A következő tavasszal megkérte, hogy maradjon a felesége.
Angela nem hálából válaszolt. Időt kért. Leonardo adott neki időt.
Júliusban, a tóparton, megfogta a kezét, és igent mondott.
Évekkel később a lánya megkérdezte, miért van egy régi medál a zongora felett. Angela mesélt neki Isabel nagymamáról, Leonardo pedig elénekelte neki az egész dalt.
Santa Clarában már senki sem parancsolta meg másoknak az éneklést. A hálószobákból, a konyhából és a kápolnából szólt a zene, mert az ott élők meg akarták osztani.
És amikor a kislány elaludt, Leonardo egy pillanatig az ágya mellett maradt, hallgatva Angela hangját. Aztán halkan becsukta az ajtót, tudván, hogy amikor a lány felébred, újra találkozni fognak.
