A kifejezés lángba borította a közösségi médiát.

Órákon belül kegyetlen megjegyzések jelentek meg. Egyesek Mercedes védelmére keltek, azzal érvelve, hogy „egy gyászoló anya elveszítheti az eszét”. Mások Albát hibáztatták, amiért nem gyanakodott hamarabb semmire. Voltak olyanok is, akik kigúnyolták az apácákat, és médiaspektakulává változtatták az esetet.

Leonor megtiltotta bárkinek, hogy megmutassa az üzeneteket Albának.

De megtalálta őket.

– Azt mondják, tudnom kellett volna.

– Kívülről beszélnek az emberek.

– Azt is mondják, hogy ha az első naptól fogva szerettem a gyerekeket, akkor nem kellett volna jelentenem.

Leonor leült mellé.

–Szeretni a gyermekeidet és elutasítani azt, amit veled tettek, nem ellentétes dolgok.

Alba Mateóra nézett, aki fadarabokból épített egy tornyot, és Gabrielre, aki nevetve próbálta ledönteni.

–Néha úgy érzem, ha azt mondom, hogy ez helytelen volt, egy nap azt fogják hinni, hogy megbántam, hogy velük vagyok.

– Aztán egy napon elmondod nekik a teljes igazságot: hogy sosem bántad meg őket, de nem voltál hajlandó elfogadni, hogy valaki dönthessen helyetted.

Azon az éjszakán Alba hetek óta nem aludt ilyen jól.

A genetikai vizsgálat több mint egy hónapig tartott.

Azon a napon, amikor megérkeztek az eredmények, esett az eső Córdobában. Leonor hideg kézzel bontotta fel a borítékot.

A következtetés egyértelmű volt.

Javier Salvatierra volt Mateo, Gabriel és a lány biológiai apja.

Alba egyszer elolvasta a jelentést.

Aztán a lányára nézett.

– Lucia lesz a neve.

– A kolostor szentjéért? – kérdezte Pilar.

Alba halvány mosollyal rázta a fejét.

– A fény miatt. Mert akkor született, amikor minden sötét volt.

A nyomozás hosszú ideig folytatódott. Mercedes elvesztette jogosítványát a folyamat során, és számos bűncselekménnyel vádolták meg, amelyek beleegyezés nélküli orvosi beavatkozásokkal, dokumentumok hamisításával és reproduktív anyagokkal való visszaéléssel kapcsolatosak.

A tárgyalás kemény volt.

Nuria 4 órán át tett vallomást.

Pilar felidézte a kora reggeli látogatásokat, és elismerte, hogy évekig azért engedte be Mercedest anélkül, hogy felébresztette volna Leonort, mert „ő volt a megbízható orvos”.

Leonor elismerte a hibáit.

–Jobban bíztam a hírnevében, mint a felmerülő kérdésekben.

Amikor Albára került a sor, hogy megszólaljon, a terem tele volt.

Az ügyész megkérdezte tőle, hogy miért nem gyanakodott korábban semmire.

Alba mély levegőt vett.

– Mert 19 éves korom óta azt tanították nekem, hogy amikor egy orvos bejön, hogy meggyógyítson, nem kell védekezned ellene.

Nem tett hozzá többet.

Nem volt rá szükség.

Mercedes ingyenes gondozást nyújtott az idős nőknek.

Gyógyszereket vásárolt olyan családoknak, akiknek nem volt anyagi eszközük.

Nehéz szüléseknél is segédkezett.

És átlépte azt a határt, amit senkinek sem volt joga átlépni.

Néhány nővér számára elviselhetetlen volt mindkét igazság elfogadása.

Amália nővér, az egyik legidősebb, hetekig védte az orvost.

– Nem lehet ugyanaz a nő, aki oly sok éven át gondoskodott rólunk.

Leonor így válaszolt:

–Pontosan ezért kell tanulnunk valamit. A kedvesség, amit valaki tegnap mutatott, nem mentség a ma okozott kárra.

A jogi folyamat közel 3 évvel később véget ért.

Mercedest olyan cselekményekért ítélték el, amelyeket dokumentumokkal, tanúvallomásokkal és szakértői bizonyítékokkal lehetett bizonyítani. Jogosítványát végleg bevonták.

Az ítélet hallatán nem nézett Albára.

Csak egy dolgot kért engedélyt mondani.

– Soha nem akartam, hogy azok a gyerekek szenvedjenek.

Alba a székéből így válaszolt:

– Akkor azzal kellett volna kezdenie, hogy tiszteli az anyját.

Ez volt az utolsó alkalom, hogy beszéltek.

Javier nagybátyja megpróbálta érvényesíteni a gyerekekkel való kapcsolattartás jogát, biológiai rokonságra hivatkozva. Alba ezt elutasította. A bíró világossá tette, hogy ilyen körülmények között semmilyen genetikai kapcsolat nem biztosít automatikus jogokat, és hogy minden döntésnek a gyermekek jólétét kell védenie.

Ez a vita újabb kommentárhullámot váltott ki.

Alba már nem olvasta őket.

Rájött, hogy nem tudja irányítani azt a verziót, amit másoknak kellett kitalálniuk, hogy jól érezzék magukat.

Csak azt az igazságot irányíthatta, amit egy napon el fog mondani a gyerekeinek.

Amikor Mateo betöltötte a 6. életévét, először kérdezősködött az apja felől.

Alba nem hazudott neki.

Ő sem mondott neki többet, mint amennyit megértett.

– A biológiai apád neve Javier volt. Már nem élt, amikor megszülettél. Voltak felnőttek, akik olyan döntéseket hoztak, amelyeket nem kellett volna. De te sosem voltál hiba.

Mateo néhány másodpercig gondolkodott.

– És szerettél engem?

Alba megölelte.

– Amióta megtudtam, hogy itt vagy.

– Rendben akkor.

Ez az egyszerű válasz most először sírásra késztette anélkül, hogy szégyellte volna magát.

Ahogy telt az idő, Gabriel különböző kérdéseket tett fel. Lucía, aki büszke volt a bal kezére, megkérdezte, miért van neki hat ujja, amikor a testvéreinek nincs.

Alba mutatott neki egy fényképet Javierről, amikor idősebb volt, hogy jobban megértse őt.

– Tőle örökölted.

Lucia a képet nézte.

– Jó volt?

Alba válasza némi időt vett igénybe.

– Nem ismertem. És nem fogok neked kitalálni egy embert sem. Csak azt tudom, hogy nem ő döntötte el, mi történt.

Ez a pontosság fontossá vált az egész család számára.

Javier nem volt a tettes.

Nem a gyerekekkel volt a probléma.

Alba anyasága nem volt szégyen forrása.

A felelősség azt a személyt terhelte, aki a pozícióját, a tudását és a bizalmát felhasználva döntött egy másik személy helyett.