Bevallotta, hogy az első adagot azzal a gondolattal költötte el, hogy majd kicseréli. Aztán a többit is elvette. Amikor Guadalupe kérdéseket tett fel, kitalálta a gyerekek válaszait.

Matthew érezte, hogy ég a füle.

– Mondtad neki, hogy jól vagyunk?

A férfi bólintott.

– Hibáztam.

– A húgom kemény tortillákat tartott nekem.

Eusebio nem emelte fel a fejét.

Aztán Remedios kijött a konyhából és bevezette Lupitát a házba. Ignacio Mateóval maradt, míg Guadalupe követelte a leveleket.

A brigádvezető nyeregtáskáiban voltak.

Egy zsinórral összekötve 7 darab volt.

Mateo kinyitotta az elsőt. Az anyja azt kérdezte, hogy még mindig imádkoznak-e, Lupitának még mindig van-e köhögése, és hogy visszament-e már az iskolába.

Az előzőn egy tyúkot rajzolt, mert tudta, hogy a lánya még nem tud olvasni.

A fiú leült a lépcsőfokra.

Azok a levelek nem hozták vissza az elveszett hónapokat, de végre valami igazi volt a kezemben.

Az anyjuk sosem szűnt meg rájuk gondolni.

A felülvizsgálat több hétig tartott.

A közjegyző hozzáadott összegeket, kihagyott befizetéseket és egy állítólagos készpénzküldeményt talált, amelyet Guadalupe soha nem kapott meg. Eusebio végül beismerte, hogy tanúként írta alá az átutalást anélkül, hogy jelen lett volna.

Anselmo már nem tudta pusztán fenyegetésekkel fenntartani az eseményekről alkotott verzióját. Ignacio elkísérte Guadalupé-t, hogy bemutassa a dokumentumokat és a vallomásokat a hatóságoknak.

Az eljárás végén sokkal kisebb egyenleg maradt, és a házra vonatkozó követelést egy írásbeli megállapodás révén törölték, amelyet aláírás előtt meg tudott érteni.

Ignacio felajánlotta, hogy kamat nélkül kölcsönadja neki a fennmaradó összeget.

Guadalupe beleegyezett, miután beszélt Isabellel. Fizetett volna a hacienda konyháján végzett munkáért, és kis összegeket is visszafizetett volna anélkül, hogy veszélyeztette volna gyermekei élelmiszer-ellátását.

Mateo hozzá akart járulni.

– Minden délután tudok dolgozni.

– Tanulhatsz – felelte az anyja. – Már így is többet csináltál, mint amennyit kellett volna.

Eusebio elvesztette bizalmi pozícióját. Eladott egy lovat, és elkezdte visszafizetni a pénzt. Guadalupe minden egyes kifizetésről nyilvántartást vezetett.

Amikor bocsánatot kért, Máté így válaszolt:

– Még mindig nem tudom.

Senki sem kényszerítette arra, hogy mást mondjon.

Az első éjszakán, amit a házában töltött, Guadalupe ébren találta Mateót.

Hajszárítót viselt.

– Miért nem fekszel le?

– Ha esetleg szükséged lenne valamire.

Leült a szőnyeg mellé.

– Vedd le őket, fiam.

Máté engedelmeskedett, bár a lábai a földön maradtak.

Guadalupe úgy rendezte el a haját, mint amikor kicsi volt.

– Nem kell rám figyelned.

– Néha azt hiszem, felébredek, és ő már nem lesz ott.

Nem ígérte meg, hogy soha semmi rossz nem fog történni. Megmondta neki, mikor indul dolgozni, melyik útvonalon fog menni, és mikor tér vissza. Aztán hagyta, hogy kérdezősködjön, amíg el nem fogy.

Hajnalban Mateo még aludt.

Hónapok óta először nem ment ki ennivalót keresni a húgának.

A birtok lassan változott.

Lupita Isabellel tanult olvasni. Mateo visszament a tanárhoz, és bepótolta a kihagyott órákat. Guadalupe ételt készített a munkásoknak, és guavalekvárt, amit Remedios a piacon árult.

Ignacio várni kezdett lánya látogatásaira anélkül, hogy követelő üzeneteket küldött volna neki.

Egyik délután azon kapta a lányt, hogy Lupita ruháját javítgatja.

– Azt hittem, majd visszajössz, ha pénzszűkében leszel – vallotta be.

Izabella abbahagyta a varrást.

-Tudom.

– És amikor nem jöttél vissza, inkább azt gondoltam, hogy hálátlan vagy.

A kezében tartotta a kendőt.

–Nehézségeken mentem keresztül. De nem akartam az engedélyedet kérni, hogy szeressem a férjemet.

– Kegyetlen voltam vele és veled is.

Isabel mély lélegzetet vett. Annyi éven át várt ezekre a szavakra, hogy most már fogalma sem volt, mitévő legyen velük.

– Nem tudunk mindent visszaszerezni.

– Nem. De szeretném megakadályozni, hogy elveszítsem azt, ami maradt.

Azon a vasárnapon ebédre is ott maradt.

Ignacio nem jelentett be békülést, és nem is mondott pohárköszöntőt. Egyszerűen csak kért egy másik fogást.

Hónapokkal később Guadalupe ajánlatot kapott egy guadalajarai ház konyhájának kezelésére.

A fizetés magasabb volt, de a gyerekek nélkül is ott kellett élnie.

Ezúttal nem egyedül hozta meg a döntést.

Mateo csendben hallgatott. Lupita letette a kanalát.

– Megint elmegy?

– Azon gondolkodom, hogy mi a legjobb nekünk.

Mateo az asztalra nézett: bab, sajt és tortilla volt elég.

–Most már minden nap ehetünk. Tanulok. Ő is.

– Többet szeretnék adni nekik.

– Akkor maradj, és nézd, ahogy felnövünk.

Guadalupe megsimogatta a levél szélét. Másnap válaszolt, megköszönte az ajánlatot, de elutasította.

Idővel kibővítette konzervüzletét a Remediosszal. Isabel vezette a könyvelésüket.

Nem gazdagodtak meg, de Guadalupe kifizette a tartozását, és még az esőzések előtt megjavította a tetőt.

Négy év telt el.

Mateo kapott egy helyet, ahol mezőgazdaságot tanulhatott. Ignacio felajánlotta, hogy segít a költségekben, de a fiú megszokásból elkezdte visszautasítani.

Aztán az anyjára nézett.

– Köszönöm – mondta végül. – Ki fogom használni a lehetőséget.

A földbirtokos elmosolyodott.

Indulásuk előtti este együtt vacsoráztak a veranda alatt. Isabel az apjával volt; Remedios Guadalupéval vitatkozott a desszert fahéjának mennyiségéről.

Lupita, akinek még mindig megvolt a babája, feltört egy tojást, és a felét a bátyja tányérján hagyta.

– Az útra.

Mateo felnevetett, majd csak bámult rá.