Eközben Adela és Anselmo a temetőn keresztül menekültek. A falusi boltból táviratokat küldtek a járási bírónak és a földfelügyelőnek.

Silvanónak sikerült elveszítenie üldözőit a régi bányászati ​​utak között, és alkonyatkor visszatért.

– Csalinak használta a pap feleségét.

–Segítséget kértem tőle. Beleegyezett.

– Lelőhették volna őket.

– Ezért nem én voltam.

Silvano egy pillanatig nézte, majd nevetett.

– Kezdem megérteni, miért volt szüksége Francisnek ennyi hazugságra, hogy megelőzzön téged.

– Csodálatra méltó lassúsággal érti meg.

Ezekiel régi kunyhója a falutól nyugatra helyezkedett el, egy elhagyatott alagutak által jelölt domb alatt.

Az ajtó nyitva volt. A fiókok szét voltak törve, a matrac feldarabolva. A kandallókövek a padlón hevertek.

Az egyik alatt egy erőltetett és üres vasdobozt találtak.

– Késésben vagyunk – mormolta Silvano.

Adela megvizsgálta a fedélen lévő jelöléseket.

– Francisco kinyitotta. Nézd meg a kar irányát. A sérülése miatt a bal kezét használta.

A hamu között egy égett papírdarabot talált. Csak három szót lehetett elolvasni rajta:

„Nyugati Tesztgaléria”.

„Nem a térkép volt az egyetlen dolog a dobozban” – mondta. „Az apja utasításokat hagyott a találkozóhelyről.”

Egy ló mozgott a fák között.

Adela elrejtette az igazi könyvet a fáskamra deszkái alatt. A táskájába pedig egy értéktelen lemezt tett a kápolnából.

Jonah belépett egy revolverrel. Egy másik férfi jelent meg mögötte, végül pedig Francis.

Adela 18 hónapig képzelődött. Fantáziáiban magyarázatokat követelt, vagy pofon vágta. A valóság sokkal csendesebb volt.

Francisco soványabb volt. Amikor meglátta, megdörzsölte az órája hátlapját.

Féltem.

– Vonattal kellett volna menned – mondta.

– A bíró előtt kellett volna válaszolnod.

Francisco 15 000 pesós banki átutalást tett az asztalra, ami elég lenne egy ház megvásárlására és egy vállalkozás megnyitására.

– Add ide a könyvet. Menj Chihuahuába, vegyél egy ingatlant, és mondd, hogy a gyűrű a nagyanyámé volt. Azt állítsd, hogy Mendoza kényszerített, hogy segíts neki.

Adela tartotta az újságot. Az a pénz éveknyi szegénységet törölhetne el.

— Honnan jött?

– Azokból az alapokból, amelyeket a hitelezők elől védtem.

– Miközben elvették a házunkat.

– A vagyon már elveszett.

– Nem neked.

Francisco elmosolyodott.

Adela a banki utalvány sarkát a lámpaoszlophoz tartotta. A tűz elemésztette a papírt.

– Azért hagytál rám az adósságaiddal, mert azt hitted, a szegénység elhallgattat. Csak annyit értél el, hogy semmit sem hagytál nekem, amit megvehetnél.

Francisco kikapta a kezéből a táskát, és átnyújtotta a hamis könyvet Jonah-nak.

– Égesd el.

Amikor a lapok égtek, Adela így szólt:

– Ez volt a kápolna vásárlási nyilvántartása.

Francisco mosolya eltűnt.

Adelát és Silvanót kénytelenek voltak gyalogolni a nyugati galériába. A határjelző mellett felborított föld és egy régi bejárat volt, amelyet fával torlaszoltak el.

– Tudtad, hol van az apám – mondta Silvano.

Francisco felemelte a revolvert.

– Ezequiel pénzt talált, és nem volt hajlandó eladni nekem a földet. Már bemutatott egy korábbi okiratot.

– Hamisított dokumentum – jelentette ki Adela.

– Több pénzt ajánlottam neki, mint amennyit életében soha nem látott. Tolvajnak nevezett. Összeveszünk. Elvesztette az egyensúlyát és beesett a galériába.

– De élt – mondta Silvano.

Ferenc hallgatása válaszolt.

– Bezártad a bejáratot – döbbent rá Adela. – Elloptad az aktatáskát, meghamisítottad az átutalási okmányt, és a vénával megépítetted a vagyonodat.

Egy fadarab tört el az alagútban. A bejárat egy része beszakadt, feltárva egy sziklák alá rekedt bőr aktatáskát. Mellette egy korrodált óra feküdt, két vésett holddal.

Silvano Francisco felé indult.

Adela megfogta a kezét.

„Ha megölöd, ő fogja eldönteni, milyen emberré válsz. Már így is túl sokat lopott tőled.”

Francisco folyó.

– Hallgass az új feleségedre!

– Nem a feleségem – felelte Silvano. – És veled ellentétben nekem nincs szükségem arra, hogy hozzám tartozzon ahhoz, hogy hallgassak rá.

Francisco megütötte a revolverrel.

Adela Jonas lábára lépett, kiszabadította magát, és meghúzta a kötelet, amelyen egy keresztgerendát tartottak. A fa közéjük zuhant.

Jónás leengedte a fegyverét.

– Azért kaptam megbízást, hogy dokumentumokat szerezzek vissza, nem azért, hogy embereket gyilkoljak.

Francisco lelőtte. Jonah kitért a golyó elől, ami egy korhadt tartóoszlopot talált el. A bejárat robajló hanggal omlott össze. Egy gerenda beszorította Francisco lábát.

Revolvere Adela lába elé hullott.

– Segíts! – könyörgött ugyanazzal a nyugodt hangnemben, amellyel évek óta manipulálta a lányt.

Silvanus otthagyhatta volna. Ehelyett Jónás segítségével felemelte a gerendát és kiszabadította. Aztán megkötözték.

– Nem az ő kedvéért mentettem meg – mondta Silvano. – Apám már eleget veszített anélkül, hogy én is elveszíteném a lelkiismeretemet.

A földfelügyelő és két őr hajnalban érkezett meg. Megtalálták az eredeti könyvet, a Francisco székében elrejtett térképet és egy hamisított átruházási okiratot. A dokumentum Ezequiel eltűnése után kelt, és az egyik feltételezett tanú hónapokkal korábban meghalt.

Az alagútban megtalálták az ötvös maradványait, az aktatáskáját, számos befejezetlen darabot és a holdakkal díszített acélpecsétet. Csak a 47-es számú gyűrű hiányzott.

Silvano a kezében tartotta a régi pecsétet.

– Nem hagyott el minket.

– Nem – mondta Adela. – És most már elmondhatod az igazságot anyádnak.

Ezékielt a felesége mellé temették. Két összefonódó holdat véstek a sírkövébe.