Én kezeltem az archív ügyet.

„Mit akarsz?”

„Hogy véget vessen ennek.”

„Ezt mondtad az előbb is.”

„Hazudtam már korábban.”

Legalábbis beismerte.

Aztán Sofia megjelent mögöttünk.

Carmen meglátta őt.

Valami megváltozott az arcán.

Most először látszott szégyenlősnek.

„Szófia.”

„Ne mondd ki a nevem.”

Kármen megállt.

Zsófia előrelépett.

„Beraktál abba a hotelszobába.”

“Igen.”

„Megfenyegettél, és megparancsoltad.”

“Igen.”

„Az otthonomat akartad.”

„Az archívumot akartam.”

„Kihasználtad a fiadat, hogy közel kerülj hozzám.”

Carmen Javierre nézett.

“Igen.”

Javier lehajtotta a fejét.

Sofia hangja hidegebbé vált.

„Nem kapsz megbocsátást.”

Kármen bólintott.

„Tudom.”

Ez a válasz meglepte Zsófiát.

Carmen Alexanderre nézett.

„Thomasnak vannak emberei az épületben.”

Marcus megnézte a telefonját.

„Nincs jel.”

„Bakasztotta a kommunikációt.”

– Hogy kerültél be? – kérdezte Alexander.

„Segítettem megtervezni az útvonalait.”

Sándor bámult.

Kármen folytatta.

„Azt hiszi, még mindig vele dolgozom.”

„Az vagy?”

“Nem.”

„Miért kellene ezt hinnünk?”

Tekintete Javierre vándorolt.

„Mert Thomas azt tervezi, hogy megöli, ha ezzel végeznek.”

Javier elsápadt.

Carmen hangja elcsuklott.

„Azt mondta, hogy Javier egy gyenge pont.”

A könyörtelen nő most először tűnt el.

Egy anya maradt.

Zsófia rámeredt.

„Hagytad, hogy azzá váljon.”

Carmen elfogadta a csapást.

“Igen.”

Egy hatalmas csattanás visszhangzott fent.

Thomas emberei egy biztonsági kaput törtek fel.

Márkus megfordult.

„Szükségünk van egy másik kijáratra.”

A trezorvezető egy sürgősségi folyosóra mutatott.

Elköltöztünk.

Kármen velünk jött.

Alexander nem bízott benne.

Én sem.

De ismerte az épületet.

Két karbantartó szinten keresztül ereszkedtünk le, mígnem egy földalatti rakodóterülethez értünk.

Tamás már ott volt.

Egy fekete terepjáró mellett állt, négy férfival.

Nincsenek maszkok.

Nincs titkolózás.

Azt hitte, hogy győzött.

„Karolina.”

Mosolya szinte barátságos volt.

„Hozd ide a táskát.”

Alexander előrelépett.

Tamás nevetett.

„Még mindig hőst játszol, Alex?”

„Sosem ismertél eléggé ahhoz, hogy így hívj.”

„Ismertem az apádat.”

„Ez nem egy teljesítmény.”

Tamás mosolya eltűnt.

Carmenre nézett.

„Elena.”

Nem mozdult.

„Hozd ide az archívumot.”

“Nem.”

Tamás pislogott.

Carmen húsz éven át úgy élte túl, hogy erősebb ragadozókkal szövetkezett.

Ez volt az első alkalom, hogy nyíltan visszautasított egyet.

Thomas halkan azt mondta: „Gondolj Javierre.”

„Az vagyok.”

Javierre nézett.

Aztán elmosolyodott.

– Azt hiszed, törődöm vele?

Carmen tekintete megkeményedett.

“Nem.”

Javier összerezzent.

Tamás folytatta.

„Hasznos volt, amikor feleségül vehette Sofiát.”

Sofia undorodva nézett rá.

Javier összetörtnek tűnt.

Egész élete arra épült, hogy elnyerje azoknak az embereknek az elismerését, akik eszköznek tekintették őt.

Tamás felém mutatott.

„Caroline. Add ide az archívumot, és mindenki távozik.”

“Nem.”

Nevetett.

“Még azt sem érted, mit tartasz a kezedben.”

„Eléggé értem már.”

