– Köss válást.
– Meg tudjuk oldani.
– Pontosan ezt csinálom.
– Ránk utalok.
Marianna megrázta a fejét.
– Megszűntünk létezni, amikor egy nőt hoztál az ágyunkba, miközben én az édesanyádat fürdettem, abban a hitben, hogy lebénult.
Rodrigo sírni kezdett.
– Hibáztam.
– Nem hiba volt. Ez egy terv volt.
–Fernanda nyomást gyakorolt rám.
– Az édesanyád is azt fogja mondani, hogy nyomást gyakoroltál rá. Végül is senki sem volt hibás, ugye?
Rodrigo lehajtotta a fejét.
Mariana a levélre mutatott.
—Lucía azt javasolja, hogy tárgyaljunk a vagyon felosztásáról, figyelembe véve mindenki hozzájárulását. Ha megállapodásra jutunk, elkerüljük a hosszadalmas pert. Ha nem, akkor folytatjuk a jogi lépéseket.
– Kirúgsz engem?
– Ma önként távozhat. A tulajdonhoz fűződő jogait írásban rendezzük, nem kiabálás útján.
Rodrigo figyelte őt.
Talán arra számított, hogy könyörögni fogja.
Talán abban reménykedett, hogy a lány túl fáradt ahhoz, hogy megvédje magát.
De az a nő már nem létezett.
Két órával később Rodrigo kijött, és több napra elegendő ruhával büszkélkedhetett.
Nem hallatszott az ajtó csapkodása.
Nem volt fenyegetés.
Csak egy mondat indulás előtt.
– Soha nem gondoltam volna, hogy eljutunk idáig.
Marianna így válaszolt:
– Én sem. Ezért bíztam benned annyira.
A következő hetek nehezek voltak.
Rodrigo többször is megpróbálta megváltoztatni a stratégiáját.
Először bocsánatot kért.
Aztán dühbe gurult.
Aztán azt mondta, hogy „meg akarja menteni a házasságot”.
Amikor rájött, hogy Mariana nem tér vissza, beleegyezett a tárgyalásba.
Lucía mindent elintézett.
A banki dokumentumok azt mutatták, hogy Mariana a lakás szinte teljes eredeti árát kifizette. Rodrigo azt is tudta, hogy egy jogi vita esetén felül kell vizsgálni a tranzakciókat, a kommunikációt, és meg kell próbálni megszerezni az eladáshoz szükséges meghatalmazást.
Végül hivatalos megállapodásra jutottak.
Rodrigo a gazdasági szétválasztási megállapodás keretében lemondott a részlegben lévő részesedéséről, cserébe a köztük lévő egyéb vagyonkövetelések rendezéséért.
Marianna nem ünnepelt.
Egyszerűen csak lélegzett.
Azt hittem, vége a rémálomnak.
Mígnem egy reggel, miközben kávét főzött, a szag arra késztette, hogy a fürdőszobába rohanjon.
Miközben a mosogató előtt hányt, eszébe jutott valami.
Több héttel késett a menstruációja.
Munkába menet vett egy tesztet.
Nem merte használni estig.
Két sor.
Mariana sokáig ült a kád szélén.
Terhes volt.
A hír, amit hónapokkal ezelőtt még Rodrigót ölelve ünnepelt volna, most félelemmel telt meg.
Kiáltás.
Nem azért, mert nem akartam a babát.
Évek óta vágytam rá.
Sírt, mert a jövő, amit a fiának elképzelt, már nem létezett.
Másnap felhívta Luciát.
-Terhes vagyok.
Rövid csend támadt.
– Akkor módosítanunk kell néhány dolgot.
– Köteles vagyok elmondani neki?
–A babának is vannak jogai, Mariana. Jól fogjuk csinálni.
Pontosan ezt tették.
A hír az ügyvédeken keresztül jutott el Rodrigóhoz.
Az első reakciója az volt, hogy beszélni akart Marianával.
Csak Lucia jelenlétében értett egyet.
Rodrigo sápadtan érkezett.
– Az enyém?
Mariana néhány másodpercig nézte.
Ez a kérdés teljesen lerombolta minden megmaradt szeretetet.
-Igen.
– Bocsánat. Ezt nem kellett volna megkérdeznem.
– De te kérdezted.
Rodrigo mély levegőt vett.
– Részt szeretnék venni.
– A részvétel felelősséget jelent, nem csak akkor jelenni meg, amikor neked megfelel.
Bólintott.
Hónapokkal később jogilag megállapították, hogy mi szükséges az elismeréshez, a tartásdíjhoz és a jövőbeni szülői felelősséghez.
Marianának nem kellett volna kitalálnia, hogy Rodrigo eltűnt.
A lányát sem akarta büntetésként használni.
Ami véget ért, az a házasságuk volt.
A lány semmiért sem volt hibás.
Egyik este, amikor Mariana már majdnem öt hónapos terhes volt, megszólalt a csengő.
Benézett a kukucskálón.
Teréz volt az.
Mariana kinyitotta, de rajta hagyta a láncot.
Az egykori anyósa sokkal idősebbnek látszott.
– Mit akarsz?
Teresa Mariana hasára nézett.
A szeme megtelt könnyel.
–Rodrigo azt mondta, hogy lány lesz.
Marianna nem válaszolt.
– Azért jöttem, hogy a bocsánatodat kérjem.
– A lány miatt, vagy amiatt, amit tett?
-Végig.
Terézia nyelt egyet.
–Miután elmentem, megpróbáltam meggyőzni magam, hogy te vagy a rosszfiú. Mondtam a nővéreimnek, hogy te rúgtál ki, amíg beteg voltam.
Mariana rámeredt.
„De az egyikük tudta, hogy már járok” – folytatta Teresa. „Eljött velem a rehabilitációra. Elkezdtek kérdezősködni. Végül be kellett vallanom.”
Remegett az ajka.
„A családom szégyell engem. Rodrigo is engem hibáztat. Fernanda hetekkel később elhagyta. Azt mondja, túl nagy problémává vált az egész.”
Mariana keserű iróniát érzett.
Megpróbálták lerombolni, hogy új életet kezdhessenek, és végül egyikük sem akarta viselni a következményeket.
– Tudom, hogy nem tudom jóvátenni, amit tettem – mondta Teresa. – Csak a bocsánatodat szerettem volna kérni.
– Miért fogadtad el?
Terézia sírni kezdett.
„Mert azt hittem, elvetted tőle a fiamat. Mert azt mondta, hogy mióta feleségül vett, minden a tiéd: a lakásod, a döntéseid, a terveid. Amikor azt javasolta, hogy tegyünk úgy, mintha még egy kicsit felépültek volna, azt hittem, csak leckét akar adni neked.”
– Tanulság?
-Igen.
– Hetekig tisztogattam a testét.
Terézia lehunyta a szemét.
-Tudom.
– Régebben minden éjjel háromszor is felkeltem.
-Tudom.
–Elpusztultnak láttad, és folytattad.
-Tudom.
Mariana tartotta az ajtót.
Nem kellett többet hallanom.
– Megbocsátok neked, Doña Teresa.
A nő meglepetten felkapta a fejét.
