Fent egyre csak ömlött be a víz.

Rodrigo odahívta a katonáit, hogy szabadítsák meg a járdát. Marisol a lámpával ellátott mechanizmust vizsgálta, miközben a kőművesek a tartóoszlopokat szerelték fel.

A bronzkulcs illett a nyelére. Megpróbálta elfordítani, és fájdalom hasított a vállába.

Nem mozdult.

Újra próbálkozott. Az ostrom régi jelenete elviselhetetlen tisztasággal tárult elénk: apja a porban, a víz a kiutat kereste, egy parancs, amit nem sikerült meghallania.

Elzáródott a torka.

Rodrigo a nevén szólította.

Marisol abbahagyta a lövöldözést.

– Egyedül nem tudom megcsinálni.

– Mondd el, hogyan.

Utasította a mesterembereket, hogy biztosítsák a támasztékot, és megmutatta a királynak, hol kell erőt alkalmazni. Várták a jelt a túloldalon lévő munkásoktól.

Aztán egymáshoz lökdösődtek.

A retesz annyira engedett, hogy az egyik férfi el tudta távolítani. Az ellensúlyok leereszkedtek, és a kapu elzárta a galériákhoz vezető utat.

Az áramlás elkezdte átterelődni a külső csatornán.

Marisol továbbra is szorongatta a kulcsot, képtelen volt elengedni.

Rodrigo a kezébe tette a kezét.

-Ennyi.

Megrázta a fejét, és a vizet nézte.

Megvárták, amíg jelet kaptak a vízszint csökkenésére. Csak akkor engedte meg nekik, hogy segítsenek neki leülni.

Hajnalra a családok a falakon kívül gyűltek össze. Még mindig voltak holmik, készletek és házak, amiket ellenőrizni kellett, de a munkások megerősítették, hogy senki sem rekedt a falakon.

Catalina megpróbált elmenekülni az északi folyosón keresztül a kincs egy részével. Azt tapasztalta, hogy az átjárót egy általa elrendelt aknaomlás zárta el.

Hernán ott megállította.

A tanács felfüggesztette régensségét és ideiglenes kormányzatot nevezett ki. A vádakat hetekig vizsgálták. Tanúvallomások, jegyzőkönyvek és lepecsételt parancsok bizonyították a munkások kizsákmányolását és a fosztogatást.

A régenst börtönbüntetésre ítélték. Gáspárt és a művezetőket saját tetteikért vonták felelősségre.

Marisol is nyilatkozott.

Elmagyarázta, miért hallgatott, és elismerte, hogy a kezdeti javítások fokozták a veszélyt. A tanárok áttekintették a történteket, és módosították az ellenőrzési eljárásokat.

Soha többé egyetlen panasz sem függne attól, hogy egy tisztviselő fel akarna bontani egy levelet.

A rekonstrukció lassú volt.

Marisol az első néhány napot bekötözött kézzel töltötte. Zavarta a feje feletti levegő, és valahányszor olló kattanását hallotta a kórházban, felébredt.

Rodrigo mindig eljött, amikor csak engedte. Néha délutánonként a javításokról beszélgettek, máskor apróságokról. Azt mondta neki, hogy tud falakat építeni, de olyan rosszul főz, hogy a katonái inkább felváltva jöttek.

A lány végül nevetett.

Még egy délután veszekedtek. Rodrigo felajánlotta, hogy északra viszi, amíg felépül.

– Jó orvosok vannak itt – felelte a nő.

– Azt akartam, hogy távol legyen azoktól, akik bántották.

–Én is messze lennék a népemtől. Kérdezz meg, mielőtt eldöntöd, mire van szükségem.

A király hallgatott. Marisol azt hitte, elfogyott a türelme.

– Igazad van – mondta végül.

Másnap visszatért a javítások hírével, és megkérdezte, hogy ott akarom-e fogadni őket, vagy kimenni a folyosóra.

A folyosót választotta.

Nem felejtette el azt a kis kérdést. Ezáltal jobban bízhatott, mint bármilyen ünnepélyes ígéretben.

Nem oldott meg mindent. Voltak reggelek, amikor a nő egyedül akart lenni, és a férfi vitatkozás nélkül elment.

Amikor visszatérhetett a galériákba, vízügyi úrnői kinevezés várt rá. Marisol követelte, hogy alakítson egy legénységet, vegyen fel tanoncokat, és olyan erőforrásokkal rendelkezzen, amelyek nem a kegyektől függtek.

Ablakokat is kért a munkások hálótermeibe, valamint egy betegszobát a műhelyek közelébe. A pénztáros azt javasolta, hogy halasszák el a munkát, amíg a főlépcsőt helyre nem állítják.

Marisol bemutatta a költségeket a tanácsnak.

– A lépcső még használható. A családok nedves körülmények között alszanak.

Ezúttal nem lepecsételt levéllel érkezett. Dátummal és azoknak a nevével, akiknek engedelmeskedniük kellett.

A tanács egyetértett.

Rodrigo aláírta Jarnham újjáépítési segélyét. A gabonát már a falvakban elkezdték szétosztani, mielőtt a csarnokokat helyreállították volna.

Egy nap Marisol megtalálta Antoniát az új emlékmű mellett.

Julián Herrera neve is szerepelt az ostrom során elesett munkások között. Mindenkinek jutott hely, azoknak is, akik korábban csak a bérszámfejtési könyvekben szerepeltek.

Marisol a kőhöz támasztotta a homlokát, és sírt.

Rodrigo a lépcső alján várta. Nem lépett közelebb, amíg a lány ki nem nyújtotta a kezét.

A következő hónapokban megtanulták, hogyan találják meg egymást vészhelyzeteken kívül is. Sétáltak a gyümölcsösökben, megbeszélték a készletek elosztását, és együtt étkeztek, ahol senkinek sem kellett semmit bizonyítania.

Amikor a király visszatért északra, levelezni kezdtek egymással.

Tavasszal tért vissza.

Marisolnak rövid haja volt, és fedetlenül hordta. Nem akarta újra elrejteni a sebhelyet.

Rodrigo a tanoncok felügyelete közben találta.

Megvárta a nap végét, és megkérte, hogy sétáljon ki a teraszra.

– Meg akarom osztani veled az életemet – mondta. – De tudom, hogy felépítettél itt valami sajátot is.

Marisol a munkálatokra nézett.

– Nem fogom cserbenhagyni a legénységemet.

– Nem téged kérdezlek.

Megbeszélték a távolságokat, a felelősségeket és a nézeteltéréseket. Mielőtt válaszolt volna, találkozott Jarnhammel, és ismertette saját feltételeit az északi tanácskal.

Akkor egyezett bele a házasságba, amikor megtudta, hogy folytathatja a hivatását.

A szertartást nyár végén tartották. A kőművesmesterek az első sorokat foglalták el. Antonia tartotta Marisol palástját, míg Rodrigo felemelte a vaskoronát.

Mielőtt elhelyezte volna, megvárta a beleegyezését.

Marisol alig biccentett a fejével.