Mozdulatlanul maradt.

Valeria letette az egyik jegyzetfüzetet az asztalra.

– Már tudom, ki volt Octavio Cárdenas.

Mauricio arckifejezése megváltozott.

– Akkor tudod, mit tett az apád.

-Igen.

–Apád tönkretette az enyémet és Patricia nagyapját.

– Nem védem, amit tett.

Mauricio keserűen felnevetett.

– Milyen kényelmes.

– De nem igazságot keresve jöttél ide. Feleségül vettél, hét évig aludtál velem, és vártad a megfelelő pillanatot, hogy elpusztíts.

Mauricio az ablakhoz lépett.

–Ramiro azt mondta, hogy a Mendoza családból valakinek pontosan ugyanígy kell éreznie, mint nekünk.

– A mérgezés is az ő ötlete volt?

Mauricio nem válaszolt.

– Kicserélted a zárat?

Csend.

– Kinyitottad a széfet?

Mauricio összeszorította az állkapcsát.

Valéria megértette.

– És a pénz?

– Biztonságos.

-Ahol?

-Nem számít.

– Ártatlan embereket vádolnak miattad.

Mauricio felé fordult.

–Ártatlan? Azokat az épületeket örökölted, amelyeket a családom elvesztett pénzéből vettünk.

– Hatéves voltam, amikor ez történt.

– És gyerekkoromban azt hallottam anyámtól, hogy nincs pénz cipőt venni.

Valéria mély levegőt vett.

– Be fogom nyújtani a válókeresetet.

Mauricio elmosolyodott.

– Csináld meg! Úgysem lesz már céged, presztízsed vagy egészséged.

– Az egészségi állapotom tökéletesen rendben van.

A mosoly eltűnt.

-Hogy?

Valéria lassan felült.

Már nem színlelte a remegést.

Már nem görnyesztette a vállát.

– Soha nem voltam beteg.

Mauricio visszavonult.

– Az egész hazugság volt.

– A hazugság azért volt szükséges, mert hallottam a hívásodat aznap este.

Mauricio arca elsápadt.

— Mit hallottál?

– „Már elpusztult. Elkezdhetjük a második részt.”

Rájött, hogy hetekkel ezelőtt felfedezték.

– Nem tudod, kivel szórakozol.

—Ramiro Cárdenasszal.

Mauricio kinyitotta az ajtót.

– Ez itt nem ér véget.

– Nem. De most én fogom eldönteni, hogyan végződik.

Órákkal később Alejandro megérkezett a lakásba.

A neurológus miután személyesen beszélt Ernestóval, felfedezte a dosszié hamisítását.

Dühös volt.

– Kihasználtak engem.

– Soha nem akartalak belekeverni.

– Hazudtál az irodámban.

– Próbáltam túlélni.

– És szerinted ettől bármi is érvényes?

Valeria, aki kimerülten szembeszállt Mauricióval, kirobbant.

„A férjem megpróbálta tönkretenni az életemet! A legjobb barátom is benne volt! Van egy férfi, aki harminc éve bosszút forral valaki ellen, aki még csak el sem követte az eredeti tettet! Bocsáss meg, ha a szakmai büszkeséged védelme nem volt a legfontosabb számomra.”

Alejandro hallgatott.

– Megbíztam benned – mondta végül.

– És már nem tudtam, kiben bízhatok.

Amikor elment, Valeria leült a folyosó padlójára, és a gála óta először sírt.

Nem a cég miatt.

Még pénzért sem.

Sírt, mert elfogadta, hogy az egész házassága talán csak egy stratégia volt.

Két napig nem válaszolt a hívásokra.

Rodrigo étellel jelent meg.

– Ha börtönben akarsz maradni, tedd meg, miután győztél – mondta, miközben egy zacskó tacót és gyümölcsöt tett az asztalra. – Az apád valami szörnyűséget tett. Ez nem jelenti azt, hogy egy egész generáció bűneiért kell fizetned.

Rodrigo volt az, aki Alejandróval beszélt.

Valeria sosem tudta pontosan, mit mondott neki.

De aznap este az orvos visszatért.

– Nem helyeslem, amit tettél – mondta az ajtóból. – De megértem, miért tetted.

Valéria beengedte.

– Be kell fejeznem ezt.

– Akkor fejezd be.

Ernesto, Alejandro, Rodrigo és az ügyet vezető nyomozó segítségével Valeria előkészítette azt, amit ő utolsó eseményének nevezett.

Engedélyt kért, hogy ismét használhassa cége egyik helyiségét, amely a nyomozás alatt továbbra is biztosított volt.

Meghívta Teresa Villaseñort, a bross vásárlóját, több munkást, Patriciát, Mauriciót és különösen Ramiro Cárdenast.

A meghívó szerint egy halálosan beteg nő végrendelete volt.

Ramiro egyetértett.

Azt hittem, tanúja leszek egy Mendoza végső megadásának.

Amikor belépett a szobába, Valeria körülbelül ötven ember előtt ült.

Gyengének látszott.

Alejandro félreállt.

Mauricio később érkezett.

Patricia vörös szemekkel jött be.

Ramiro helyet foglalt az első sorban.

Hatvanéves, elegáns, ősz hajú, szigorú arckifejezésű férfi volt.

– kezdte Valéria.

– Hetekkel ezelőtt mind azt hittétek, hogy megmérgeztem a vendégeket egy gálán, kicseréltem egy ékszert, és pénzt loptam egy alapítványtól.

Terézia keresztbe fonta a karját.

– Azt hittük, nem. A bizonyítékok rád mutattak.

—Konstruált tesztek.

Valeria megmutatta Diego aláírt vallomását és a közeli kamerák képeit, amelyek bizonyították, hogy az eredeti vendéglátóipari járművet a helyszínre való belépés előtt lecserélték.

Ezután bemutatta a beszállítói elemzést.

A konyhájából kivett ételek nem tartalmazták az eseményen vett mintákban talált anyagokat.

Ramiro abbahagyta a mosolygást.

– Azt is felfedeztük, hogy a bross másolatát hetekkel korábban készítették.

A vevő felállt.

– Ki által?

Valeria Mauricióra nézett.

– A férjem hozzáférhetett az eredeti darabhoz az összeszerelés során.

Mauricio ülve maradt.

A kutató a háttérből figyelte az eseményeket.

Valeria ezután lejátszotta a házból elvitt felvételt.

Ramiro hangja betöltötte a szobát.

„A feleségednek undort kellene keltenie benned, nem szánalmat.”

Majd:

„Szükségem van még egy kis felrázásra. Fejezd be.”

Néhányan elkezdtek zúgolódni.

Ramiro felkelt.

– Mit bizonyít ez? Azt, hogy dühös voltam.

– Még nem végeztem.

Valeria letette apja naplóit az asztalra.

– Apám megtévesztette Octavio Cárdenast.

A szoba elcsendesedett.

Ramiro meglepetten nézett rá.

Valószínűleg arra számított, hogy Valeria mindent tagadni fog.