„Több százmillió értékű számláid vannak.”

„Nem érdekel.”

Ez a válasz őszintén összezavarta.

Az olyan emberek, mint Thomas, mindig is úgy hitték, hogy mindenkinek megvan az ára.

„Mit akarsz?”

„A lányom biztonságban van.”

„Kész.”

„A családom biztonságban van.”

„Kész.”

„Dániel él.”

Az arckifejezése megváltozott.

Sándor látta.

„Dániel él.”

Tamás nem szólt semmit.

Sofia suttogta: „Hol?”

Kármen válaszolt.

„Thomas évekig rejtegette őt.”

Alexander felé fordult.

„Tudtad?”

„Csak hat hónappal ezelőttig nem.”

“Ahol?”

Thomas felcsörrent: „Elég!”

De Carmen egyenesen Alexanderre nézett.

„North Ridge Rehabilitációs Központ.”

Marcus összevonta a szemöldökét.

„Az intézmény évekkel ezelőtt bezárt.”

“Nyilvánosan.”

Thomas arca eltorzult a dühtől.

„Te hülye…”

Carmen előrelépett.

„Az apám tönkretette az életemet. Te folytattad a munkáját. Segítettem neked, mert azt hittem, hogy a kontroll a túlélés záloga.”

Sofiára nézett.

„Tévedtem.”

Aztán benyúlt a kabátja alá.

Alexander azonnal mozdult.

De Carmen csak egy kis hajtóművet hajtott végre.

Marcus felé dobta.

Elkapta.

„Minden Meridian-fiók, amihez hozzáfértem.”

Tamás arca teljesen megváltozott.

„Te áruló…”

“Nem.”

Carmen szinte békésnek tűnt.

“Befejezett.”

Tamás odarohant hozzá.

Sándor elfogta őt.

A két férfi erősen ütközött a terepjárónak.

Marcus mindenkit mozgásra szólított fel.

Tamás emberei haboztak.

Aztán a trezorvezető olyat tett, amire egyikünk sem számított.

Beindította az épület riasztóberendezését.

Acél biztonsági korlátokat eresztettek le a rakodóterület egyes részei között.

Thomas két embere csapdába esett egy akadály mögött.

A többiek szétszóródtak.

Alexander és Thomas küzdöttek a jármű közelében.

Thomas egy rejtett k/i/fe után nyúlt.

– kiáltotta Kármen.

Alexander megcsavarta a csuklóját.

A kn/i/fe csörömpölve elhúzott.

Tamás megütötte.

Alexander a terepjárónak esett.

Sofia felkiáltott: „Apa!”

Javier megmozdult.

Nem el.

Sándor felé.

Szerelte Thomast, mielőtt Thomas újra elérhette volna a kn/i/fe-t.

Thomas a földre csapta Javiert.

„Szánalmas fiú vagy.”

Javier felnézett rá.

– Egy dologban igazad volt.

Tamás gúnyosan elmosolyodott.

“Mi?”

„Egész életemben féltem tőled.”

Javier ellökte magától.

„Végeztem.”

A szövetségi tisztek végül túllépték a terhelési szintet.

Marcus ügyvédje vészjelzést adott le, mielőtt a jel eltűnt.

Tamás körülnézett.

Minden kijáratot eltorlaszoltak.

Carmenre meredt.

Aztán Sándor.

Aztán én.

Egyszer nevetett.

„Szerinted ezzel vége Meridiannak?”

Richard Brooks vallomását tartottam magamban.

“Nem.”

Sofiára néztem.

„Ezzel véget is ér a te részed.”

Thomas Vale Jr.-t őrizetbe vették.

Három embere is az volt.

Carmen nem állt ellen, amikor a rendőrök közeledtek felé.

Javier Sofia mellett állt.

Egy pillanatra úgy tűnt, mintha meg akarná érinteni.

Nem tette.

„Megbocsátasz nekem valaha?”

Sofia szeme megtelt könnyel.

„Remélem, egy napon abbahagyom a gyűlöletet, amit tettél.”

Bólintott.

„Ez több, mint amit megérdemlek.”

A nő ránézett.

„De a megbocsátás nem ugyanaz, mint a visszatérés.”