Richard orrának hangos, émelyítő reccsenése a csiszolt fának csapódott, úgy visszhangzott a szobában, mint egy pisztolylövés.
„Richard Vance, egy izmod se mozdulj!” – parancsolta a férfi, hangja a teljes, halálos tekintély kemény, rekedtes élét csengette.
Chloe egy fülsüketítő, hisztérikus sikolyt hallatott, hátradőlt a székében, és a térdét a mellkasához húzva próbált láthatatlanná válni.
A férfi benyúlt a kabátja belső zsebébe, előhúzott egy bőrre erősített nehéz arany jelvényt, és leengedte Richard megbénult, vérző arca elé.
– Miller különleges ügynök, Szövetségi Nyomozó Iroda, Fehérgalléros Bűnözés Osztálya – jelentette ki a férfi nyugodt és módszeres hangon a sikoltozó káosz közepette. Előhúzott az övéről egy nehéz acélbilincset.
Három hónappal ezelőtt találkoztam Miller ügynökkel egy lepukkant queensi étteremben, miközben átnyújtottam neki egy USB-meghajtót, amelyen külföldi irányítószámok voltak, amiket Richard állítólag követhetetlen tűzfalak mögé rejtett. Odaadtam az FBI-nak a térképet; csak annyi kellett, hogy Richard besétáljon az X-be.
Miller erőteljesen a háta mögé rántotta Richard karjait. Richard fájdalmasan felnyögött, vért köpve az alatta szétszórt jogi abroszokra. A bilincsek fémes, nehéz kattanása a csuklója körül a helyére rögzült, és ez volt a legédesebb, legdallamosabb hang, amit tíz éve hallottam.
– Richard Vance – folytatta Miller ügynök, úgy ismételve a szavakat, mintha egy étterem étlapjáról olvasna –, letartóztatásban van súlyos elektronikus csalás, nagy volumenű lopás, vállalati sikkasztás, bizonyítékok meghamisítása és nyilvános tárgyaláson tanú ellen elkövetett terrorfenyegetés miatt. Jogában áll hallgatni. Tekintettel arra, amit a hivatalos bírósági jegyzőkönyvben beismert, határozottan javaslom, hogy végre kezdje el használni ezt a jogot.
Richard zihált, erőtlenül küzdött az ügynök vasmarka ellen. Szétzúzott orrából egyenletesen csöpögött a vér a padlóra, befestve az érintetlen fát. Nyújtogatta a nyakát, kétségbeesetten keresve megmentőjét. „Simon! Simon, tegyél valamit! Nyújts be egy végzést! Hívd az ügyészt! Csinálj valamit!”
De Simon Croft már a terem legszélére hátrált, az esküdtszéki pad közelébe, mellkasig emelt kézzel, a teljes, tagadhatatlan megadás gesztusaként. Az olyan ügyvédek, mint Croft, agresszívan harcoltak a pénzért; nem szövetségi ügynökökkel harcoltak nyílt csalási és kamerával rögzített testi sértési ügyekben. Croft már azon gondolkodott, hogyan távolodjon el a romoktól.
Chloe, rájött, hogy a hajó gyorsan süllyed, és őt is magával rántja a mélységbe, ezért talpra állt.
– Nem tettem semmit! – kiáltotta éles, pániktól nedves hangon. Remegő ujjával Richardra mutatott, akit Miller ügynök durván talpra rántott. – Ő adta nekem a nyakláncot! Nem tudtam, hogy ellopták! Aláíratott velem azokat a külföldi átutalási dokumentumokat! Azt mondta, csak adóátstrukturálásról van szó! Nem tudtam, hogy ellopták tőle a pénzt! Én csak egy asszisztens vagyok!
Miller ügynök rá sem nézett. Nem is kellett volna. A nő pánikba esett vallomását tökéletesen rögzítette a bíróság gyorsírója. Csak biccentett a tárgyalóterem hátsó részében lévő nehéz, dupla ajtó felé.
Az ajtók kitárultak, és két újabb ügynök lépett be sötét széldzsekiben, komor és hivatalos arckifejezéssel.
– Chloe Reynolds – mondta a főügynök, miközben már a saját bilincseit is felhúzva közeledett felé. – Tizenkét különálló, több mint négymillió dollár értékű, ellenőrzött, hamisított aláírásod van nálunk. Velünk jössz.
„Nem! Ne, kérlek, te nem érted!” – jajveszékelte. Felnyúlt, és kétségbeesetten próbálta lecsatolni a Sterling gyémántot a nyakáról, tépve a platinaláncot, mintha ha most leveszi, az varázsütésre eltörölné a bűnrészességét. Ápolt kezei ügyetlenkedtek, a csat beleakadt tökéletesen formázott szőke hajába. Hisztérikusan zokogott, miközben az ügynökök megpördítették, a háta mögé húzták és megbilincselték.
Mozdulatlanul álltam az asztalomnál, és néztem, ahogy a Richard által a hátamon aprólékosan felépített birodalom kevesebb mint húsz perc alatt hamuvá omlik. Az az ember, aki a sötétben terrorizált, aki a fülembe súgta, hogy értéktelen, őrült és teljesen egyedül vagyok, most igazi könnyeket hullatott a tárgyalóterem padlóján, méltósága és hatalma összetörve a világ előtt.
Davis bíró lenézett a magas pulpitusáról. A tárgyalóteremben végre csend lett, csak Chloe távoli zokogása hallatszott, miközben bevezették a folyosóra. A bíró arcán mély döbbenet, Richard iránti undor és irántam érzett mély, csendes tisztelet megfejthetetlen keveréke tükröződött. Lassan megigazította a szemüvegét, a padlón lévő vérre nézett, majd rám.
– Mr. Pendelton – mondta a bírónő nyugodt és parancsoló hangon, miközben helyreállította a rendet a tárgyalóteremben. – Tekintettel a mai eljárás robbanékony jellegére, a tagadhatatlan tárgyi bizonyítékokra és a tárgyalóteremben azonnali szövetségi letartóztatásokra, sürgősségi, átfogó intézkedést adok ki. A házastársi vagyont, ingatlant és vállalati számlákat azonnal befagyasztom, a szövetségi bűnügyi nyomozás kimenetelének függvényében.
Megállt, és magasra emelte fa kalapácsát.
„Továbbá a válást gyorsított eljárásban, az alperessel szembeni rendkívüli elfogultsággal ítéljük meg. Vance asszony, mint a Sterling Truston keresztül igazolt többségi részvényes, Ön továbbra is azonnal és akadálytalanul fogja irányítani a Vance Medical Technologies és az összes kapcsolódó leányvállalat feletti operatív irányítást.”
Lecsapta a kalapácsot. Úgy hangzott, mint egy ágyúlövés.
Davis bíró egyenesen rám nézett, kemény vonásai egy kicsit ellágyultak. – Vance asszony, jól lesz?
Richardot néztem, akit a nehéz faajtók felé vezettek. Fejét lehajtotta, a korábbi zsarnok megtört, szánalmas árnyékaként. Ránéztem az üres védelem asztalára, amely vérben és haszontalan jogi beadványokban pompázott. Éreztem, ahogy a tárgyalóterem hűvös, újrahasznosított levegője súrolja a karomon és a mellkasomon lévő sebeket – sebeket, amelyeket már nem kellett szégyenkezve elrejtenem.
