Megfordult, és visszasétált Elliot és Jane felé.

Valami teljesen elcsendesedett bennem.

Nem haragszom.

Nem szomorú.

Csak még mindig.

Mintha víz alatt lennék.

Egy órával később mindannyian ebédeltünk a kávézóban.

Paige összetört egy epret.

Piper ellopta a napszemüvegemet.

Nevettem, miközben próbáltam visszaszerezni őket.

A kávézó túlsó felén Sam felemelte a fényképezőgépét.

Kattints.

Nem vettem észre.

Aztán Daniel odalépett, egy fehér törölközővel a kezében.

A tányérom mellé ejtette.

„Takard be magad.”

És ekkor végre minden kinyílt.

“Miért?”

„Mona, csak csináld!”

„Eszem. Megetetem a lányainkat.”

„Vedd magad köré! Takard be a csípőd, az isten szerelmére!”

Tekintete Jane-re siklott.

Követtem a tekintetét.

Aztán visszanézett rá.

„Szégyenled magad miattam?”

Megfeszült az állkapcsa.

„Ne csináld ezt itt.”

„Ide jöttél.”

„Mona.”

„Mondd ki.”

A hangja pont annyira emelkedett, hogy mindenki a közelében hallja.

„Egyszerűen nem nézel ki vonzóan abban a fürdőruhában, oké? Főleg Jane mellett ülve.”

Jane megdermedt.

Elliot hátratolta a székét.

„Mi a fene, Dániel?”

Jane teljesen felé fordult.

„Tényleg ezt mondtad a feleségedről? És miért használsz ki engem?”

„Maradj ki belőle.”

„Te kevertél bele. Szó szerint salátát ettem.”

Daniel körülnézett, és végignézett mindenkin.

„Csak őszinte vagyok. Valakinek őszintének kell lennie.”

Felvettem a törölközőt.

Egy pillanatra Dániel ellazult.

Azt hitte, magam köré fogom tekerni.

Mint mindig is tettem.

Mintha ruhát cseréltem volna.

Mintha töröltem volna azt a képet.

Ehelyett szépen összehajtottam a törölközőt.

Egyszer.

Aztán megint.

És letette az üres székre.

“Nem.”

Pislogott egyet.

“Mi?”

„Nem azért takarózom be magam, mert úgy döntöttél, hogy egy másik nő jobban néz ki nálam.”

„Mona…”

„Nem, Dániel.”

Jane előrehajolt.

„Mona, esküszöm, soha nem kértem tőle, hogy hasonlítson össze minket. Alig ismerem.”

„Tudom. Nem tettél semmit. Csak azt hiszi, hogy így használhat fel téged.”

Dániel felemelte az egyik kezét.

„Bár mindenki abbahagyhatná, hogy úgy viselkedjen, mintha ez valami hatalmas árulás lenne? Ez egy fürdőruha.”

Aztán Kenneth megszólalt.

„Dániel.”

Csak a neve.

De Dániel azonnal elnémult.

Kenneth a fotós felé fordult.

„Sam, megmutatnád nekünk azt a képet, amit most készítettél? Azt, amelyiken Mona és az ikrek láthatók?”

Sam habozott.

“Persze.”

Elővett egy tabletet, és megnyitotta a fényképet.

Összeszorult a gyomrom.

Nem akartam, hogy mindenki egy fürdőruhás fotót bámuljon.

Kenneth felénk fordította a képernyőt.

Ott voltam.

Sötétkék fürdőruha.

Kék esernyő.

Piper a feje fölé tartja a napszemüvegemet.

Paige eperrel bevont kezével felém nyúl.

És én.

Fej hátrabillentve.

Nevető.

Tényleg nevettem.

Kócos volt a hajam.

Kimerültnek tűntem.

De nem ezek voltak az első dolgok, amiket láttam.

Boldognak tűntem.

Kenneth elmosolyodott.

„Ez az.”

Dániel felnyögött.

