Matilde másképp kezdett rá tekinteni. Az alkalmazottak is, különösen amikor Josefina kikötötte, hogy a hátralékokat ki kell fizetni, mielőtt új dekorációkat vásárolhatnának a házba.

Egy szobalány eltört egy csészét, és előrelépett, árengedményt várva. Josefina már éppen válaszolni akart volna azzal a szigorúsággal, amit Carlostól tanult, de megállt, amikor meglátta a fiatal nő félelemmel teli tekintetét. Megkérdezte, mi történt. A fiatal nő a személyzethiány miatt sokáig dolgozott, és alig bírta a tálcát. Josefina egyeztette a műszakokat Matildéval, és a fizetését nem érintette. Később megértette, hogy a tekintély nem azt jelenti, hogy másokra is át kell adnia azt a félelmet, amely évek óta kísértette. Ha a ház működni akar az ő felügyelete alatt, akkor valami többre van szüksége a félelemtől mentes engedelmességnél.

Pénteken megérkezett Rodrigo Villaseñor, Esteban unokaöccse. A 28 éves férfinak olyan önbizalma volt, amit a soha meg nem keresett pénze táplált.

Gúnynak tűnő udvariassággal csókolta meg Josefina kezét.

– Biztosan megkönnyebbülés lehetett egy ilyen nagylelkű férjet találni.

Visszahúzta a kezét.

– Olyan házat kerestem, ahol ellenőrizhetem, mások mennyit költenek.

Rodrigo meglepetten nézett a nagybátyjára. Josefina megtalálta az évi 2000 pesós zsebpénzét és a további kiadásokat, amelyeket a hagyaték szükségleteiként tüntetett fel.

– A zsebpénzed 500 lesz – jelentette be Esteban.

– Josefina megmutatta nekem a számlákat.

Rodrigo azzal vádolta, hogy kihasznál egy idős férfit. Lépett egyet felé, megfeledkezve minden udvariasságról.

– Itt van a nagybátyád – felelte Josefina.

– Hallgasd meg, mielőtt úgy beszélsz róla, mintha már halott lenne.

Esteban minden döntést megerősített. Rodrigo elviharzott. Josefina csak akkor vette észre, hogy remegnek az ujjai, amikor becsukódott az ajtó.

– Most eljönnek érted – mondta Esteban.

A kezeit nézte.

– Akkor többet kell tanulnom.

Megtudta az alapanyagok árát, az értékesítési határidőket, és azt, hogy milyen javítások várhatnak. A munkásokra is odafigyelt. Először arra számított, hogy mindannyian hazudni fognak neki, ahogy Carlos is tette. Meg kellett tanulnia megkülönböztetni a kifogást a szükséglettől.

Decemberben vacsorát szerveztek 20 vendégre. Beatriz, Esteban húga és Rodrigo édesanyja, lila selyemruhában érkezett, és eltökélt szándéka volt, hogy megmutassa, Josefinának nincs helye ahhoz az asztalhoz.

A második fogás alatt Carlosról kérdezősködött. A hangja mindenkihez eljutott.

– Azt mondják, még mindig gyakran jár játéktermekbe.

– Biztosan nehéz elviselni ezt a vezetéknevet.

Josefina letette a villát.

– A bátyám tönkretette a számláinkat, és azzal próbálta megoldani a problémát, hogy elvette az életemet.

– Nem fogok felelni a döntéseikért.

Beatriz egy pillanatra elvesztette a mosolyát.

– A család támogatást érdemel, még akkor is, ha hibákat követ el.

– Ezért ellenőriztem a háza javítására szánt 400 pesót, amit Esteban számlájára küldött.

– Nem engedélyezte a kifizetésüket.

Senki sem mozdult. Josefina elmagyarázta, hogy a számlát visszakapták, Rodrigo néhány egyéb személyes vásárlásával együtt. Aztán megkérte a szolgálót, hogy folytassa a kiszolgálást.

A vacsora Carlosról további kérdések nélkül véget ért.

Esteban a folyosón találta meg, miután a vendégek elmentek. Órákig megőrizte derűs arckifejezését, és mostanra kimerült volt.

– Nem kellett megaláznom – mondta Josefina.

– Arra volt szükségem, hogy hagyja abba, amit velem csinál.

Bólintott, és hellyel kínálta a nőt a dolgozószobában. A tűz mellett ittak, és megvitatták a fennálló kérdéseiket. Most először volt megnyugtató a köztük lévő csend.

Josefina megkérdezte tőle, hogy mindig így élt-e, olyan emberek között, akik azt mérlegelték, mit várhatnak tőle. Esteban felidézte, hogy sokáig összetévesztette a meghívásokat a szeretettel. Amikor betegeskedni kezdett, a látogatások megváltoztak: a szenvedései helyett a tetteiről és a lehetséges örökösökről kérdezték.

– Te sem szeretetből kerestél – mutatott rá.

Az asztalon hagyta a poharat.

-Igaz.

Josefina értékelte az egyenes választ. Ez nem mentette fel Carlost, de beszélhetett valakivel, aki hajlandó volt meghallgatni, ami bántotta. Addig Carlos minden szemrehányást tett a nő szemére, és egy újabb adóssággá tette.

Februárban Esteban megbetegedett. A makacs köhögés lázzá és légzési nehézséggé fajult. Az orvos meglátogatta a haciendát, miközben Josefina áttette a munkáját a szomszédos szobába.

A közelben aludt, bár Matilde ragaszkodott hozzá, hogy felváltva aludjon vele. Rájött, hogy követelhet fegyelmet a számadásban, mégis tehetetlennek érzi magát egy olyan lélegzetvétellel szemben, amely nem talál nyugovót.

Beatriz és Rodrigo akkor érkeztek, amikor megtudták, hogy súlyosan beteg. Engedély nélkül felmentek az emeletre, és követelték az iroda kulcsait.

„Ez a tulajdon az én kezembe fog kerülni” – mondta Rodrigo.

— Célszerű a dokumentumokat biztonságba helyezni.

Josefina a hálószoba előtt állt.

– Estebannak nyugalomra és csendre van szüksége.

– Az ügyvédeik mindenről másolatot tartanak.

Rodrigo megpróbálta elrángatni. Matilde odahívta a ház férfiait, és Josefina nem hátrált meg.

– Nincs jogosultsága belépni.

– Ha ragaszkodik hozzá, kérem a hatóságok beavatkozását.

Beatriz a családi jogokról beszélt. Josefina megmutatta nekik az Esteban által kiadott meghatalmazást, amikor még személyesen irányította a vállalkozásait.

– Felfüggeszthetem a juttatásaikat, és visszakövetelhetem az engedély nélkül felszámított költségeket.

– Nem fogom feláldozni senkinek a fizetését, hogy eltartsalak téged.

Rodrigo meglátta Matildét az ajtóban, a megérkezett alkalmazottakkal együtt. Már nem egy fiatal nőt látott magányosan a bátyja házában.