Több követ is eltávolítottak, és találtak egy galériát, amely nem volt látható a terveken.
Bent érces szekerek, láncok és kerítés mögé zárt munkások voltak.
Egy idős férfi árnyékolta a szemét a fény elől.
„Nem loptunk semmit” – könyörgött. „A sarcadósságok miatt hoztak ide minket.”
Az oszlopok alá ástak, hogy értékes köveket bányásszanak. Az elterelt víz szárazon tartotta a bányát; ezért erőltették fel a szelepet.
Az öregember a kapuban felismerte a kulcsot, amit Marisol az övén hordott.
– Az Juliané volt.
Megfordult.
– Én a lánya vagyok.
A férfi sírni kezdett. Az apjával dolgozott az első vízvezeték építésén. Amikor a termését elkobozták a lejárt adók miatt, tiltakozni próbált, és végül láncra verve került a palota alá, amelynek az építésében segédkezett.
Marisol fogta a karját, miközben Rodrigo feltörte a kapu zárját.
Távozva az öregember rákérdezett a többi rabra az alsó szinten. Napok óta nem hallott felőlük.
Marisol felemelte a lámpást. Nem korlátozhatták magukat többé egy fal vizsgálatára.
Rodrigo hívta az embereit. Marisol rohant megkeresni Hernán kapitányt.
Hónapok óta először kért segítséget.
Miközben a foglyokat kiszabadították, a kőművesmesterek átvizsgálták a karzatokat. Repedéseket találtak, eltávolították a tartóoszlopokat, és egy szállítókönyvet, amelyen a régens magánpecsétje volt.
Marisol felismerte apja nevét egy papíron. Továbbra is az apja tervei alapján számolták ki az ásatások helyét, miután a nevét kitörölték az emlékműről.
Leült egy lépcsőfokra.
– Láttam a jeleket, és nem szóltam semmit.
Rodrigo leguggolt, hogy legyen egy kis távolság.
– Most már kimondta.
– Miután rontott a helyzeten.
Meg sem próbálta tagadni.
– Akkor magyarázd el, mit tettél. És segíts nekünk megjavítani.
Marisol addig lélegzett, amíg fel nem tudott állni.
Egész éjjel dolgoztak. A munkások családjait a külső udvarra telepítették, és a leginkább sérült területeket lezárták. Hernán őröket állított a raktárakhoz.
Katalin azonban megtartotta személyes katonáit és a felső termek feletti ellenőrzést. Bizonyítékok nélküli letartóztatása csatát szíthatott volna egy megrepedt erődben.
A tanács másnapra ülésezett az aláírásra.
Marisol kért szót.
Rodrigo beleegyezett. Mielőtt felment volna az emeletre, visszaadta a hangvillát, amit a lány egy padon hagyott.
– Az apámé volt – mondta Marisol.
– Akkor a legjobb, ha elviszed.
A gyülekező alkonyatkor kezdődött.
Catalina a szerződés mellett várt. Rodrigo letette a bányakönyvet az asztalra.
Hernán bemutatta a felszabadított munkásokat.
Marisol kibontotta a terveket és elmagyarázta az ásatásokat. Rámutatott a törésekre és leírta a saját téves beavatkozását a szelepen.
A kancellár megpróbálta ezt kihasználni.
– Ő maga vallja be, hogy ő okozta a katasztrófát!
– A szökőkút eltört azután, amit tettem – felelte Marisol. – Az alagutak már hónapok óta nyitva vannak. Itt vannak az ércszállítmányok.
Az egyik kőműves megerősítette a dátumokat. Egy másik a kapott megrendeléseket mutatta.
A tanácsadók felálltak, hogy megvizsgálják a dokumentumokat.
Catherine figyelte, ahogy a tisztjei eltávolodnak tőle.
Aztán megparancsolta az őreinek, hogy fékezzék meg Marisolt.
Mindez az emelvény és az asztal között történt. Hernánt az udvaroncok állták el; Rodrigo megállt, amikor az egyik férfi a lány torkához szegezte a fegyvert.
A régens követelte az ollót.
Marisol érezte az első rántást. A dühtől remegő lábakkal vonult Rodrigón, de a tekintetét Rodrigón tartotta.
Alig intett a fejével a parancsnokai felé. Éppen a kijáratokat zárták.
Catalina ezt a várakozást engedelmességnek vette.
– Haj nélkül nem lennél olyan büszkének.
Hajszálai kihullottak. A sietős vágás felfedte az égett halántékát és a feje búbja felé emelkedő széles sebhelyet.
Az udvaron valaki a nevén szólította.
Antónia volt az, az egyik nő, akit kiszabadítottak a bányából.
–Segítettem bekötözni az ostrom után.
Marisol kereste az emberek között.
– Julián tanár úrral érkezett – folytatta a nő. – Nem jött ki. A kirakodóhelyről hozták. Catalina megparancsolta, hogy ne beszéljünk.
Más munkások is előreléptek. Egy katona felismerte a mentősztorit, amit a kórházban hallott.
Minden szem a kitüntetett lovagokra szegeződött, akik a falnál álltak.
Catherine csendet parancsolt.
Hernán felért a színpadra.
– Engedd el a lányt.
Ezúttal az őrök engedelmeskedtek a kapitánynak.
Rodrigo odalépett Marisolhoz, és felajánlotta neki a köpenyét. A lány elfogadta, mert fázott. Aztán könnyek szöktek a szemébe az erőszak, az apja és a hónapokig tartó hallgatás miatt.
A király megvárta, míg ránézhetett.
– Semmi sem tartozik rá – mondta, a padlón heverő hajra mutatva. – Még a méltósága sem.
A régens visszalépett a helyére.
A keze egy rést keresett a talapzaton. Marisol kattanást hallott.
Aztán a kőlapok alól víz csobogása hallatszott.
A vészkijáratot a peronról aktiválták. Az áramlás be fog jutni a meggyengült járatokon, és elsöpöri a bánya nyomait.
„Ürítsétek ki az udvart!” – kiáltotta Marisol.
Hernán elrendelte Catalina letartóztatását. Az északi őrök a lépcsőt védték, míg Rodrigo követte a lányt az alsó szintre.
Víz volt a lépcsőkön, és gőz a hőcsövek körül. Marisol több munkást talált, akik egy kijáratot próbáltak kinyitni.
Ezúttal nem egyedül ment.
Összegyűjtötte őket, elmagyarázta, melyik bejáratok szárazak még, és két férfit küldött, hogy ellenőrizzék, nem maradt-e család az alsó szobákban.
Rodrigóval és a tanárokkal elérte a 9-es kaput.
Egy rúd áthaladt a fogaskeréken.
„Blokkolták” – mondta.
