„Borítsd le a fejét; nem méltó arra, hogy koronát viseljen!” – csattant fel a királyné. De a király megérintette a fejét, és azt mondta: „Most már méltó.”
– Borotváld le a fejét. Azt akarom, hogy emlékezzen arra, ki előtt kell fejet hajtania.
Az őrök lefogták Marisol Herrerát a márványlapra. Katalin régens királynő az ollóra mutatott, miközben a vendégek hátrébb léptek.
Az emelvény túloldalán Rodrigo, Jarnham királya lépett egyet. Egy levél nyomódott a lány nyakához.
– Nem – mondta, és ránézett. – Még nem.
Az első hajtincs a keze mellé hullott.
Marisol 27 éves volt. Az előző napig szinte senki sem tudta a nevét az udvarban. Mindenki itta azonban a vizet, amelyet a palota alatt keringetett.
Hochlandban a hegybe vájt citadella csarnokai a nemeseké, a mélyben pedig a munkások álltak. Marisol ismert minden ciszternát, minden zsilipet és minden kopott lépcsőfokot.
Apja, Julián Herrera tervezte ezeknek a sípoknak a jó részét. Megtanította neki, hogyan hallgassa a falakat egy vas hangvillával, és hogyan ismerje fel, ha egy csapolás más hangot ad ki.
„Akkor nézd meg jobban” – mondtam neki. „A zaj riaszt. Nem végzi el a dolgát.”
Egy évvel korábban, a téli ostrom alatt egy boltozat ráomlott a termálmedencékre. Marisol elérte a robbanás helyszínét, miközben apja a mentőcsapat utolsó embereivel szabadon tartotta az átjárót.
A víz lefolyt a szakadékba. Az alacsonyan fekvő környékeket ki lehetett üríteni.
Julian az összeomlás alatt halt meg.
Égési sérüléseket szenvedett a halántékán és a fejbőrén, de túlélte. Mire visszatért a munkába, a királynő már kedvenc lovagjainak tulajdonította a megmentést. Julianus nevét eltávolították az emlékműről.
Marisol panaszt tett. A levelet bontatlanul visszaküldték neki.
Amikor utoljára láttam Juliánt az összeomlás előtt, dróttal foltozott csizmát viselt. Azért veszekedtek, mert nem volt hajlandó pénzt költeni egy másikra, miközben a tanoncai kesztyű nélkül folytatták a munkát.
Marisol hónapokig megőrizte azt a csizmát. Nehezebb volt neki az üres bőrre nézni, mint a halálról beszélni.
Egyik este egy összehajtott papírdarabot talált benne: egy listát arról az iskoláról, amelyet az apja a kőbányák mellett szeretett volna megnyitni. Kiszámolta, mennyibe kerülnének padok, lámpák és kisebb szerszámok azok számára, akik most kezdik az iskolát.
Elrejtette a papírt a tervrajzok közé. Nem merte megmutatni senkinek.
Ettől kezdve a haja alá rejtette a hegeket, és megtanulta megoldani a problémákat anélkül, hogy megvárta volna a palota válaszát.
Ez a szokás majdnem tönkretette.
Az északi király érkezésének előestéjén friss vésőnyomokat talált egy szelepen. Valaki felfeszítette a 7-es tartály váltószelepét.
Arra gondolt, hogy elmegy Hernán Ortega kapitányhoz. Aztán eszébe jutottak a munkavezetők, akiket megbüntettek a bejelentett károkért.
Úgy döntött, hogy ideiglenesen rögzíti a mechanizmust.
Csak később vette észre, hogy a házból való kijutást is megakadályozta.
Felment az emeletre szerszámokért, amikor a kürtök Rodrigo érkezését hirdették.
A király egy kis kísérettel és négy nagy szürke farkassal lépett be. Egy ősi északi vérfarkas vérvonalhoz tartozott, és borostyánszínű szemei olyan mozdulatokat észleltek, amelyeket mások nem vettek észre.
Katalin kölcsönkért ékszerekkel és egy javasolt szövetséggel várta. Szüksége volt Jarnham gabonájára és pénzére, hogy fenntartsa az udvart, amely többet költött, mint amennyit keresett.
Rodrigo megfigyelte az udvaron lévő szökőkutakat, a katonák elnyűtt egyenruháit és a szomszédok üres kezeit a hídnál.
– Mielőtt a bankettről beszélnénk, szeretném tudni, hogy mikor fizették ki az őröket.
Gáspár kancellár gyorsan témát váltott.
Vacsora közben feltört a központi szökőkút.
A zavaros víz az abroszokra hullott. A vendégek elmenekültek a padokból, és Lady Adela, akit Katalin a király lehetséges feleségének választott, csuromvizes maradt.
Marisol a szolgálati lépcső felől érkezett, mielőtt elindultak volna a keresésére.
„Mit tettél?” – kérdezte a régens.
A lány a törött szökőkútra nézett.
– Elblokkoltam egy hibás mechanizmust. A nyomás más utat keresett.
Mormogás futott végig az udvaron.
– Szóval beismered.
– Elismerem a hibámat. Azt is tapasztaltam, hogy valaki hozzányúlt a tartályhoz. Ki kell ürítenem a tartályt, és ellenőriznem kell a tartószerkezetet.
Katalin elrendelte a letartóztatását.
Rodrigo felkelt.
– Ha bezárod, ki fogja ellenőrizni, hogy mi tört el az előbb?
A régens habozott. A szövetséget még nem írták alá.
Megengedte Marisolnak, hogy visszatérjen a galériákba, azzal a fenyegetéssel, hogy életével fizet minden további kárért.
A király ezután lejött.
Az állványzat mellett találta meg, köpeny és páncél nélkül.
– Nincs itt semmi, amit a nagyköveteknek mutathatnának.
– Ezért jöttem.
Marisol megpróbált beállítani egy szorítót. A darab minden alkalommal elmozdult, amikor erőt kifejtett.
Rodrigo megvizsgálta a támasztékot.
– Hol kell tartanom?
Majdnem visszautasította. Aztán az egyik végére mutatott.
A király vitába szállva állt ott. Marisol segítségével eligazította a darabot és rögzítette a javítást.
Mire befejezték, az ingét teljesen beborította a sár.
„Azt hittem, királyok rendelték el ezeket a dolgokat” – jegyezte meg.
– Apám a kőbányákban dolgozott, mielőtt megengedte, hogy járőrt vezessek.
Marisol vizet kínált neki a kulacsából.
Ez volt az első alkalom, hogy a palota valamelyik tagja megosztotta vele a pihenését.
Miután szemügyre vette a közeli falat, a hangvilla kongó hangot adott vissza. Marisol közelebb tolta a lámpást. Friss habarcs volt egy földréteg alatt.
