Alejandro mindent megerősített.

Napokkal később két képviselő érkezett a Horizonte Desarrollostól, akik majdnem a feléért felajánlották, hogy megveszik. Alejandro azonban ezt elutasította.

Laura egy irodai kollégája segítségével nyomozott az ügyben. Felfedezte, hogy a céghez kötődő emberek nagy összegeket kölcsönöztek a régió kisvállalkozásainak.

Rodrigo is köztük volt.

Ugyanezen a héten Alejandro újabb híreket kapott: a daganat újra növekedni kezdett.

Egyik délután botra támaszkodva jelent meg Laura lakásában.

– Újabb kezelést fogok kezdeni. Szeretnék kérdezni valamit.

-Dolgok.

– Azt akarom, hogy te és Mateo néhány hónapra visszajöjjetek hozzám.

Laura mozdulatlan maradt.

– Miért pont minket?

– Mert nem akarok bemenni a konyhába, és csak csendet találni. Hallani akarom, ahogy Mateo vitatkozik a macskával. Azt akarom, hogy a ház továbbra is otthonnak tűnjön.

Abban a pillanatban megjelent Mateo egy rajzzal: három ember egy fa mellett.

–Ez te vagy, ez az anyukám, és ez én vagyok. Almafát ültetünk.

Három nappal később Laura beleegyezett.

Április végén visszatértek Tequisquiapanba.

És Rodrigo újra megjelent.

Amikor meglátta, hogy kinyitja az ajtót, elvesztette a színt az arcában.

– Megint te?

– Alejandro döntéséből élek itt.

Rodrigo összeszorította az állkapcsát.

– Fogalmad sincs, mibe keveredsz.

Alejandro megjelent mögötte.

– Nem, Rodrigo. A kérdés az, hogy mibe keveredtél?

A dolgozószoba asztalán egy mappa hevert, amelyben szerződések, cégnevek és egy több millió dolláros adósság szerepelt.

Rodrigo most először tűnt fel türelmetlen örökösként.

Úgy nézett ki, mint egy sarokba szorított ember.

3. RÉSZ

Alejandro becsukta a dolgozószoba ajtaját, és otthagyta a dossziét az asztalon.

-Leül.

Rodrigo állva maradt.

– Nincs jogod átnézni a holmijaimat.

– Megpróbáltál meghatalmazást szerezni az enyém eladására.

Laura az ajtó közelében maradt. Alejandro megkérte, hogy maradjon ott tanúként.

A dosszié nyilvános feljegyzéseket és az ügyvédje által összegyűjtött dokumentumokat tartalmazott. A szám sokat elárult: Rodrigo több mint nyolcmillió pesóval tartozott kölcsönök, magánhitelek és személyes kezességek formájában.

Az adósság egy része a Horizonte Desarrolloshoz kapcsolódó befektetőkkel volt kapcsolatos.

„Megígérted nekik a földemet?” – kérdezte Alejandro.

– Nem ígérhettem olyasmit, ami nem az enyém.

– Szóval, mit ígértél nekik?

Rodrigo mély levegőt vett.

– Mondtam nekik, hogy valószínűleg örökölni fogok egy részt.

Alejandro mozdulatlan maradt.

– Miért gondoltad, hogy hamarosan meg fog halni?

Rodrigo lesütötte a tekintetét.

-Igen.

Laura felháborodott, de Alejandro nem kiáltott.

– És ezzel az ötlettel pénzt kértél.

– A cégem rosszul ment. Azt hittem, talpra állok.

– És amikor nem lehetett?

– Nyomást gyakoroltak rám.

A sorrend világossá vált: a végrendelettel kapcsolatos kérdések, a nagyon széleskörű meghatalmazás, a Laurának címzett hívások, a nevetséges ajánlat a földterületre.

– Menj el – mondta Sándor.

Rodrigo kirohant, és becsapta az ajtót.

Azon az estén Laura megtalálta Alejandrót a sötét konyhában.

– Jelenthetnéd.

„Még nem tett semmi olyat, amiről be tudnánk bizonyítani, hogy bűncselekmény. A többi aljas, de az aljasság nem mindig törvénytelen.”

Másnap megérkezett az ügyvédje, Esteban Salgado. Azt javasolta, hogy vizsgálják felül a végrendeletet, biztosítsák a hagyatéki dokumentumokat, szerezzenek be orvosi és közjegyző által hitelesített igazolást arról, hogy Alejandro teljes mértékben megértette a döntéseit, és ne írjon alá semmit tanúk nélkül.

Alejandro egyetértett.

A közjegyző a következő héten megérkezett. Egy független szakértő igazolta, hogy Alejandro eszméleténél van és teljes mértékben képes döntéseket hozni.

Rodrigo majdnem egy hónapra eltűnt.

A májusi bánásmód brutális volt. Az új bánásmód legyengítette Alejandrót. Laura hetente több napon is otthonról dolgozott, és anélkül maradt vele, hogy rokkantként kezelte volna.

Máténak megvolt a saját módszere.

Bekukucskált a szobába.

– Rosszul érzed magad ma, vagy csak úgy?

– Annyira rossz.

– Rendben. Holnap újra megkérdezem.

Egy nap Alejandro annyira nevetett, hogy köhögni kezdett.

– Az a gyerek nem tudja, hogyan kell szánalmat érezni.

– Ezért kedveled őt – felelte Laura.

Június közepén a vizsgálatok kimutatták, hogy a daganat növekedése ismét megállt.

Nem volt gyógymód. Senki sem beszélt csodákról. De nyolc hónap telt el azóta a csupán néhány hónapos prognózis óta, és Alejandro még mindig a kertjében sétált.

Azon a délutánon Mateo egy kis almafával jelent meg.

– Megígérted, hogy elültetjük.

– Nos, ma.

Mindhárman ástak egy lyukat. Mateo tartotta a rönköt, Laura elrendezte a földet, Alejandro pedig elmagyarázta, hogyan kell helyet hagyni a gyökereknek.

„Sokat fog nőni?” – kérdezte a fiú.

– Ha gondoskodunk róla, akkor igen.

– És ott leszel, amikor almát eszem?

Laura felnézett.

Alejandro várt egy pillanatot.

– Mindent megteszek, amit tudok.

Két héttel később Rodrigo visszatért.

Nem voltak papírjai, és nem viselt öltönyt. Több napos szakálla volt, és tíz évvel idősebbnek látszott.

Alejandro a kertben volt. Laura a teraszon dolgozott, Mateo pedig az almafa közelében játszott.

– Beszélnem kell veled – mondta Rodrigo.

– Beszélj itt.

Rodrigo Laurára nézett.

-Kizárólag.

– Ő marad.

Ezúttal nem vitatkozott.

– Horizonte lakói megpróbálnak majd harcolni a földért. Megtalálták az előző tulajdonost, és szabálytalanságokat akarnak elkövetni az eladás során.

—A tranzakciót közjegyző előtt kötötték, kifizettem a piaci árat, és be van jegyezve.

-Tudom.

– Szóval miért vagy itt?

Rodrigo nyelt egyet.