A baba egy áprilisi kora reggelen született.
Mateo remegő kézzel tartotta a lányát, Amáliát.
Aztán Renatára nézett.
Fáradt volt, kócos és mosolygós.
– Most már tudod, mit mondj?
Lehajolt és megcsókolta a homlokát.
-Szeretlek.
Renáta lehunyta a szemét.
Hónapokkal később egy egyszerű vacsorával ünnepeltek a kertben. Elvira vitte Amáliát, míg Lorena fényképeket készített.
Az asztalon napraforgók és egy zöld csésze volt.
Mateo egy dobozba tette az első levelet, a három fiú fényképével együtt.
A szerződést elraktározták olyan dokumentumok között, amelyek már nem irányították az életét.
Azon az éjszakán Renata elaludt a kanapén, egy könyvvel a mellkasán.
Mateo ugyanazzal a takaróval betakarta.
Kinyitotta az egyik szemét.
– Megint késő estig dolgozol?
Rápillantott a lánya szobájára, majd visszanézett rá.
– Nem. Befejeztem.
Leült mellé.
Renata helyet csinált neki, Mateo pedig maradt.
