– Nem azért vagyok itt, hogy bárkit is elvigyek – mondta. – Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek azért, amit mondtam.
Estela a keret mellett maradt.
– Igen, Manuel a fiad.
Bár számított rá, Silvano kénytelen volt a falnak támaszkodni. Bentről a gyerek hangja hallatszott, amint a nagyapját kérdezi, hogyan kell kiejteni egy szót.
– Miért nem mondtad el nekem?
–Mert megbántott. Mert azt hittem, ha visszajössz, sosem fogom megtudni, hogy miattam vagy miatta van-e.
Összedörzsölte a kezeit, mielőtt folytatta.
– Sokáig mondogattam magamnak, hogy védem őt. Most olyan dolgokat kérdez, amikre már nem tudok félszívvel válaszolni. Külön kellett volna választanom azt, amit velem tettél, attól, amit tudnia kellett.
Silvano felnézett.
– Szerettem volna már az elején találkozni vele.
-Tudom.
Estela nem próbálta elvenni a fájdalmát. Azt sem engedte, hogy az övét kitörölje.
– De nem megyek vissza abba a házba, ahol a partnered lakik. És Manuel nem lesz az oka annak, hogy miért szoktál elhagyni. Ezt neked kell eldöntened.
– Még mindig szeretlek.
– Akkor tanulj meg szeretni anélkül, hogy valaki az ajtó mögött várna rád.
Silvano bólintott. Megkérdezte, hogy beszélhetnének-e Manuellel, amikor csak úgy helyénvalónak tartja. Estela beleegyezett, hogy szombaton visszajöhet. Mielőtt elindult, letette a rajzot egy székre.
– Elfelejtette.
Estela felismerte az alakot a kerítés mögött, és az ujjaival eltakarta a száját.
Miután visszatért a farmra, Silvano Reginát kereste. Megtalálta az összehajtogatható ruháit, amelyek évek óta a szekrény felét foglalták el.
– Nem fogok hozzád feleségül menni – mondta. – Már régen meg kellett volna mondanom.
Regina az ágyon ült, és még mindig egy blúzt tartott a kezében.
– Megerősítette, hogy a fiad?
– Igen. De még ha nem így lenne is, ennek véget kellene érnie. A türelmedet használtam fel arra, hogy ne kelljen szembesülnöm a döntéseimmel.
Nyíltan sírt. Silvano távolságot tartott, és meg sem próbálta megölelni, hogy enyhítse a bűntudatát.
– Szerettelek – mondta Regina. – Nem csak azért jöttem, mert apám megkért rá.
-Tudom.
– Nem. Azt hiszem, most kezded csak rájönni.
Órákon át beszélgettek a házról, a felmerült költségekről, a rendelések kézbesítésével és a vendégek kiszolgálásával kapcsolatos munkájáról. Megegyeztek, hogy áttekintik a számlákat az adminisztrátorral. Reginának lesz ideje megszervezni a távozását. Silvano aznap este abbahagyta a szobájának megosztását.
Amikor ezt megtudta, Aurelio dühösen érkezett.
– Mindazok után, amiket érted tettem?
– Megfizetem neked, amivel tartozom.
– A pénz nem hozhatja vissza az éveket a lányomnak.
–Nem. És az sem opció, hogy anélkül vegyük feleségül, hogy szeretnénk.
Silvano anyja, aki az ablaknál ült, sírni kezdett.
– Veszélyeztetni fogod azt, amit apád hátrahagyott?
Ugyanazt a félelmet érezte, mint azon a délutánon az esküvői ruha előtt. Ezúttal nem hagyta, hogy a félelem beszéljen helyette.
– Át fogom nézni a számlákat. Ha el kell adnom egy részét, akkor eladom. Nem kérhetem folyamatosan másoktól, hogy fizessenek azért, hogy mindent megtarthassanak.
A következő hetekben a vagyonfelügyelővel dolgozott. A bevételek javultak, és minden alkalommal, amikor elkerülte a dosszié megnyitását, kevesebb adósság volt, mint azt Silvano gondolta. Különválasztották a fizetéseket és a legszükségesebb kiadásokat, mielőtt kiszámolták volna, mennyit tudnak fizetni.
Eladtak néhány olyan szarvasmarhát, amire a farmnak már nem volt szüksége, és szerény előleget alkudtak ki egy rendszeres kávévásárlóval. Canelo folytatta a könnyű munkát; Relámpago folytatta a képzését. Nem ajánlottak fel olyan állatokat vagy terményeket, amelyeket később ne tudtak volna leszállítani.
Aurelio a fizetési határidő előtt megkapta a fennmaradó összeget. Hosszú hallgatás után átnézte a nyugtákat.
– Azt hittem, hogy egy farmmal és egy jó munkással a lányom biztonságban lesz.
Silvano nem tudta, mit mondjon. A férfi aláírta az átvételi elismervényt.
– Legközelebb, amikor ígérsz valamit, először értsd meg, hogy mit ígérsz.
Regina napokkal később elment. Magával vitte a bútorait, a virágcserepeit és a pénzt is, amit a könyvelés az övéként jegyzett. Nem akart a munkások előtt búcsúzkodni.
Mielőtt beszállt a teherautóba, Silvanóra nézett.
– Ne tedd azzal a gyerekkel azt, amit velünk tettél. Ne mondd, hogy „majd később”, amikor azt akarod mondani, hogy félsz.
Ezeket a szavakat gondosabban őrizte meg, mint az adósságelismervényt.
Addigra már beszéltek Manuellel. Mindezt a nagyszüleik teraszán ülve tették, ajándékok nélkül az asztalon, és nem ígérték meg nekik, hogy azonnal összeköltöznek. Estela elmagyarázta neki, hogy Silvano az apja, és hogy nem hallott felőle.
A fiú hallgatott, miközben a cipőjét nézegette.
– Anyám tudta?
– Igen – felelte. – És sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, mire elmondtam.
– Összevesztek miattam?
– Nem – mondta Silvano. – Ami köztünk történt, még a születésed előtt. Nem tettél semmit.
Manuel eltartott egy ideig, mire újra ránézett.
– Szóval akkor is eljön, ha anyám nem akar férjhez menni?
Silvano úgy érezte, hogy a kérdés több őszinteséget követel tőle, mint bármilyen szerződés.
– Igen. Az, hogy az apád legyek, nem függ attól, hogy hozzám jöjjön feleségül.
A fiú nem ölelte meg. Megkérdezte, hogy Canelo emlékszik-e még rá.
-Bármikor meglátogathatjuk, ha akarod.
–Szombat. Ha anyukám tud.
