– „Ne hagyd, hogy Mauricio megtalálja a könyvet.”

Sebastian csatlakozott.

– Melyik könyv?

-Nem tudom.

Izabellnek ekkor eszébe jutott valami.

Amikor eladta Mateo szekerét, csak egy kis szerszámosládát tartott meg.

Még mindig az ágya alatt volt.

Kinyitották.

Voltak ott kalapácsok, szögek, egy kés és egy hamis fenék.

Bent egy jegyzetfüzetet találtak.

Sebastian kinyitotta az első oldalt.

Nevek.

Dátumok.

Mennyiségek.

Mauricio Ledesma évek óta kamu adósságokat hajtott be szegény családoktól.

Mateo áruszállítással foglalkozott neki, és rájött, hogy közjegyző segítségével hamisította az aláírásokat.

A jegyzetfüzet bizonyítékokat tartalmazott.

Még több.

A 700 pesós szerződés megjelent a lapok között.

Az igazi.

70-et írt.

Mauricio hozzáadott egy nullát.

Izabella befogta a száját.

– Máté ezért halt meg.

Az utolsó oldalon a férje által írt üzenet volt:

„Ha bármi történik velem, keressék Esteban Robles szövetségi bírót Santa Fében. Mauricio tudni fogja, hogy lemásoltam a beszámolóját.”

Másnap Sebastian elküldte Thomast Santa Fe felé.

Mauricio korábban tért vissza.

Éjszaka érkezett meg három férfival.

„Letelt a 10 nap!” – kiáltotta kintről.

– Ketten hiányoznak – felelte Sebastián.

— A megállapodás megváltozott.

Sebastian elővette a puskáját.

Aztán egy sikolyt hallott.

Emiliano eltűnt az ágyából.

Izabella kiszaladt.

Az egyik férfi a lovon vitte a gyereket.

– Emiliano!

Mauricio felemelte a kezét.

—A könyv.

Izabella megdermedt.

– Add ide, és visszaszerzed a fiút.

Sebastian a sötétségbe nézett.

Csak egyetlen esélyem volt.

De mielőtt mozdult volna, Emiliano teljes erejéből ráharapott a férfi kezére, aki fogta.

A lovas kiáltotta.

A fiú a földre esett, és átgurult egy kerítés alatt.

„Fuss!” – ordította Sebastian.

Lövés hallatszott.

Aztán egy másik.

A mezőgazdasági munkások felfegyverkezve jöttek ki az istállóból.

Mauricio rájött, hogy hibát követett el.

Azt vártam, hogy egyedül találom Sebastiant.

Hat férfit talált, akik úgy döntöttek, megvédik a nőt, aki két hónapig etette őket.

Ekkor Tamás megjelent az úton.

És nem volt egyedül.

Mögöttük két szövetségi rendőrbíró és Esteban Robles bíró lovagolt.

Mauricio megpróbált elmenekülni.

Nem érte el a tanya bejáratát.

Embereivel együtt letartóztatták.

A jegyzetfüzetben talált bizonyítékok nyomozást indítottak.

17 hamisított szerződést fedeztek fel.

Négy család vesztette el a földjét.

Két munkás eltűnt, miután azzal fenyegetőztek, hogy feljelentik.

Mateo halálát is vizsgálták.

Nem lázban halt meg.

A visszaúton lassan megmérgezték.

Mauricio egyik embere bevallotta.

Izabella órákon át sírt.

Az igazság nem hozta vissza a férjét.

De ez tisztára mossa a nevét.

És megmentette a fiát.

Miután mindennek vége lett, Sebastian tett valamit, ami feldühítette Isabelt.

Eladta a szarvasmarhák egy részét.

– Mondtam neki, hogy nem kell fizetnie semmit.

– Ez nem Mauriciónak szól.

Letett egy zacskót az asztalra.

– Ez a fizetése.

Izabella kinyitotta a szemét.

– Mindezt?

— Március óta.

– Ez túl sok.

-Nem.

– Sebastian…

– Az embereim nem hagyták el a tanyát. A szarvasmarhák egészségesen érkeztek a piacra. A vállam újra működik. És Tomás azt mondja, hogy 4 kilót hízott.

Az étkező hátuljából Tomás felemelt egy tortillát.

—¡5!

Mindenki nevetett.

Aztán Sebastian letett egy másik papírlapot az asztalra.

-Mi az?

— Egy részvény.

Izabella olvasott.

Az El Encino tanya 15%-a.

– Ezt nem tudom elfogadni.

-Tud.

-Mert?

Sebastian megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Mert ez a ranch meghalt volna nélküled.

Izabella hosszan nézte.

– Ez nem a teljes igazság.

-Nem.

– Akkor a másik fél megszólal.

Sebastian most először érzett idegességet, mióta megismerték.

– Beleszerettem.

A konyha elcsendesedett.

Kintről Emiliano hangja hallatszott:

– Éppen itt az ideje!

Sebastian lehunyta a szemét.

– Az a gyerek az ajtók mögött hallgatózik.

Izabella nevetni kezdett.

Aztán sírt.

– Azt hittem, soha többé nem lesz otthonom.

Sebastian megfogta a kezét.

– Nem akarok neki házat adni.

Összeráncolta a homlokát.

-Nem?

– Szeretném megkérdezni, hogy akarsz-e velem egyet építeni.

Izabella összeszorította az ujjait.

– Kérdezd meg rendesen.

Sebastian elmosolyodott.

– Isabel Cárdenas, hozzám jössz feleségül?

Kinézett az ablakon.

Emiliano a lasszóval gyakorolt.

Tomás úgy tett, mintha nem segítene neki.

A többi férfi egy kerítést javított, miközben vitatkoztak.

A kémény füstölt.

Frissen sült kenyér volt az asztalon.

Egy otthon.

Nem az, akit elvesztett.

Más.

Megválasztott.

-Igen.

1 hónappal később összeházasodtak.

A szertartást a pajta mellett tartották.

Tamás az elejétől fogva sírt.

– Nem sírok – erősködött.

– Sír – mondta Emiliano.

– Por került belém.

— Nincs szél.

– Fiam, keress valami hasznos elfoglaltságot!

Évekkel később El Encino a régió egyik legvirágzóbb tanyájává vált.

Izabella intézte a házat és a könyvelést.

Sebastian kezelte a jószágokat.

Emiliano már jóval azelőtt „apának” szólította, hogy a fiú megkérdezhette volna, megteheti-e.

Amikor végre megkérdezte, Sebastiannak el kellett gyalogolnia a karámig, hogy senki ne lássa sírni.

Később született egy lányuk.

Esperanzának hívták.

És minden márciusban, annak az esős éjszakának az évfordulóján Isabel ugyanazt a pörköltet főzte babbal, szalonnával, sárgarépával és kenyérrel.

Egyik este Esperanza megkérdezte:

– Anya, miért csinálod mindig ezt az ételt?

Isabel Sebastianra nézett.

Már mosolygott is.

– Mert az étel mentette meg a ranchot.

– Ennek így nincs értelme.

Sebastian a karjába vette a lányát.