A Crestview-i befektetők egyenesen ültek, arckifejezésük az udvarias érdeklődésből a teljes, rémült riadalomba váltott.
– Julian – szólt apám, most először szólalva meg. Hangja halk, ijesztő morajlás volt. – Elmagyarázná, miért finanszírozza a cégem az európai nyaralásaidat?
Julian most már zihált. Az asztal szélébe kapaszkodott, az ujjpercei kifehéredtek. „Marcus… Richard… ez félreértés! Ez egy összetett adóelhalasztási stratégia! Victoria félreértelmezi a nyers adatokat! Nem érti a pénzügyi architektúrát!”
– Tökéletesen értem – vágtam vissza. – Mert itt van nálam az Apex Solutions cégjegyzékszáma.
Megnyomtam a távirányítót.
Egy kormányzati dokumentum jelent meg a képernyőn. Az Apex Solutions alapító okirata volt. A kiemelt részben az egyetlen bejegyzett tulajdonos, az ügyvezető igazgató és a meghatalmazott aláíró szerepelt.
A képernyőn hatalmas fekete betűkkel ez a név állt: SAVANNAH BLAKE.
A szobában minden szem a Julian jobbján ülő fiatal nőre szegeződött.
Savannah a képernyőt bámulta, szája úgy tátogott-csukódott, mint egy fuldokló hal.
– Miss Blake – kérdezte élesen a Crestview befektetője. – Ön ennek a fedőcégnek a vezérigazgatója?
Savannah pánikba esett. Rémülettől tágra nyílt szemmel nézett Julianra. „Julian! Mondd meg nekik! Mondd meg nekik, hogy ez csak egy ingatlan holdingtársaság! Azt mondtad, hogy a penthouse lakás védelmére van!”
Julian olyan mérgező, féktelen gyűlölettel nézett rá, hogy a lány szó szerint hátrahőkölt a székében. „Fogd be a szád, Savannah!” – sziszegte.
– Nem – mondtam, előrehajolva, és pontosan úgy összefonva az ujjaimat, ahogy apám tette. – Hadd beszéljen ő. Beszéljünk a tetőtéri lakásról, Savannah.
6. fejezet: A kannibalizáló szövetség
A feszültség fojtogató volt a tárgyalóteremben. A Crestview befektetői már az aktatáskáikat pakolták, és dühösen suttogtak egymással. Épp most sétáltak bele egy hatalmas, több millió dolláros csalási rendszerbe.
– A penthouse – dadogta Savannah, könnyek szöktek a szemébe. – Julian vett nekünk egy penthouse-t az Upper East Side-on. Az Apex LLC-be adta, hogy elrejtse… Victoria elől a válás során. Azt mondta, hogy az enyém. Azt mondta, hogy én vagyok az Apex vezérigazgatója.
Margaret, az ügyvédem, száraz, humortalan kuncogást hallatott a szoba sarkából. Felállt, és egy vastag mappát dobott a mahagóni asztal közepére.
– Miss Blake – mondta Margaret élesen. – Talán érdemes lenne elolvasnia a szeretője által aláíratott dokumentumok apró betűs részét. Az Apex Solutions egy leányvállalat. Az anyavállalat – amely ténylegesen birtokolja a penthouse tulajdonjogát, és az egyetlen szervezet, amelynek joga van az Apex vagyonának felszámolására – teljes egészében Julian Vance tulajdonában van.
Savannah megdermedt. Az ügyvédre meredt, majd lassan Julian felé fordította a fejét.
– Julian? – suttogta elcsukló hangon. – Miről beszél? Azt mondtad, a lakás az enyém. Azt mondtad, a pénz a miénk.
– Jogi óvintézkedés volt! – vakkantotta Julian, miközben bőven ömlött az izzadság, makulátlan öltönye hirtelen úgy nézett ki, mint egy börtönegyenruha. – Nem érted a társasági jogot, Savannah! Meg kellett védenem a vagyontárgyakat!
„Nem védtél meg!” – sikította Savannah, és hirtelen talpra ugrott. A céges szerető fényes máza eltűnt, helyét egy nő nyers, vad pánikja vette át, aki rájött, hogy szövetségi elektronikus csalásért indul ellene eljárás. „Engem tettél meg a felhatalmazott aláírónak! A nevem szerepel a hamis számlákon! Engem állítottál fel, hogy vállaljam a felelősséget!”
– Te hálátlan kis ribanc! – ordította Julian, elvesztve az eszének utolsó foszlányát is. Felé vetette magát, de apám biztonsági őrének vezetője, egy testes, volt tengerészgyalogos, aki eddig csendben állt az ajtóban, előrelépett, és Julian vállára csapott, hátrakényszerítve a székébe.
„Ne nyúljanak hozzá!” – figyelmeztette a biztonsági főnök.
Savannah hisztérikusan zokogott, és hátrált az asztaltól. Először a Crestview befektetőire nézett, majd apámra, végül rám.
„Tanúsítok!” – sikította Savannah, és manikűrözött ujját Julian arcába bökte. „Mindent megadok! Nálam vannak az SMS-ek! Nálam vannak a privát e-mailjei! Azzal dicsekedett, hogy a Sterling Logistics-től lopott! Nevetett rajta!”
Julian a kezébe temette az arcát, és egy üres, gyötrődő nyögést hallatott. Birodalma összeomlott, nemcsak kívülről, hanem belülről is. Ugyanaz a szörnyeteg falta fel, amelyet ő teremtett.
– Uraim – mondta apám a Crestview vezetőinek címezve, akik gyakorlatilag az ajtó felé rohantak. – Elnézést kérek, hogy elraboltam a délelőttöt. Jogi csapatunk felveszi Önnel a kapcsolatot, hogy biztosítsa, hogy cégük teljesen el legyen szigetelve ettől a káosztól.
A befektetők komoran bólintottak, és egyetlen szót sem szólva Julianhoz távoztak.
A nehéz ajtók kattanva becsapódtak.
Most már csak a család volt. És Savannah.
– Victoria – könyörgött Julian, és felnézett. Arca könnyektől és verejtéktől csöpögött. Az arrogancia eltűnt, nem maradt utána más, csak egy szánalmas, rémült héj. – Kérlek. Aláírok, amit csak akarsz. Neked adom a házat. Elmegyek. Csak… kérlek, ne küldd el a fájlokat az FBI-nak. Nem élném túl a börtönt.
Lassan felálltam, és lenéztem a férfira, aki mellett hét évig aludtam.
– Margaret – mondtam, és nem vettem le a tekintetem Julianról. – Értesítették a rendőrséget?
– Az állami ügyészség csalásellenes osztálya vár a hallban – erősítette meg Margaret, és az órájára pillantott. – Két szövetségi rendőrrel együtt.
Julian olyan hangot adott ki, mint egy sebesült állat. Térdre rogyott ott a tárgyalóteremben, az asztal felém kúszott, és kinyújtott kézzel megragadta a szoknyám szegélyét.
