– Mit szállítanak?

– Liszt, olaj, szerszámok és gyógyszer Real de la Platának. Ha nem érkezünk meg időben, elveszítem a szerződést.

Inés a konyha felé pillantott. Marisol pontosan kettévágott egy tortillát. Az egyik felét megette, a másikat pedig becsomagolta az anyjának.

Elővette a kék krétát.

A második szekéren repedést talált a perem alatt. A harmadikon két éket jelölt meg. A negyediken egy kopott tengelyt fedezett fel.

Minden egyes kék vonallal Aurelio arca egyre komolyabbá vált.

– Dolgozom majd neked – mondta Inés. – De ezek a szekerek addig nem indulnak el, amíg nem szólok, hogy készen állnak.

– 4 nap múlva indulunk.

– Akkor az embereidnek jobban tennék, ha gyorsan dolgoznának.

Aurelio most először nem tekintett rá úgy, mint egy segítségre szoruló özvegyre.

Úgy látta, hogy ő az egyetlen személy, aki képes megakadályozni, hogy a cége szétesjen a hegyen.

Másnap reggel Inés leszerelte a három kereket. Feltűrt ingujjal dolgozott, a krétát pedig a füle mögé tette.

– Még 3 nap van hátra – emlékeztette Aurelio.

Nem emelte fel a fejét.

– Akkor van 3 napod, hogy abbahagyd az ismételgetést, mintha a dátum egy eszköz lenne.

Don Benigno elfojtott egy nevetést.

Inés eltalált egy darabot.

– Ezt a kockát újra kell építeni.

– Meg lehet erősíteni, hogy sík út legyen?

—A Sas-lejtő nem lapos.

– Fél napot veszítünk.

– Sokkal többet veszítesz, ha egy doboz gyógyszer a szakadékba esik.

Aurelio a kipakolt rakományra nézett.

—A 3. számú kocsi kirakodása.

Senki sem vitatkozott.

Ez valamit elárult Inésnek: a férfiak nem csak azért engedelmeskednek olyan gyorsan, mert fizetést kapnak. Akkor teszik ezt, ha a főnökük kiérdemelte a bizalmukat.

Marisol a műhely árnyékában töltötte a napjait. A darabokat két „jó” és „rossz” feliratú dobozba válogatta. Doña Remedios szalonnás kenyeret hozott neki.

Az első néhány napban a lány mindig megtartotta a felét.

Egyik este Aurelio Inést pörkölt evése közben találta az iroda előtt.

– Marisol ma megette az összes kenyeret.

—Honnan tudod?

– Doña Remedios úgy jelentette be, mintha a lány férjhez ment volna.

Inés majdnem elmosolyodott.

„A férjem szolgálta ki a vevőket” – magyarázta később. „A férfiak bejöttek a műhelybe és beszélgettek vele, pedig én készítettem a kerekeket. Amikor meghalt, három hétig újra és újra jártak.”

-És aztán?

– Nem bíztak többé ugyanazokban a kezekben, mert már nem volt mellettük férfi. A szegénység fájdalmas volt. Még rosszabb volt felfedezni, hogy mennyit is érnek szerintük a munkám.

Aurelio a szekerekre mutatott.

– Azok a kezek hónapokig tartó javítást spóroltak meg nekem.

– Ez nem ugyanaz, mint beismerni.

– Bevallom én.

Másnap reggel Tierra Rojába utaztak, hogy csavarokat és vaspántokat vegyenek. A kereskedő készpénzt követelt.

„6 évre 30 nap hitelt adott nekem” – tiltakozott Aurelio.

— A dolgok változnak.

– Mióta?

A férfi Inés felé nézett.

—Amióta Evaristo Luján elkezdte kérdezgetni, ki akarja megtartani Barragán váltóit, ha a Realnak történő kézbesítés nem sikerül.

Aurelio fizetett. Utána alig maradt egy fillér sem a zsebében.

Inés utolérte az utcán.

– Mennyire komoly a helyzet?

-Ne aggódj.

Megragadta az ujját.

„Nem azért vett fel, hogy ne foglalkozzak a repedésekkel. Mennyire rossz a helyzet?”

Aurelio ránézett. Most először tűnt fáradtnak, nem pedig elfoglaltnak.

„Ha elveszítjük a szerződést, el kell adnom három szekeret és be kell zárnom a műhelyt. Ha teljesítjük a szerződést, akkor ki tudom fizetni a fizetéseket és a beszállítókat. Talán fellélegezhetek egy hónapig.”

Inés kinyitotta a szemét.

– Az az ember, aki azt mondta, hogy Isten küldte őt, hogy megmentsen, hamarosan csődbe megy.

– Úgy tűnik, az Úr szereti a vicceket.

– Miért nem mondtad el nekem?

– Volt már így is elég problémád.

– Ez nem válasz.

Aurelio lesütötte a tekintetét.

–Ez egy rossz szokás, amit évekig összekevertem a felelősséggel.

Amikor visszatértek, Don Benigno a szőnyegével várta őket.

Evaristo garantált fizetést ajánlott neki a tél folyamán.

– Van feleségem – magyarázta. – Nem kockáztathatom az ételét.

Aurelio kinyújtotta a kezét.

– Nincsenek haragok.

Ahogy leszállt az est, egy másik sofőr is felmondott. Evaristo megduplázta az ajánlatot.

4 szekér, néhány ember, egy szerződés, és közeledik a hajnal.

Aurelio az udvar közepén volt, amikor Inés közeledett.

–Én vezetem a javítókocsit.

– Veszélyes az út.

– Pontosan ezért kellene mennie valakinek, aki képes meghallani a kerék hangját.

Hajnal előtt elmentek.

Aurelio vezette az első szekeret. Inés hátul ült Marisollal, akit egy takaróval betakartak.

Az első néhány kilométer békés volt, de az út hamarosan vörös dombok közé szűkült. Inés a harmadik szekeret figyelte, és érezte, hogy valami nincs rendben.

-Magas!

Leguggolt a tengely mellé.

– A rakomány erre az oldalra dőlt.

– Tegnap kiegyenlítettük – mondta Aurelio –. Már így is csúszásban vagyunk.

– Ha nem mozdítjuk el, elveszítjük a kereket.

Aurelio a napra nézett, majd az embereire.

—Letöltés.

Két zsák lisztet, egy szerszámosládát és egy hordó olajat osztottak szét. Egy órát vesztettek, de a szekeret megmentették.

Azon az éjszakán egy kiszáradt patak mellett táboroztak. Marisol elővett egy sütit, és kettétörte.