Végül Kis Verébnek hívta.

Rafael letette a levelet az asztalra, és a szék támlájára támaszkodott, hogy megtartsa az egyensúlyát.

Klára kérdés nélkül figyelte.

– Gyerekkoromból ismertem Lázár atyát – mondta végül.
– Még mindig a patak melletti kápolnában van?

– Gyerünk.
– És tudod, mi történt azzal a családdal.

Rafael nem aludt. Emlékezett az utolsó délutánra az anyjával: ahogy elhúzódott tőle, amikor megpróbálta megölelni, azt mondta neki, hogy menjen el, és soha többé ne jöjjön vissza, biztosítva őt arról, hogy semmi sem vár rá abban a házban.

Meggyőződése volt, hogy jobban szereti Severiano ügyvéd védelmét, mint a saját fia közelségét.

Hajnalban a kápolnához lovagolt.

Lázár atya felismerte őt, miután hallotta beszélni.

– Mateo hangja van.

Az apja neve volt.

Rafael leült a boltív alá. A pap meg sem próbálta udvariassággal kitölteni a pillanatot.

Mateo Armenta nem egyszerűen azért halt meg, mert leesett a lóról, ahogy azt mondták neki. Halála előtt fenyegetéseket kapott, mert nem engedte, hogy víz folyjon a ló hátán. Egy mezőgazdasági munkás levágott nyerget talált, és eltűnt, mielőtt vallomást tett volna.

Severiano, aki akkoriban ügyvéd volt, közbelépett, hogy lezárja a kérdéseket.

A papnak nem volt elég bizonyítéka arra, hogy a halálesetet neki tulajdonítsa. Levelek, figyelmeztetések és túl sok véletlen egybeesés volt nála, mind egy dobozban tárolva.

Aztán elővett egy 23 évvel ezelőtti nyilatkozatot Teresától.

Rafael emlékezett a leírt szóváltásra. Severiano egyik munkása megsértette az anyját, és megtámadta, amikor az bocsánatkérést követelt. Rafael a dulakodás során megsebesítette. A férfi később meghalt.

A tanúk, akik kezdetben verekedésről számoltak be, megváltoztatták a történetüket. Severiano előre kitervelt gyilkosságként mutatta be az esetet.

Teresa az ügyvédhez fordult segítségért. Az ügyvéd megmutatta neki az ügy iratait, és elmagyarázta, mit tehet a fia ellen.

Felajánlott neki egy kiutat is: Rafaelnek el kellett tűnnie.

– El akart vinni téged – mondta Lázár atya.
– Ragaszkodtál hozzá, hogy maradj, és bebizonyítsd, hogy hazudnak.

Rafael az anyja aláírására nézett.

– Ezért beszélt így velem.

A pap bólintott.

Severiano azzal fenyegette, hogy letartóztatja, mielőtt védelmezőt találna. Teresa időt nyert azzal, hogy úgy tett, mintha elfogadná a védelmét, és meggyőzte Rafaelt a távozásról az egyetlen módon, ahogyan engedelmeskedni tudott: azzal, hogy elhitette vele, hogy már nem szereti.

Később megtagadta a ranch átadását. Az ügyvéd fenyegetésként megőrizte a régi aktát, és a levelekből sem sikerült megtalálni a más néven utazó fiút.

– Minden évben eljött, hogy érdeklődjön felőled.

A pap a távozása utáni reggelre is emlékezett. Teresa gyalog érkezett, kendő nélkül, sáros cipővel. Megkérdezte tőle, hogy tett-e valami megbocsáthatatlant. Elkísérte a farmra, és ott találta, hogy minden alkalommal megáll, valahányszor lovat hallott. Remélte, hogy Rafael visszatért; félt is tőle. Hosszú ideig így élt, reménnyel és félelemmel egyaránt hallgatva az ösvényeket.

Rafael befogta a száját.

23 évet töltött azzal, hogy megbüntette anyját a kegyetlenségéért, amelyet az akart életben tartani.

Lázár atya a keze ügyébe helyezte a dobozt.

„Akkor nem tudtam úgy segíteni neki, ahogy kellett volna.”
„Ezúttal már értesítettem Escobedo biztost.”

A tisztviselő a földdel és vízzel kapcsolatos panaszokat vizsgálta. Már Rafael érkezése előtt elindult a régióba.

Rafael visszatért a dokumentumok másolataival. Clara aggódva várta: a bíró bejelentette, hogy Teresát másnap átszállítják a fővárosba.

A jelzett ösvény egy elszigetelt hágón haladt át.

Csapdának tűnt. Lehet, hogy ez volt az utolsó hely, ahol az anyjának segítségre volt szüksége.

Rafael átadta a papírokat Clarának, és megkérte Don Basiliót, hogy értesítse a papot. Ha az átutalás hamis volt, akkor Terézt Las Ánimasban kell keresniük.

Aztán messziről követte a szekeret.

Ahogy beért a hágóba, meghallotta az első lövést. Leszállt a lováról, és Cenizót néhány szikla mögé vezette. További lövések kavarták fel a port a csizmája közelében.

A támadók az út szélén helyezkedtek el. Rafael megvárta, amíg meglátott egyet közülük, majd viszonozta a tüzet. Az egyik férfi elejtette a puskáját, amikor megsebesült a karján.

Az összecsapás rövid, de kaotikus volt. A szekéren lévő őrök is a sziklák közé menekültek. Amikor rájöttek, hogy az idegen nem adja meg magát, néhányan a lovukhoz menekültek.

Rafael akkor ért a járműhöz, amikor a lövöldözés abbamaradt.

Kinyitotta az ajtót.

Senki sem volt ott.

Teresa fehér kendője a padon hevert.

Lassan felemelte. Olyan szappan illata volt, amivel az anyja ruhákat most, amikor ő gyerek volt.

A költözés csak arra szolgált, hogy eltávolítsa őt a ranchtól.

Jacinto előbukkant egy szikla mögül, láthatóak voltak a kezei. Rafael felemelte a revolvert.

– Nem azért vagyok itt, hogy lelőjelek.

– Már most is sokat segítettél azoknak, akik szerették volna.

A seriff lesütötte a tekintetét.

– Severiano azt mondta, életben hagyja, ha aláírja.
– Tegnap este hallottam, hogy egy hamisított aláírással ellátott dokumentumot készít.

Teresa meg fog halni. A bíró halálát betegségnek vagy az aznap reggel elszenvedett sérüléseknek tulajdonítaná, és az adásvételt lezártnak nyilvánítaná.

A fiú jelenlétének is el kellett tűnnie.

– Bevezethetlek egy olyan bejáraton, amit nem figyelnek – tette hozzá Jacinto.

Rafael arra kényszerítette, hogy adja át a fegyvert, mielőtt engedte volna, hogy közelebb menjen.