– Miért nem ment el, miután megtalálta a fegyvereket?

Ránézett.

– Mert még bent voltál.

Nem kért bocsánatot, és nem próbálta meg megérinteni. Beatriz visszament a kanapéra, és megigazította neki a takarót.

„Letartóztatjuk a nagybátyámat.”
„Akkor majd én eldöntöm, mit tegyek veled.”

Alejandro fáradt mosollyal lehunyta a szemét.

Beatriz addig ülve maradt, amíg el nem aludt. Fájt neki felfedezni, hogy a pillanatok, amiket spontánnak hitt, a megfigyelés keretein belül születtek. Mindazonáltal emlékezett a folyosón álló székre és a sebesült kezeire. Nem tudta hálával vagy haraggal feldolgozni a gondolatot. Akkor kell majd találkoznia vele, amikor már nem lesz szüksége rá a megmentéséhez. Apja halála óta először engedte meg magának, hogy elképzelje az életet a veszély után.

Hajnalban a hajónaplót böngészte. Megtalálta a mennyiségeket, az úti célt és az aznapi indulási értesítőt. A Gulf Star túl sok súlyt cipelt ahhoz, hogy egyhamar elhagyja a horgonyzóhelyet.

Beatriz megnézte az irodájából megmaradt árapály-táblázatot.

„Éjfélre lesz elég vizük.”
„Ha várunk, elveszik a bizonyítékot.”

Alejandro magához hívta a kapcsolattartóját, és egy kódolt üzenetet adott át. Vámügynököket és egy haditengerészeti erőt szerveztek, amelyek a Regino által megvesztegetett tisztviselők ellenőrzésén kívül estek.

Az orvos ragaszkodott hozzá, hogy pihenjen. Alejandro beleegyezett, hogy a földről irányítja a műveletet, és minden egyes hozzáférési pontot emberek biztosítanak. Beatriznek a biztonsági kordon mögött kell maradnia.

„Nem szándékozom nekik még egy esélyt adni, hogy elkapják” – mondta.

Megmutatta a tervet, amit rajzolt.

– Akkor figyelj oda, hová rejtették a rakományt.

Órákon át nézték át a hozzáférési pontokat, a raktereket és a kapitányok nevét. Alejandro abbahagyta az utasítások adását, és kérdéseket kezdett feltenni. Beatriz hangtalanul válaszolt: ismerte azt a flottát, mert dolgozott már rajta.

Mielőtt elindult, visszahozta a dokkról a megmosott és összehajtott zsebkendőt.

– Nem kellett volna megtartanom.

-De igen.

Beatriz ránézett, és megérintette az arcát. A csók rövid volt, remegő, nem törölte el a beszélgetésük mondanivalóját.

– Élve térj vissza.

Ahogy leszállt az est, Regino felügyelte a beszállást. Tomás egy pisztollyal várt, amit alig tudott tartani. Monteverde a fedélzetről osztogatott parancsokat.

Beatriz a tisztek mögött, a főbejárat előtt jelent meg.

A nagybátyja meglátta, és hangosan felnevetett.

– Még mindig itt vagy panaszkodni?

Ő vezette a nyilvántartást.

– Azért jöttem, hogy beazonosítsam az árumat.

Alejandro a fény felé sétált. Sötét egyenruhát viselt, és kezében a beavatkozást engedélyező dokumentumot tartotta.

Regino már a nevét sem ismerte fel.

A férfi, akit szolgának nézett, parancsokat adott a tiszteknek, akik habozás nélkül reagáltak.

A járőrhajók elállták az Estrella del Golfo áthaladását. A tisztek elfoglalták a hajóhídat, és elrendelték a fegyverek leadását.

Monteverde rájuk kiáltott, hogy vágják el a kikötőköteleket. Lövések dördültek, de emberei csapdába estek a fedélzet és a dokk között. A munkások félrehúzódtak, ahogy a katonák előrenyomultak.

A kereskedőnek sikerült lemásznia egy létrán, és Alejandro felé rohant, készen arra, hogy átverekedje magát rajta. Alejandro feltartóztatta a kardcsapást, hátrahőkölt az oldalában érzett fájdalomtól, és visszatartotta, amíg a rendőrök meg nem érkeztek, hogy lefegyverezzék.

Nem kellett senkit üldöznie. Beatriz azt a kijáratot is bejelölte a térképén.

Tomás elejtette a fegyvert, amikor meglátta a bilincset. Regino megpróbálta azt állítani, hogy csak egy családi vállalkozást vezet.

Aztán Beatriz kinyitotta a jegyzéket annál az oldalnál, amelyiken az aláírása volt.

– Ezt is magyarázd el.

Nagybátyja hallgatása volt az első őszinte válasz, amit tőle kapott.

A letartóztatottak vallomásai, a bankszámlák és a lefoglalt levelezés lehetővé tette a nyomozók számára, hogy kivizsgálják apja halálának körülményeit. A feltételezett közúti tragédia kezdett előre kitervelt bűncselekménynek bizonyulni.

Beatriz visszaszerezte az irányítást a cég felett. A partnereknek felelősséget kellett vállalniuk döntéseikért, és a cég elkezdte módosítani a szerződéseket, visszafizetni a béreket és kivontatni a hajóit a kikötőből.

Alejandro hazakísérte, miután a nő megvallotta a vallomását. Megcsókolta a homlokát, és megígérte, hogy ír neki.

Egy hónapig érkeztek a hírek a tárgyalásról, de ő nem jelent meg. Beatriz késő estig dolgozott, és kerülte, hogy az ajtó melletti üres székre nézzen.

Levelei függőben lévő nyilatkozatokról, pihenésről és arról szóltak, mennyire vágyott a visszatérésre. A nő válaszul beszámolt a hajók indulásáról. Az egyik levélben azt a hírt is közölte, hogy végre kinyitotta a fiókot, és kivette a mandarinfát. Elültette a magokat egy cserépbe, bizonytalanul, hogy kicsíráznak-e. Alejandro azt válaszolta, hogy egyszer látni akarja. Beatriz újra elolvasta a mondatot, mielőtt lekapcsolta a lámpát: azt írta, hogy látni akarja, anélkül, hogy felajánlotta volna, hogy vigyáz rá, megmenti, vagy bármit is kivizsgál.

Egyik reggel kifogástalan frakkban lépett be. A nő először a lépteit ismerte fel.

– Azért vagy itt, hogy begyűjtsd a napi 5 pesódat?

Hagyott egy borítékot az asztalon.

Felmondott titkos állásában. Nem állt szándékában tovább titkolni előle az utakat, a neveket vagy a kockázatokat.

– Olyan dolgot szeretnék kérni, amit visszautasíthatok.

Elővett egy zafírral kirakott gyűrűt, és a számlakönyv mellé helyezte.

– Gyere hozzám feleségül.

Beatriz a gyűrűre nézett, majd a férfira.

– A hajózási társaság az enyém marad.

-Tudom.

– Nem fogom bezárkózni egy házba, amíg mások döntenek.

– Ezért vagyok itt.