„Foglaljon helyet. Végezzünk ezzel. Ügyvéd úr, áttekintettem az előzetes beadványokat. Úgy tűnik, teljes patthelyzetbe kerültünk a vállalati vagyon felosztásával kapcsolatban.”

Simon Croft , Richard drága, teátrálisan agresszív ügyvédje azonnal felpattant. Egy igazi vadállat volt egy hajszálcsíkos öltönyben, egy férfi, aki a millióit azzal kereste, hogy pont olyan nők hírnevét rombolta le, mint én.

– Tisztelt Bíróság – kezdte Croft gyakorlott, dübörgő bariton hangon, színlelt együttérzéssel, miközben a bírói pulpitushoz közeledett. Jobb kezében egy vastag, erősen kötött dokumentumot tartott, tompa fegyverként forgatva azt. – Őszintén reméltük, hogy ezt az ügyet bizalmasan kezelhetjük, hogy megkíméljük Mrs. Vance-t a mély, gyötrelmes megaláztatástól. Azonban a Vance Medical Technologies ötven százalékára vonatkozó kérlelhetetlen, teljesen alaptalan követelései, valamint a rendkívül nagylelkű, nyolcszámjegyű kártérítés elfogadásának teljes elutasítása abszolút nem hagy nekünk más választást.

Arthur megmerevedett mellettem. Előrehajolt, lehelete meleg volt a fülemben. „Na, itt a pillanat, Claire. Készülj fel!”

Nem szólaltam meg. Egyszerűen csak két ujjammal megérintettem a csuklóját, egy néma, vasmarokkal megkent parancsot, hogy tartsanak ki. Hadd ássák mélyebbre a gödröt.

– Itt tartok – folytatta Croft, drámaian sarkon fordulva, hogy a galérián ülő jogi újságírók is jól láthassák a dossziét –, egy átfogó, független pszichológiai értékelést Dr. Aris Thorne- tól , New York állam egyik legelismertebb igazságügyi pszichiáterétől.

Egy halk, várakozó morajlás futott végig a tárgyalóteremben. Richard lenézett a védelem asztalára, és az orrnyergét csípve tökéletességgel játszotta el a sokat szenvedett, kimerült férj szerepét. Chloe vigasztaló, manikűrözött kezét a karjára tette, szőke fejét a vállához hajtotta, mesterkélt odaadással.

„Ez a jelentés megerősíti azt, amivel Mr. Vance tragikus módon, csendben, zárt ajtók mögött küzdött éveken át” – Croft hangja visszhangzott a faburkolatú falakon. „Claire Vance súlyos, kezeletlen paranoiában szenved, amelyet jól dokumentált, határeseti hisztrionikus epizódok és pszichotikus kitörések kísérnek.”

Teljesen kifejezéstelen maradt az arckifejezésem, bár sötét, keserű szórakozás fortyogott a gyomromban. Dr. Aris Thorne. Pontosan kétszer találkoztam a férfival. Mindkétszer Richard volt a szobában, megválaszolta helyettem az összes kérdésemet, hisztérikus álmatlanságban szenvedőnek festett le, miközben én rémült, elkábított csendben ültem.

„Valójában az orvosi dokumentációja – amelyet ma bizonyítékként benyújtunk – számos sürgősségi ellátást mutat az elmúlt négy évben” – dörögte Croft, fel-alá járkálva a szobában. „Tragikus, kényszervezérelt önkárosítási szokása van, bíró úr. Szándékosan okoz magának sérülést, erőszakos kríziseket kohol, hogy felhívja magára a férje figyelmét, és a valóságot úgy manipulálja, hogy illeszkedjen szélsőséges, paranoid téveszméihez.”

A csend, ami ezt követte, nehéz, ítélkező és jéghideg volt. A történet tökéletesen volt megírva. Én voltam az őrült feleség. A hisztérikus, önpusztító nő, aki kétségbeesetten kapaszkodott egy briliáns, sikeres férfiba, aki egyszerűen kinőtte az instabilitását.

„Egy ilyen törékeny, labilis mentális állapotban lévő nőnek bármilyen irányítást vagy részesedést adni a Vance Medical Technologies felett nemcsak jogilag felelőtlen lenne” – vonta le a következtetést Croft, egyenesen rám meredve. „Katasztrófális veszélyt jelentene a cég részvényeseire, több ezer alkalmazottjára és magára Vance asszonyra nézve.”

Croft visszatért a helyére, rendkívül elégedett arccal. Richard nem nézett rám, de láttam, hogy a szája sarka felfelé rándul.

Davis bíró a szemüvege fölött rám nézett. A tekintete nem haragot tükrözött, hanem szánalmat. Ez még rosszabb volt. A szánalom azt jelentette, hogy elhitte nekik.

– Vance asszony? – kérdezte Davis bíró, és a hangja kissé ellágyult, amitől csak undorodott a gyomrom. – Ez egy rendkívül súlyos vád, amelyet egy engedéllyel rendelkező orvos is alátámaszt. Van-e az ügyvédjének válasza erre a pszichológiai jelentésre? Tagadja a kórházi látogatásokat?

Arthur felállt, készen arra, hogy előadja előre elkészített ellenvetésünket.

De határozottan a kezemre tettem. Nem akartam, hogy Arthur megszólaljon. Azt akartam, hogy magától az „őrült” nőtől hallják.

Felálltam, a székem lábai hangosan súrlódtak a keményfa padlón.

– Magára a jelentésre nem érkezett válasz, bíró úr – mondtam halkan, nyugodtan, tisztán hallatszódva a szoba csendes terét.

Richard önelégültsége egyre mélyült. Azt hitte, végre összetörtem. Azt hitte, győzött. De fogalma sem volt, mi vár rá az árnyékban.

3. fejezet: A hazugság kigombolása

– Nincs válaszom az újságra – folytattam, és kiléptem a felperesek asztala mögül, tekintetemet Richardra szegezve, figyelve jóképű, hazug arcának apró kifejezéseit. – Mert az újság megvásárolható. Egy orvosi aláírást egy nagylelkű, nyomon követhetetlen „konzultációs díjjal” meg lehet vásárolni egy Kajmán-szigeteki shell céges számláról.

– Tiltakozás! – vakkantotta Croft, arca azonnal vörösre váltott, és szinte kiugrott a székéből. – Sejtés! Vad rágalmazás, bíró úr! Pontosan azt bizonyítja, amit a paranoiájáról állítok! Egy köztiszteletben álló orvost vádol vesztegetéssel, nulla bizonyíték nélkül!

– Felülírva – csattant fel Davis bíró, miközben kalapácsa éles csattanással csapódott a jelzőtáblára, ami úgy visszhangzott, mint egy puskalövés. Szeme összeszűkült, és Croft vörös arcáról visszafordult az én nyugodt arcomra. – Hihetetlenül vékony jégen jár, Mrs. Vance, de hagyom, hogy beszéljen. Érthető legyen a véleménye.

– Megteszem, bíró úr – mondtam halkan.

Nem csak megszólaltam. Felemeltem remegő kezeimet. Felnyúltam szürke selyemblúzom magas, merev gallérjához.

Szándékos, gyötrelmes lassúsággal kigomboltam a csuklómon lévő bilincset. A tárgyalóteremben olyan csend volt, hogy hallani lehetett a selyemanyagon átsurranó apró gyöngygombok halk, határozott kattanását. Aztán az ujjaim a torkomhoz vándoroltak.