A hívás után Elena így szólt hozzá:

– Mondhatod, hogy csalódott vagy.

Diego az ujjai között mozgatta az ecsetet.

– Miért? Csak bűntudatot keltek apámban.

– Mindig ügyelsz arra, hogy a felnőttek ne érezzék magukat fáradtnak, bűntudatosnak vagy bosszúsnak?

A fiú letette az ecsetet.

– Ha túl sokat zavarom őket, elmennek.

Elena nem válaszolt azonnal.

Ez a mondat sokkal többet magyarázott, mint Mariana összes kifogása.

Egy héttel később a lánya meglátogatta.

Süteményekkel, az új konyha fotóival és egy hosszú panaszbeszéddel érkezett az ácsokra.

Végül azt mondta:

–Javier már így is kényelmetlenül érzi magát a számláid és az orvosoknak tett hívásaid miatt. Úgy érzi, mintha azt mérlegelnéd, hogy jó apa-e.

– Nem értékelem. Tudni akarom, mikor tér vissza Diego.

— Amikor befejeződik az átalakítás.

– Milyen nap?

– Nem tudom. Talán két hét.

– Diego nem tudja, hogy két hétig, két hónapig, vagy örökre itt fog élni.

Mariana felhorkant.

–Tinédzser. Ezeket a dolgokat a felnőttek döntik el.

– A felnőttek döntik el, hogy milyen kezelésért fizetnek. De ha egy fiú megkérdezi, hogy van-e még otthona, akkor is megérdemli a választ.

– Csak egy kicsit szeretnék a férjemmel élni.

– A férjednek van egy fia.

Mariana finoman megkocogtatta a tenyerével az asztalt.

– És annak a gyereknek állandó gondoskodásra van szüksége!

Elena a tekintetét állta.

– Akkor legalább ne nevezd „szünetnek”.

Azon az estén Elena felhívta Veronikát.

A gyógytornász mesélt neki egy családtagoknak szóló workshopról, ahol az otthoni alkalmazkodást és az önállóságot tanították.

Másnap Elena felhívta Javiert.

– Diego nálam maradhat a hónap végéig. De van egy feltétele.

-Melyik?

– Részt fogsz venni a családi műhelyfoglalkozáson.

– Szombatonként dolgozom.

– Keress másik időpontot.

– És mi van, ha nem akarok?

– Akkor holnap eljössz a fiadért, és újra átveszed az irányítást.

Javier hallgatott.

Végül beleegyezett.

Egyedül érkezett az első foglalkozásra.

Mariana azért utasította vissza, mert szerinte „Diego nem a fia volt”.

A gyakorlat során Javier megpróbált segíteni a fiúnak átülni a székből a hordágyra.

Veronika megállította.

– Várj. Hadd próbálja meg először egyedül.

Diego kemény munkával érte el ezt.

Javier meglepetten nézett rá.

– Azt hittem, még mindig szükséged van rám, hogy öleljelek.

– Mondtam én, hogy tudok.

Veronika nyugodtan magyarázta:

– A nehézség nem jelent veszélyt.

Ez a mondat mintha vésődött volna Javier emlékezetébe.

Végül a gyógytornász azt javasolta, hogy nézzék át a házat, és lássák, milyen átalakításokra van szükség Diego visszatérése után.

Javier egyetértett.

Napokkal később mindannyian megérkeztek abba a lakásba, ahol Mariana és Javier laktak.

Veronica kinyitotta Diego szobájának ajtaját.

És mindenki csendben maradt.

A szoba felét dobozok, konyhai részek, csempecsomagok és kiszerelt bútorok foglalták el.

Ahhoz, hogy az asztalhoz juss, oldalra kellett menned.

Diego az apjára nézett.

Aztán Marianához.

– Ha a konyha megint késik… hol fogok aludni, amikor visszaérek?

Senki sem válaszolt.

És akkor a fiú kimondott egy mondatot, ami aznap délután teljesen megváltozott:

– Nem megyek meglátogatni Elenát. Maga hozott oda.

Javier lenézett a dobozokra, amelyek a fia hálószobáját raktárrá alakították.

Mariana elsápadt.

És Elena megértette, hogy végre valaki kimondja az igazságot, amit hetek óta mindenki elkerült.

3. RÉSZ

– Ez a szoba egy hét múlva szabad lesz – mondta Javier.

Marianna felé fordult.

–Hogy érted azt, hogy egy hét múlva? Megbeszéltük, hogy először a konyhát fejezzük be.

Javier a halmozott bútorokra nézett.

– Abban is megegyeztünk, hogy Diego átmenetileg távol lesz.

– És az is.

– Nem, Mariana. Az ideiglenes azt jelenti, hogy van egy visszatérési dátum. Nekünk nincs is.

A fizioterapeuta nem avatkozott bele a beszélgetésbe.

Épp most nyitotta ki a mappáját.

–Ezek a családi döntések Önökön múlnak. A szakmai javaslatom egyszerű: ha Diego visszatér, szüksége van egy szabad útra a kerekesszékének, a mindennapi tárgyainak elérhető magasságban kell lenniük, és néhány fürdőszobai átalakításra is szükség van. Készíthetünk egy listát. Minden más nem orvosi kérdés.

Ez a semlegesség jobban zavarta Marianát, mint bármilyen vád.

Amikor Veronica elment, Mariana becsapta az ajtót.

– Anya, te rendezted ezt az egészet, hogy úgy nézzek ki, mint egy szörnyeteg.

–Elintéztem egy állapotfelmérést, hogy Diego visszatérhessen otthonába.

–Tudtad jól, mit fog gondolni Veronica, amikor meglátja a dobozokkal teli szobáját.

– Nem kellett semmire sem gondolnom. A dobozok ott voltak.

– Mert nem volt itt!

Az ablak mögül Diego felemelte a fejét.

Marianna hallgatott.

Elena lassan beszélt.

-Pontosan.

Javier végigsimított az arcán.

– Elég ennyi.

Marianna ránézett.

– Most már te is ellenem vagy?

– Nem. Próbálom megérteni, hogy mikor hagytuk abba a beszélgetést néhány hétre, és kezdtük el átrendezni a házat, mintha Diego már nem lakna itt.

– Soha nem mondtam, hogy nem jövök vissza.

– Én sem. De telepakoltam a szobáját bútorokkal.

Javier a dobozokra mutatott.

–Én is ezt tettem. Beleegyeztem, hogy Elenával hagyom. Minden alkalommal, amikor a fiam megkérdezte, hogy mikor jövök vissza, azt mondogattam, hogy „majd meglátjuk”, mert még csak vitatkozni sem akartam veled a dátumról.

Diego, aki addig hallgatott, megkérdezte:

– Apa… tényleg egy hét múlva visszajövök?