Egy hegyomlásnyi Navy SEAL masírozott be az állatorvosi rendelőmbe egy halálosan kiképzett katonai kutyával, akiről büszkén hirdette, hogy „emberekkel végzett”, miközben agresszívan ráripakodott mindenkire, hogy lépjenek hátra. De tíz perccel később ugyanez a halálos fenevad ügyet sem vetett a vezetője kétségbeesett parancsaira, egyenesen felém sprintelt, és hibátlanul engedelmeskedett egy szigorúan titkos szónak, aminek hét évvel ezelőtt meg kellett volna halnia az egyetlen férfival, akit valaha szerettem. Ahogy a harminc kilónyi, remegő izomköteg a mellkasomba fúrta a fejét, egy rémisztő, lehetetlen igazság mosott el mindent: ha ez a kutya még mindig él, akkor a sír, ami felett hét éve gyászolok, valójában üres lehet.