a világ minden tévériporterének egy ősz hajú angyalról, aki megmentette őket.

Pauline a piros dzsekijére pillantott, és észrevette, hogy motorolaj kenődött az egyik mandzsettájára.