Az ingaóra még mindig 3:20-nál állt, az előző tulajdonos halálának időpontjánál. Nicolás érdeklődött felőle, és Tomás talált egy törött darabot a szerkezetben. Megjavította anélkül, hogy teljesen bement volna a szobába, nyitva az ajtóval és Jacinta jelenlétében, tisztában Mercedes szabályával.

Amikor az óra újra megszólalt, letette a tollat ​​az asztalra. Felismerte ezt a ketyegő hangot, mióta 22 évesen odaköltözött.

– Ha megint megáll, el tudom távolítani a darabot – mondta Thomas az ajtóból.

– Nyerj vasárnap! – válaszolta.

Tamás minden vasárnap megcsinálta.

A harmadik hónapban megérkezett Don Aurelio. Édességeket és egy darab ruhát hozott a faluból. Jacinta kávét szolgált fel neki a szalonban, miközben Mercedes az arcán kutatta, miért hozta ide.

„Az előlegek gyorsabban nőnek, mint az eladások” – mondta. „Ezt te is ugyanolyan jól tudod, mint én. Van kiút.”

—Mondd el.

„Feleségül gyere hozzám. Kifizetem az adósságot, és fenntarthatjuk a birtokot anélkül, hogy újabb előlegre lenne szükségünk. Nem fiatalságot vagy nagy szavakat ígérek neked, Mercedes. Társaságot, anyagi forrásokat és egy megállapodást ajánlok, amit be is tartok.”

Aurelio egy 50 éves özvegyember volt, és mindig a megbeszélt árat fizette a szarvasmarháiért. Javaslata meglepte a nőt, de nem nevezhette csalásnak. Ő volt az egyetlen, aki pontosan tudta, mennyivel tartozik.

– Gondolkodnom kell rajta aratásig – felelte.

Aurelio egyetértett. Mielőtt elment, megemlítette, hogy a városban már beszélnek arról a férfiról, aki neki dolgozott. Mercedes becsukta az édességes dobozt anélkül, hogy megkóstolta volna. Azon az éjszakán a folyosóról meglátta a fészerből kiszűrődő fényt: Tomás éppen Nicolást tanította deszka csiszolására, a szerszámosláda pedig nyitva volt közöttük.

A negyedik hónapban a legelő kerítése ismét ledőlt. A szarvasmarhák a szomszédos földekre vándoroltak, és a cowboyoknak egész napjukba telt, mire összeterelték őket. Tomás azt javasolta, hogy az egész oszlopsort cseréljék ki a birtok felső részéből származó fával. Egy hétig szüksége lenne segítségre.

Mercedes Aurelioval tervezett távozására gondolt. Ha feltartóztatja a cowboyokat, el kell magyaráznia neki, hogy leomlott a kerítés.

– Egyelőre kösd össze – mondta. – Majd kicseréljük a postákat, miután feladtuk.

A szállítmány megérkezett. Megkezdődött az ültetés és az egyéb munkálatok. Az oszlopokat nem cserélték ki.

Röviddel aratás előtt Tomás odahívta a magtárhoz, ahol a kukoricát és a babot tárolták. Felmásztak egy létrán, amíg el nem érték a tető egyik oldalát tartó gerendát. A földről nézve szilárdnak tűnt. Tomás odafentről az ujja hegyét a nedves fába nyomta.

– Víz folyik be az ereszeken – magyarázta. – Kívülről nem látszik, mennyire korhadt.

Mercedes elhúzott egy sötét darabot a kezével. Tudta, mennyibe kerülne kicserélni azt a gerendát, más fát venni, és abbahagyni a magtár használatát, amíg dolgoznak.

– Feltámaszthatjuk?

– Egy ideig. A támasztékok megtartják a súlyt, ha minden mozdulatlan marad. Aggódom egy szélvihar miatt.

Hónapokba telt, mire betakaríthatta a termést. Ha Aurelio újabb előleget kért volna, az olyan lett volna, mintha választ adna neki a házasságról, mielőtt még döntést hozott volna. Elrendelte, hogy helyezzék el a támasztékokat. Tomás gondosan felszerelte őket, és ismét figyelmeztette, hogy a végső javítások nem várhatnak még egy évet.

A San Juan-i fesztiválon Mercedes beleegyezett, hogy táncol Aurelioval. Az emberek élvezettel figyelték őket. A tér közepéről látta, hogy Nicolás egy dobozon ülve édességet eszik; Tomás mellette állt, távolabb a zenészektől. Mercedes átkelt a téren, amikor a tánc véget ért.

„Nem tud táncolni?” – kérdezte Tomástól.

– Igen, asszonyom. Nem itt.

Nem szólt többet. Nem is volt rá szükség. Mercedes visszatért Jacintával anélkül, hogy újra kereste volna.

Azon az éjszakán, a szekérút alatt Jacinta beszélgetett, míg Nicolás mögöttük aludt.

– Nem fogom megmondani neki, hogy kivel táncoljon. Csak azt mondom, hogy hónapok óta befejezetlenül hagy dolgokat.

Mercedes nem válaszolt. Látta, hogy Tomás hátrál egy lépést, nehogy valaki összetévessze a vendégeivel. Másnap megdorgálta egy apró feladatért a cowboyok előtt. Amint befejezte a beszédet, Tomás szégyellni kezdte magát, de nem kért bocsánatot.

A termés a vártnál is jobban sikerült. Tizenkét napon át folyamatosan jártak a szekerek ki-be a földekről. Jacinta főzött a mezőgazdasági munkásoknak, Mercedes pedig minden zsákot megszámolt, mielőtt a magtárba került volna. Két év óta először úgy tűnt, hogy a bevétel elegendő Aurelio kifizetésére és új fűrészáru vásárlására a gabona eladása után.

Tegnap délután Mercedes bement megnézni az egymásra rakott zsákokat. Arra gondolt, hogy mi mindent sikerült fenntartania a saját erőfeszítései révén. Nem nézett a gerendára.

Azon az éjszakán esett az eső. A szél a hegyek felől fújt, és a magtár oldalát csapkodta. Mercedes felébredt, és egy mozgó lámpát látott az épület közelében: Tomás is hallotta a vihart. Az ablaknál maradt, képtelen volt kimenni és felnézni a tetőre.

3:20-kor hallotta a fa nyikorgását. A nappali órája épp csak elütötte az időt, amikor a gerenda leszakadt. A tető egy része beomlott a pajtába, és ledöntötte az oldalfalat. Mercedes átrohant az udvaron az esőben, Tomás nevét kiabálva.

A téglarakás előtt találta meg, amint egy zsák babot húz elő. Egy apró vágás volt a homlokán. Azt mondta neki, hogy Nicolás csukott ajtóval aludt, távol az omlástól, és hogy a magtár másik oldala még mindig leomolhat.