Alonso üdvözölte a vendégeket és összeszedte a köpenyeiket. Amikor a kabáttartók megteltek, egy fiú jött oda a konyhából, hogy segítsen neki cipelni őket.
A gróf megköszönte neki, és osztozott a terheken.
Az étkezőből Isabel nézte őket a nevetésre, miközben egy vizes ruhadarab a padlóra csúszott.
Hónapokkal később, már északon, megérkeztek az első levelek a tanároktól. A kis iskolákban egyszerű padok és ablakok lesznek, amelyek beengedik a napfényt. Isabel mindegyiket meglátogatja, és megtudja a gyerekek nevét.
Renatától is érkezik majd egy levél. Ebben leírja, hogy eladott egy karkötőt, hogy kifizesse Tomasának egy elfelejtett adósságát. Nem kér választ.
Isabel kétszer is elolvasta, mielőtt eltette. Idővel majd megtalálja a szavakat a válaszhoz.
De aznap délután még mindig az esküvőjén volt, hallgatta az eső kopogását és a fogadóteremből kiszűrődő nevetést.
Most először nem kelt fel azonnal egy függőben lévő feladat.
A nagynénje csokoládét szolgált fel neki.
– Hideg van, lányom.
Isabel a bögrét fogta a kezébe, és leült.
Kint esett az eső. Bent a férje körülnézett, felemelte a kezét, majd visszament mellé.
