Az apja néhány másodpercig a képernyőt bámulta.

– Nagyon ötletes. Adományozod a pénzt, aztán megpróbálod megtartani a lányom tulajdonának felét.

– Aláírok egy házassági szerződést – válaszolta Diego. – Nem akarok ingatlant, részvényeket vagy pénzt.

A válasz Ernestót szóhoz sem juttatta.

Másnap reggel, miután két tanúval elvégezték a szükséges papírmunkát a polgári anyakönyvi hivatalban, Valeria és Diego hivatalosan aláírták házassági anyakönyvi kivonatukat. Ezt követően felkeresték a család megbízható közjegyzőjét.

Diego elolvasta a vagyonjogi szerződés minden egyes záradékát.

– Szóval, ha veszek egy fúrót a házasságom alatt, az még mindig az enyém?

A közjegyző felvonta a szemöldökét.

-Igen.

-Tökéletes.

Aláírta.

Ahogy távoztak, Ernesto megállította a lányát.

– A tegnapi videó már átlépte a százezret a megtekintések számában.

– Akkor úgy kell viselkednünk, amilyenek vagyunk.

– És mik azok?

Valeria Diegóra nézett.

—Egy család.

Az apja szárazon felnevetett.

– Nem fogsz három napig úgy élni, mint ő.

Egy órával később letiltotta Valeria céges kártyáját, és utasította a sofőrjét, hogy térjen vissza a céghez.

Diego nem kommentálta.

Egyszerűen csak felcipelte Valeria két bőröndjét a fehér munkáskocsijához.

A jármű kávé- és festékszagú volt.

„Hová megyünk?” – kérdezte a lány.

– Az új házadba.

Az épület egy régi környéken volt, közel a központhoz. Ötemeletes. Lift nem volt.

Valeria sarkak nélkül ért fel a negyedik emeletre, az ötödikre pedig a korlátba kapaszkodva.

Mielőtt Diego kinyithatta volna az ajtót, egy idős nő bukkant elő a folyosó túloldalán lévő lakásból.

– Diego! Hol voltál? Háromszor hívtalak.

Aztán meglátta Valériát.

– És ő?

– A feleségem.

A hölgy levette a szemüvegét.

– Mióta?

– Tegnap óta.

– És mikor tervezted, hogy értesítesz?

– Amikor magam is megértettem, mi történt.

A nagymama neve Doña Carmen volt.

Öt perccel később megjelent csirkés empanadasokkal és egy üveg ecetes chilivel.

Diego lakása kisebb volt, mint Valeria öltözője.

Egy hálószoba, egy apró konyha, egy kifogástalanul csempézett fürdőszoba, és egy hatalmas narancssárga macska, Tornillo.

Az állat egyenesen a menyasszonyi ruhához sétált, és ráfeküdt.

– Ez a ruha többe kerül, mint a teherautód – tiltakozott Valeria.

–Szóval Tornillo még soha nem aludt ilyen drágán.

Az első néhány nap katasztrófa volt.

Valéria nem tudott főzni.

Megégette a rizst.

A pasztát ragacsos masszává változtatta.

Huszonnégy üveg kozmetikummal töltötte meg a fürdőszobát.

Kétszer is lekéste a tömegközlekedési megállóját.

Későn érkezett dolgozni kócos hajjal, és rájött, hogy az összes alkalmazottja látta az esküvői videóját.

Ő és Diego mindenről vitatkoztak.

A folyosón lévő cipők miatt.

A reggel hat órás ébresztő miatt.

A macska miatt.

Mert ki foglalt túl sok helyet a fürdőszobában.

A hatodik napon Valeria összepakolt.

Odaért az ajtóhoz.

Aztán eszébe jutottak apja szavai.

„Nem fogod kibírni három napig.”

Hat napig tartott.

Lemondta a taxit, és újra elrakta a ruháit.

Diego kidugta a fejét a konyhából.

– Most nem mész el?

– Ne izgulj túlságosan.

– Még lélegzetet sem vettem.

Az első hónapban még kétszer próbált elmenekülni.

Mindig visszatért.

És lassan valami olyasmi történt, amire nem számítottam.

Megtanult tésztát főzni.

Memorizálta a közlekedési útvonalakat.

Tizenkét üvegcsére csökkentette a kozmetikai anyagok mennyiségét.

Megállás nélkül elkezdte felkapaszkodni az öt emeletet.

Egyik délután felhívta az apja.

– Már egy hónap telt el. Mikor válnak el?

Valeria Diegora nézett, aki egy konyhatervet rajzolt az asztalon.

– Majd meglátjuk öt hónap múlva.

A második hónap elején megjelent egy cikk:

„Ki az a festő, aki igazán megnyerte a Salazar örökösnő tetszését?”

Az üzenet arra utalt, hogy Diego pénzért akart megkeresni a családot.

Valeria azonnal felismerte, ki áll a dolog mögött.

Mauricio.

Ugyanazon a délutánon fehér rózsákkal várta az iroda előtt.

– Hibáztam – mondta. – Karla nem komolyan gondolta.

–Tökéletes. Szóval mindent elvesztettél valakiért, aki semmit sem jelentett neked.

– Az a fickó csak a pénzedet akarja.

– Aláírt egy megállapodást, amelyben mindenről lemond.

Mauricio hallgatott.

Aztán a buszmegálló felé nézett.

–Most tömegközlekedéssel utazol? Nézd, mit tett veled.

Valéria most először mosolygott.

– Nem, Mauricio. Te tetted ezt velem. Csak megmutatta, hol van a buszmegálló.

És felszállt a buszra anélkül, hogy megfordította volna a fejét.

De ugyanazon a héten valami sokkal fontosabb történt.

Diego elárulta neki, miért követelte azt a hat hónapot.

És az ész Valeriának megértette, hogy kezdettől fogva soha nem állt szándékában megbüntetni.

Megpróbálta megmenteni attól, hogy azzá váljon, akit évekkel ezelőtt látott tönkretenni.

3. RÉSZ

Azon az estén visszatértek a szállodalánc által szervezett befektetői fogadásról.

Valeria először vitte magával Diegót egy üzleti rendezvényre férjként.

Mielőtt elmentem volna otthonról, megkérdeztem tőle:

– Amikor megkérdezik, hogy mivel foglalkozol, azt mondhatod, hogy építőipari vállalkozó vagy.

Diego összevonta a szemöldökét.

– Nem vagyok üzletember.

– Van egy furgonod, és két asszisztenssel dolgozol.

– Vállalkozó vagyok. Festéssel, vízszigeteléssel, padlóburkolással és kőművesmunkával foglalkozom.

– Csak szeretném elkerülni a kínos kérdéseket.

Diego nem vitatkozott.

De ő sem hazudott.

A fogadáson egy befektető több ember előtt megkérdezte tőle:

– És milyen üzlettel foglalkozol?

– Befejező munkák – válaszolta Diego –. Festés, vakolás, burkolás, vízszigetelés. Ha hegesztés kell, azt is megcsinálom.