– Ott volt az első virágboltunk – magyarázta. – Anya mindig azt mondta, hogy a virágok olyan dolgokhoz járulnak hozzá, amiket az ember nem tud kimondani.

A portréra mutatott.

– Ezért fogadta el a megállapodást? Az adósságok miatt?

Renáta bólintott.

– És mert vissza akartam kapni a helyet. Bezártuk, amikor megbetegedett. Miután meghalt, én fizettem a számlákat, mintha a kifizetésükkel véget vethetnék a szomorúságnak is.

Mateo abbahagyta a maga előtt heverő papírok nézegetését.

– Rosszul érzed magad, amiért elfogadtál?

– Vannak napok. Más napokon emlékszem, hogy nehéz döntések előtt álltam, és végül csak egyet választottam. Amit nem akarok, az az, hogy az életemet azzal töltsem, hogy büntessem magam azért, mert segítségre van szükségem.

Mellette maradt anélkül, hogy felajánlotta volna, hogy megveszi tőle az egész piacot.

Renata elmesélte neki, hogyan csomagolta az anyja a rózsákat újságpapírba, hogyan gyűjti össze az aprópénzt a születésnapokra, és hogyan talált valami ünnepelnivalót még akkor is, ha rosszak voltak az eladások.

Máté hallgatott, míg besötétedett.

Elbúcsúzáskor a fényképet a nappaliban egy polcon hagyta.

Már nem akarta a szobájában elrejteni.

Egy gálán egy üzletember tudni akarta, hogyan szerettek bele egymásba.

Mateo mozdulatlan maradt.

Renata megfogta a karját.

– Egy kávézóban dolgozott. Cukor nélkül rendelt kávét, és úgy bámulta a telefonját, mintha hadüzenetre várna.

A vendégek nevettek.

– Egy nap ezt írtam a poharára: „Mosolyogj, a millióid nem fognak leesni.”

Mateo olyan nevetést hallatott, hogy Lorena megfordult.

Renata kitalálta a többit, de miközben mesélt, felfedezett valami igazat: szerette boldognak látni.

Aztán kimentek az erkélyre.

– Meggyőzőnek tűntél – mondta.

–A telefonoddal kapcsolatos részhez nem kellett képzelőerő.

Mateo némán nézett rá.

– Senki sem figyel minket itt.

Renata szorítást érzett a mellkasában.

-Tudom.

– Megcsókolhatlak?

Közeledett.

A csók lassú, eleinte esetlen volt, túl őszinte ahhoz, hogy egy mondatba beleférjen.

Amikor elváltak egymástól, Renata a homlokát az övéhez támasztotta.

– Ez nem volt benne.

– Nem – válaszolta Máté.

És egyikük sem próbálta meg belefoglalni a szerződésbe.

A következő hetek tele voltak apró ellentmondásokkal. Külön aludtak, de minden szobában keresték egymást. Megbeszélték, hogy tartsák a távolságot, majd két órát töltöttek beszélgetve az ablaknál.

Mateo megtudta mindegyik női kollégája nevét a virágboltban.

Renata felfedezte, hogy a fiú minden vasárnap felhívja az apját, és úgy tesz, mintha elfoglalt lenne, hogy ne kelljen elmondania neki, hogy magányosnak érzi magát.

Egyik szombaton meghívó érkezett Renata egyik unokatestvérének babaváró bulijára.

Mateo abbahagyta a reggelit.

Alkonyatkor találta meg a kertben.

– Nem kell velem jönnöd. De szeretném tudni, mi bántott.

Kis időbe telt, mire megszólalt.

Végül elmondta neki a diagnózist.

–Azóta nem képzelek el gyerekeket. Könnyebb volt kimondanom, hogy nem akarok családot.

Renáta megfogta a kezét.

– Nem kell ígéretet tenned nekem gyerekekkel kapcsolatban ahhoz, hogy veled akarjak lenni.

Mateo lehunyta a szemét.

Ez a kifejezés leemelt róla egy súlyt, amit 7 éve összekevert a saját testével.

Összebújva aludtak a kanapén.

Ébredés után tudta, hogy már nem akar olyan feleséget, aki egy bizonyos időpontban elmegy.

De nem mondta ki.

Vacsorát készített, virágot vett, és sikerült megégetnie a tortillákat, miközben fajitát próbált készíteni.

Renata addig nevetett, amíg sírva nem fakadt.

—A szerződés nem járt a gasztronómiai túlélés garanciájával.

A teraszon ettek.

Aztán megkérdezte, hogy mi lesz az év végén.

Mateo a kezeit nézte.

– A megállapodás betöltötte a célját.

Renáta lesütötte a szemét.

Megállította, mielőtt felállhatott volna.

– De nem tudom, hogyan jutok vissza ebbe a házba, ha már nem vagy itt.

A nő ránézett.

– Akkor hagyd abba, hogy úgy beszélsz, mintha randi lennék.

Mateo megcsókolta.

Azon az estén úgy döntöttek, hogy együtt lesznek. Beszélgettek, meghallgatták egymást, és nyitva hagyták a szobáik közötti ajtót.

Renata a karjaiban ébredt fel.

A következő hónapokban közös életük olyan természetessé vált, ami jobban megrémítette őket, mint bármilyen vita.

Mandarint vett, mert tudta, hogy a lány szereti. A lány megvárta, míg megmutatja neki a fényképeket az aznap elkészített kompozíciókról.

Egy délután zene nélkül táncoltak.

Mateo nem tudta tartani a ritmust.

Renata átölelte a vállát.

– Ahhoz képest, hogy valaki ennyi mindent irányít, elég rosszul engedi magát irányítani.

Az arcát a hajához simította.

Arra gondolt, hogy elmondja neki, hogy szereti.

Ismét úgy döntött, hogy vár.

Aztán Renata fáradtnak érezte magát. A kávé illatától hányingere lett. Számolta a napokat, és vett egy terhességi tesztet.

A két csík akkor jelent meg, amikor a fürdőkád mellett ült.

Mosolygott.

Aztán eszébe jutottak Máté szavai, és sírni kezdett.

Az orvos megerősítette a terhességet. A nő körülbelül 6 hetes terhes volt; a dátum megegyezett aznap este történtekkel, körülbelül 4 héttel korábban.

Az orvos elmagyarázta a következő lépéseket, és képet is készített róla.

Renata hazatért, a táskájában az összehajtott papírral.

Mateo a bejáratnál várta.

– Történt veled valami?

Ő készítette a képet.

-Terhes vagyok.

Nem vette el.

Az arca elvesztette a színét.

– De… én…

Renata érezte, ahogy az öröme szégyenbe csap át.

– A tiéd, Mateo.

Felemelte a tekintetét, és megértette, mi okozta a hallgatást.

Lassan közeledett.