Elena remegő kézzel hajtogatta a levelet.
Vacsora után elmondta Gabrielnek.
A tulajdonosokról és az iskoláról kérdezett. Majd így szólt:
– Jó lehetőségnek tűnik.
Elenát bántotta, hogy a férfi ilyen könnyen elfogadta. Azonnal szégyellni kezdte magát, amiért azt kívánta, bárcsak a férfi még nehezebbé tenné a döntését.
– Válaszolt már?
-Még nem.
– Az ajánlatom még mindig áll.
A kezében szorongatta a levelet.
– Ki tudom számolni, hogy mennyit kerestem itt. A maradékkal nem tudom, mit kezdjek.
—Mi mást?
– Catalina cipői. A rajzai abban a dobozban. Ahogy várja őt.
Lehalkította a hangját.
– Ahogy elvárom.
Gábriel mozdulatlan maradt.
– Szeretnék udvarolni neki, Elena.
Egy pillanatra lehunyta a szemét.
– Nem tudom, hogy amit érzek, az szeretet vagy hála. Nem akarom megtudni, amikor már nem tudok messze lakni innen.
Gábriel lassan bólintott.
– Valamit el kell mondanom neked. Véletlenül hallottam Catalinát a templomban. Az első vasárnapon.
Elena elsápadt.
– Ezért vett fel minket?
„Ezért figyeltem fel rád. Aztán megláttam a hirdetésedet. Segítségre volt szükségem, te pedig munkát kerestél. De amit most érzek, az a veled való találkozásom után született.”
Alig közeledett.
– Tetszik, ahogy vitatkozik a számlákkal. Hogyan nevet, amikor elfelejti visszafogni magát. Hogyan ellentmond nekem, amikor azt hiszi, hogy tévedek.
Elena megpróbált mosolyogni.
Nem tehette.
Azon az estén elfogadta a szállodai munkát.
Gabriel panasz nélkül fogadta a hírt. Kifizette a bérét, előkészítette a kocsit, és utasításokat kért a konyha számára.
Elena begyakorolta a válaszokat, hogy megvédje a döntését.
A tisztelete miatt nem maradt más választása, mint megvívni a csatákat.
Catalina összepakolta a holmiját, és megkérdezte, hogy Paloma emlékszik-e rá.
-Azt hiszem.
– És Don Gabriel?
Elena leült a bőrönd mellé.
-Is.
A kislány megsimogatta a babája fejét. Nem kérte, hogy maradjon.
Ez még jobban fájt.
Az utazás előtti napon Gabriel megmutatta neki a rajzokkal teli dobozt, és megkérte, hogy vigye magával azokat, amelyeket akar.
Catalina az elsőt választotta Palomatól.
– A többiek a tiéd. Szóval nem lesz olyan csendes a ház.
Gabrielnek ki kellett néznie az ablakon, mielőtt válaszolt volna.
Azon az estén Elena, miután lefektette a lányát, visszatért a konyhába.
„Nem hagyhatom, hogy azt higgye, ha szeret valakit, az megakadályozza az eltűnését. Már elvesztette az apját.”
Gabriel letette a kezében tartott poharat az asztalra.
– Nem fogom megígérni, hogy soha semmi rossz nem fog történni. Megmondhatom, hová megyek, szólhatok, ha kések, és visszajövök, amikor tudok.
Elena hosszan nézte őt.
Nem volt olyan válasz, ami eloszlatta volna a félelmet.
De ez legalább igaz volt.
Csütörtökön derülten virradt a hajnal. Gabriel vitte a csomagokat. Elena bezárta a kis házat, és visszaadta neki a kulcsot.
Útközben Catalina szótlanul tartotta a rajzát.
Korán érkeztek a templom közelében található ügyeleti irodába.
Miközben Elena ellenőrizte a jegyeket, a lány meglátta a templom ajtaját kinyílni, és odaszaladt.
Az anyja követte. Gabriel letette a bőröndjét, és utánament.
Katalin ugyanazon a padon térdelt, mint az első vasárnapon.
Elena újabb könyörgésre számított. Már kereste a szavakat, hogy miért nem tudnak dönteni egy ilyen utazásról.
De a lánya azt mondta:
– Köszönöm, hogy elküldted, Istenem. Csak azt akarom, hogy anya tudja, hogy meghallgattál.
Elena úgy érezte, nem kap levegőt.
A pad alatt heverő megfoltozott cipőre nézett. Emlékezett az időben befizetett érmékre, a megőrzött rajzokra, a beszélgetésekre, amelyek nem értek véget a munka befejeztével.
Hónapokig vizsgáltam minden előnyét, keresve a rejtett árat.
Gábriel soha nem vádolta meg.
Most már segített neki elmenni.
Elena leült a lánya mellé.
– Catalina, nézz rám. Nem kell megtalálnod a megfelelő szavakat, hogy megoldd az életemet. Ez rajtam múlik.
A lány bizonytalanul nézett rá.
Dühös vagy?
-Nem, drágám.
Megölelte, és Gabrielre nézett, aki a folyosón várakozott kalappal a kezében.
Nem úgy mosolygott, mint aki győzött.
Éppoly ijedtnek tűnt, mint a lány.
Elena megkért, hogy várjak Catalinával. Visszament a hírvivő irodájába, és átadta a helyét.
Aztán a saját pénzéből kifizetett egy szobát a fogadóban.
Mielőtt visszatért volna a tanyára, beszélnie kellett.
Otthagyták Catalinát tejet inni a tulajdonosnál, majd kimentek a folyosóra.
– Holnap még utazhatsz – mondta Gabriel. – Nem kell meggondolnod magad egy ima miatt.
– Tudom. Először munkát akartam. Aztán azt akartam, hogy legyen elég pénzem, hogy el tudjak menni, ha kell. Mostanra mindkettőt elértem.
Egyenesen a szemébe nézett.
– De kezdtem azt hinni, hogy el kellene mennem, hogy bebizonyítsam: szabad vagyok.
Gábriel várt.
– Ha visszajövök, akkor is udvarolni akar majd nekem? Vagy azt fogja hinni, hogy már mindenre tudja a választ?
– Tovább fogok kérdezősködni.
– Mi van, ha úgy döntök, hogy falun dolgozom?
– Gyakrabban kell majd jönnöm.
Elena a könnyein keresztül mosolygott.
Megegyeztek, hogy a munkaviszony nem a kapcsolatuktól függ. Abban is megegyeztek, hogy mindent megbeszélnek, mielőtt bármilyen ígéretet tennének Catalinának.
Aztán Elena megfogta a kezét.
– Fel akarom fedezni, hogy mik lehetünk. Még akkor is, ha félek tőle.
Gábriel megsimogatta az ujjait.
– Én is félek.
Elena írt a szállodának és Doña Mercedesnek, megköszönve a lehetőséget, és bocsánatot kérve, hogy megváltoztatta a döntését.