“Apu.”

„Ezt szeretném nagyméretűre nyomtatva látni a nappaliba.”

Dániel rámeredt.

„Tudod, mire gondolok.”

Kenneth lenézett a képernyőre.

„Látom, ahogy Mona az unokáimmal nevet.”

Aztán rám nézett.

„Gyönyörű.”

Celeste a székem mögé lépett, és a vállamra tette a kezét.

Nem szólt semmit.

Nem volt rá szüksége.

Sam véletlenül a következő fényképre ugrott.

„Ó.”

Mindenki odanézett.

A második fénykép mindössze néhány másodperccel később készült.

Dániel belépett a képbe.

Ott állt fölöttem, a törölközőt szorongatta.

Ugyanabban a székben ültem.

Ugyanaz a fürdőruha.

Ugyanaz a test.

Ugyanazok a babák.

De a mosolyom eltűnt.

A vállaim előregörbültek.

A karjaim a hasam felé mozdultak.

Lehajtottam a fejem.

Úgy néztem ki, mintha el akarnék tűnni.

Két fénykép.

Talán tíz másodperc különbséggel.

Ugyanaz a nő.

Ugyanaz a test.

Teljesen más ember.

Jane a képernyőt bámulta.

Aztán Danielre.

Dániel a tabletért nyúlt.

„Töröld azt.”

Felálltam.

“Nem.”

„Mona.”

Gyengéden átvettem a tablettát Kennethtől.

„Azt mondtam, hogy nem.”

„Miért akarnád azt a képet? Borzalmasan nézel ki.”

„Nem akarom.”

„Akkor töröld.”

A két fényképet bámultam.

„De látnom kellett.”

Dániel dühösen felnevetett.

„Mit látsz?”

Visszatértem az első képhez.

„Néhány hónappal ezelőtt még Paige-et láttam volna eperrel a kezében. Pipert, ahogy ellopja a napszemüvegemet. A lányaimat láttam volna.”

Ránéztem.

„Most először a hasamra figyelek. Az arcomra. A karjaimra. A csípőmre. Mert erre tanítottál először.”

„Mona…”

„Túl nagy. Túl pufi. Rossz ruha. Az a póló sem segít. Mikor mész vissza az edzőterembe? Takard be magad.”

Az arca elvörösödött.

„Soha nem mondtam mindezt.”

„Ne hazudj.”

Megállt.

„Kérlek, ne kényszeríts arra, hogy itt álljak a szüleid előtt az évfordulójukon, és felsoroljam az összes mondatodat, amit csak azért mondtál, hogy vitatkozhassatok a megfogalmazásokon.”

Ezúttal semmije sem volt Dánielnek.

Jane-hez fordultam.

„Sajnálom, hogy folyton téged használ fel arra, hogy bántson.”

Szeme elkerekedett.

„Nem tartozol nekem bocsánatkéréssel.”

„Nem kérted, hogy hozzám hasonlítsanak. Nem kérted, hogy te legyél az a bot, amivel megüt.”

Jane Danielre nézett.

„Igaza van.”

Elliot Jane hátára tette a kezét.

Dániel mindkét kezét a magasba emelte.

„Ez hihetetlen. Ez egy vízipark. Ez egy fürdőruha.”

Sam kínosan megköszörülte a torkát.

„Még mindig kéri a családi portrét?”

– Igen – mondta gyorsan Daniel. – Essünk túl rajta.

Mindenki felállni kezdett.

Aztán megszólaltam.

“Várjon.”

Megálltak.

„Először egy képet szeretnék a lányaimmal. Csak én és ők.”

Dániel felsóhajtott.

„Rendben. Akkor utána mind a négyünk közül viszünk magunkkal valakit.”

“Nem.”

Rám nézett.

“Mi?”

„Azt mondtam, csak én, Paige és Piper.”

„Kizársz, mert elmondtam az igazat?”

Közelebb léptem hozzá.